...

Tudom nem irok... De van oka... Tömören... A helyzet az hogy kèt csodàlatos hèt utàn eljött a pokol. De igy jàr az, aki Hong Kongban dolgozò pàrt vàlaszt magànak... Merthogy ott dolgozik. Innen jön vorarlbergböl, itt lakik a csalàdja, de màr nagyon règòta utazik a munkàja miatt ès most màr hat ève hongkongban èl... Csak nyaralni jön haza... Azaz lassan talàn vègleg hazajön de mivel nem tudja mikor... Ezért ez ennyi volt most nekünk. Istenemre mondom sokàig küzdöttünk azzal hogy nem csinàlunk semmit inkàbb mert csak nehezebb lesz de hàt az èrzèseknek nem lehet parancsolni... Ez volt az elmult kèt hètben a munka mellett minden gondolatom körülötte forgott... Most pedig elment ès decemberben jön csak haza... Nem àllapodtunk meg tàvkapcsolatban mert az lehetetlen. Baràtok maradunk, tovàbbra is tartjuk a kapcsolatot, ès ha ugy kell lennie majd ugyis megint talàlkozunk. Èn itt leszek a tèlen... Szòval mivel sokan hiànyoltatok gondoltam ezt ha nehèz szivvel is de leirom. Friss mèg hiszen tegnap köszöntünk el egymàstòl. Amugy minden rendben szerdàn megyünk hajòkàzni... Az jò mòka lesz...

Pár kép :)

Jól vagyok :)

Tényleg jól vagyok csak elfogalt... :)

Összefoglalva a hetet - repülés - tandem - frenetikus - fantasztikus - leírhatatlan élmény - naplementébe repülni... 

Aztán szabadnap - shoppin - vásárlás - ebéd - vacsora - irish pub - és alvás. - ja közben egy kis feuerwehr móka. 

Másnap vissza - kezdődik - csütörtök - péntek - szombat - full house - napközben és este is.  - megszakadtunk, leizzadtunk tíz kilót, de tele van a borravalós tehénpersely, szóval megérte. :) 

Vasárnap egy kis nyugi - caipirinha - és alvás... ma pedig jött a vihar, szóval nagyon sok időnk volt magunkra, pihenni, pakolni, mindent végre rendbetenni a rengeteg vendég után és most nagyon jól megy sorunk! :)

Holnap meglátjuk mit hoz a nap, talán jó időt, talán ejtőernyősöket - vagyis remélem. :)

:)

Sziasztok!

Először is… mostanában már tényleg nem nagyon volt időm írni. Ami azt illeti, mégha van időm sem tudok igazából mindig írni, ugyanis íratlan szabály nálunk, hogy a délutáni illetve esti pihenő közben nincs internetezés és számítógépezés – sem mobilozás, csak társasági élet, evés-ivás-játék-beszélgetés. Manfred pedig mindig elveszi a telefonunkat, ha meglátja a kezünkben, a laptopot felesleges is lenne elővenni. B. opció, hogy esetlegesen este írok, amikor felmegyek a szobámba, de az mindig 10-11 körül van és akkor már nincs kedvem tényleg ezzel foglalkozni. Olvasok, zenét hallgatok aztán alvás… tudom nem szép dolog, de addig amíg nem írok semmi extrát, biztosak lehettek benne, hogy jól megy a sorom, csak elfoglalt vagy éppen lusta vagyok!

Szerencsére minden a legnagyobb rendben van, még mindig nagyon jól érzem magam és jól megy a munka. A társaság továbbra is változatlan, körülbelül minden második házivendég megjegyzi, hogy mennyire jó csapatunk van és hogy mennyire más nálunk a hangulat, mint más Hüttékben.

Ide kapcsolódik, hogy tényleg így van, mert a múlt héten voltunk ugye Betriebausflugon, - lány kiránduláson – egy másik hüttében és valami borzalmas volt a személyzet, ez pedig ránk is átragadt valahol. Mi sokkal barátságosabbak, gyorsabbak és kedvesebbek vagyunk, hát de persze nem mindenhol mehet ez így. Abban a hüttében minden második ott dolgozó emberen látszott, hogy mennyire utálja amit csinál, ami persze oké… de nem kell a vendégek felé sugározni. Ez persze nem akadályozta a mi jó hangulatunkat, fergeteges kirándulást tudhatunk magunk mögött, juhéééé. A képeket gondolom már láttátok facebookon… :)

A kirándulásról röviden. Azoknak, akiknek esetleg még nem meséltem, nálunk ez úgy van, hogy minden szezonban van Betriebausflug, csak nyáron többször, télen csak egyszer. Idén hajózni megyünk, lesz egy zárókirándulás és az ami volt, pedig talán a legjobb, amikor külön mennek a fiúk és külön a lányok túrázni a főnökkel. Most mi lányok kezdtük a sort, a hétvégén pedig jönnek a fiúk, akkor ők nem lesznek két napig a Hüttében. Persze ilyenkor sem áll meg az élet, mert mindig van segítségünk, belső körökből, családtagok, barátok jönnek segíteni, a megszokott emberek, akik azért már valamennyire kiismerik magukat a Hüttében.

Szóval a mi kirándulásunk jól sikerült, már eleve viccesen indult, mert előző nap elkészítettük a FREE HUGS tábláinkat, amiket magunkkal cipeltünk az úton, és minden második embert megöleltünk. Én olyan másfél óra után kiszálltam a játékból mert meguntam, de volt olyan kollégám aki tényleg minden egyes embert megölelt útközben… vicces volt, az biztos. Így persze egy kicsit lassabban ment a gyaloglás, de végül csak odaértünk a Freiburger Hüttébe. Fantasztikus út volt, mert egyszerűen meseszép tájakon jártunk megint, oda-vissza. Odafelé három, visszafelé két órát gyalogoltunk, persze mindkettő más-más úton. Talán a második nap egy kicsit nehezebb volt, mert sokkal többet mentünk hegynek felfele, míg első nap inkább egyenes terepen sétáltunk. Persze azt el kell még mondanom, első nap sikerült teljesen megáznunk, húsz percre voltunk a Hüttétől, amikor megérkezett a vihar, de végül ez is belefért még a napba… hamar megszáradtunk, ittunk rá egy-két pohár szívmelengetőt, ettünk finomat és egy alapos zuhany után minden rendben is volt. Az este különösen jól sikerült, finom vacsorát főztek, zöldborsókrémlevest, röszti-táskákat salátaágyon és desszertnek pedig nutellával töltött túrógombócot kaptunk, amely forró étcsokimártással volt leöntve… ha nehezen is de legyűrtük. :) Aztán jöhetett a mulatság, játék és miegymás, de tényleg jó kis csapat volt, vidám csapat… megismerkedtünk két holland fiúval, akik éppen a hegyekben túráztak csak úgy alapon, és meghívtuk őket a mi Hütténkbe is, persze csak brahiból, hiszen kötött programjuk volt elvileg, de hát mondanom sem kell, másnap meg is jelentek. Két napig maradtak nálunk, két felejthetetlen nap volt, az egyikőjük ugyanis úgy énekelt és gitározott, hogy azt mondtam eldobom az agyam, ezt lemezre kell venni, egyszerűen oda volt mindenki meg vissza – a vendégeink közül is.

Na de térjünk vissza még a kiránduláshoz. Az egy dolog, hogy vízesés, kristálytiszta patak, tehenek és zöld fű, de a második napon a Steinernemeer amit a képeken láthattok egyszerűen hihetetlen volt. Végigmenni az egészen, látni a természet munkáját, azt, hogy hol volt előtte vízesés, patak, hogyan mosta ki a víz a köveket… nagyon szép volt, és bár néhol erősen meg kellett küzdeni a mászással, tény és való megérte. 

Fotók, ha valakinek nincs facebookja itt: https://plus.google.com/photos/109422442205969934900/albums/5900507274019374545?banner=pwa&authkey=CODWp-qb9N_O2QE 

A kirándulás végeztével még megettük Lech legjobb olasz pizzériájában az isteni finom pizzánkat és végül visszaindultunk a mi Hütténkbe, ahol folytatódott a móka, köszönhetően új holland ismerőseinknek. 

Azóta szorgosan dolgozunk, igaz én tegnap szabad voltam, így hétfőn lementem, este megint Caroval mentem az ír klubba, majd a Mobar-ba, gyakorlatilag már törzshelyünk a két hely, másnap pedig Ratkával, aki délután ejtőernyővel ugrott a hegyről, és utána találkoztunk, majd vacsoráztunk együtt. Ejtőernyővel bizony bizony, közeleg az én ugrásom is a héten vagy a jövő héten esedékes lesz. Előbb vagy utóbb úgyis megtudjátok, ha bizonyítékát adom a repülésemnek. hehehe… előljáróban annyit a legjobb ejtőernyőssel ugrom én is, Joke foglalkozása konkrétan az, hogy ejtőernyőket tesztel és reklámoz, így igazából egy percig sem aggódom. Az egyetlen félelmem, hogy rám jön a rosszullét repülés közben, volt már rá példa, hogy valaki nem bírta a spirált, de én kemény leszek, és nem fogom kidobni a taccsot az égben.

Hát röviden ennyi, miután az elmúlt nap kipihentem magam, ma teljes erővel dolgoztunk már, jön a péntek-szombat a fiúk nélkül, szerencsére nem lesz teltház – mint múlt szombat este, amikor fél tízkor sikerült végezni a vacsorával annyian voltak és annyifélét rendeltek – szóval hamarosan újra itt a szabadnap, és hogy mit csinálok, hova megyek még nem tudom, de biztos vagyok benn, hogy nagyon jó lesz. :)

Amúgy a legjobb az egészben, hogy annyi de annyi féle embert ismerek meg nap mint nap, hogy magam is rácsodálkozom a világra. Van nagyon nagyon unszimpatikus köztük és vannak unikumok. Mint a zenészfiú Hollandiából, vagy a nagyon öreg bácsi, aki a morfium tapasszal a hátán feljön még utoljára a hegyre és a világ legeslegaranyosabb embere… aztán vannak a gyerekek, akiknek a fele szeretetre méltó és édes, míg a másik fele az őrületbe kerget. De tényleg, minden de mindenféle ember feltéved ide, és ha csak pár szó erejéig is, de beszélgetsz velük – házivendégekkel hosszabban… érdekes… tényleg nagyon érdekes a világ, az emberek, a mentalitások különbözősége… minden nap tanulok valami újat…

Ennyit most, hamarosan újra jelentkezem!

Puszi nektek és legyetek rosszak!

Újra jelentkezem! :)

Sziasztok!

Tudom nem jelentkeztem egy pár napja, bevallom ez elsősorban azért volt, mert annyira el vagyok foglalva, hogy csak na… :) Na nem mondom, hogy feltétlen a munkával, mert eddig talán két olyan nap volt, amikor igazán sokan voltak, azaz jó idő volt, amúgy pedig halálra unjuk magunkat. Ma is tízen voltak összesen napközben, jó házivendégünk van estére szerencsére, de akkor is… egész nap esett megint az eső, legalább mondjuk már hó nincs. De jó hír, hogy hétvégétől megjön a nyár, és őszintén mondom mindannyian alig várjuk. Tudom, most azt kérdezitek, miért nem írtam a blogba, ha ennyire unalmas volt, de még ahhoz is túlságosan unatkoztam, hogy írjak. Inkább mással foglaltuk el magunkat: festegettünk, színeztünk, kártyáztunk naphosszat, ittunk, ettünk, aludtunk… olvastunk…

Az internet már szerencsére jobban megy, emellett pedig vettem osztrák simkártyát magamnak, amivel mobilnet is jár, szóval ha tényleg semmi nem megy, onnan fel tudok nézni legalább a facebookra, illetve gmailre. :) Nem esek kétségbe mondjuk akkor sem ha nincsen internet, az ember megszokja, ha sok dolga van, vagy épp mást talál ki a netezés helyett.

Na de térjünk vissza a hétköznapokra. Ott kezdeném, hogy amióta legutóbb írtam kétszer voltam már szabadnapos. Először múlthét pénteken a tesómmal mentem le a lakásba, mert kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk autóval vásárolni egy másik városba, így együtt töltöttük az estét, plusz egy napot, mielőtt visszajöttünk volna a hegyre. Nagyon nagyon jó dolgokra tettem szert, a legjobb vétel közülük a bőrkabátom volt, amit nagyon szerettem volna venni már mielőtt kijöttem volna, és emiatt pl.: nem is hoztam ki a régit magammal. A kabátot végül a Tom Tailorban találtam meg, nem volt olcsó, 120 euro-ra kostált, DE egész hétvégés SALE, azaz leárazás révén, összesen 40 eurót fizettem érte!!! Hát azt hiszem mindenki egyetért, ha azt mondom igazán jó vétel volt, őszintén mondom, nagyon nagyon örültem neki. :) Vettem még egy-két apróságot még sminkcuccokat, ékszereket, amiket persze nem tudtam otthagyni… amúgy különösebben mást nem, a bőrkabát volt a legáhítottabb dolog, amit venni szerettem volna. Majd ha lesz kép rólam a kabátban felteszem, szerintem – és mások szerint is- nagyon jól néz ki… Amúgy voltunk még enni, sétálni, alapjában véve nagyon jó napunk volt.

Aztán tegnap voltam még szabad, hétfő délután mentem le és ma reggel jöttem vissza. Hétfő este elmentünk Caroval és a barátjával Nils-szel egy ír pub-ba, ahol végül ketten maradtunk Caroval, végül az ír kocsmából átmentünk egy másikba, és olyan fél kettő-kettő körül ágyba is kerültem. Mivel nagyon jóban vagyok Caroval, hatalmas élmény volt, de amúgy is nagyon jó volt kicsit elmenni valahova, kikapcsolódni. Rengeteget beszélgettünk, még közelebb kerültünk egymáshoz mint eddig, mint barátnők és ez nekem nagyon fontos. Másnap aztán szinte egész délelőtt aludtam, aztán elmentem venni magamnak ebédet, pizzát ettem, és végül megintcsak elaludtam. Mire magamhoz tértem, három óra volt, úgy döntöttem mivel szép az idő, kihasználom a lehetőséget, és körbebarangolom Schruns-ot. Nagyon jól éreztem magam, még így egyedül is, olvastam a folyóparton, ettem fagyit… igazából jó kis nap volt. Ma pedig reggel az első lifttel feljöttem és folytatódott a rosszidős unalom, sajnos megint esik az eső, de legalább nem havazik.

A munkáról annyit tudnék írni, hogy hétfőn húzós napunk volt, sokan voltak, és mivel Caro szabad volt, ketten voltunk csak elől a pultban Ratka-val. Valahogy sikerült a kassza mellett ragadnom, ezt szerettem volna elkerülni, mert talán a pénzzel való munka megy a legnehezebben, de három óra folyamatos gyakorlás meghozta a gyümölcsét, már semmi gondom nincs a kasszával sem. Mindent tudok hol kell nyomni, az eurót is kezdem megszokni, szóval minden rendben van. Persze azért furcsa volt ott állni és végig számolni, de váltottunk napközben és akkor én szolgáltam ki a vendégeket, míg Ratka kasszázott. Nem bánom, hogy végül így alakult, sikerül szépen lassan mindenbe beletanulnom. Azt hiszem különösebben semmivel sincs gondom. Ha unatkozom vasalok, vagy épp Apfelstrudelt csinálok, ma 12 db Strudelt gyártottam le egyhuzamban három óra alatt. Ez nem rossz idő, mert elég sokáig tart egyet összerakni, tekintve a tésztanyújtást, ami talán a legnehezebb… :) Szóval egyre magabiztosabb vagyok és tényleg jól érzem magam. A csapat még mindig szuper. Ha tényleg már halálra unjuk magunkat, akkor is a hangulat legalább jó, van hogy összefogkrémezzük a másik ajtaját, azaz a kilincset, vagy egyszerűen csak játszunk megállás nélkül. Megtanultam römizni, nagyon jó kis játék, igaz mindenki máshogy ismeri a szabályokat és ezen vannak kisebb fennakadások, de így izgalmasabb.

A honvágy… hát eddig egyszer jött rám a honvágy úgy igazán, de tekintve, hogy eléggé hozzá vagyok már szokva ahhoz, hogy máshol élek, sőt még a külföldi léthez is, egész jól bírom. Azt az egy estét leszámítva, néha rám jön persze, hogy mi lehet otthon, de akkor maximum telefonálok egyet és minden rendben van… talán a társaság is segít ezen átlendülni.

Ami a vendégeket illeti, elég sok öreg, majdhogynem félhalott mászik fel a hegyre, ami számomra még mindig hihetetlen, amikor meglátom őket, mégiscsak elég magasan vagyunk és mászni kell rendesen. De ők jönnek rendületlenül. Azért családok is akadnak, meg fiatalok is, nem panaszkodom eddig senkivel sem volt problémám, sőt furcsamód mindenki nagyon kedves inkább… remélem ez a jövőben is így marad… ma például van egy magyar vendégünk… még nem beszéltem vele, egy akvarellező csoport jött, és az egyik résztvevő magyar, legalábbis a vezetőjük már felhívta rá a figyelmemet, de mivel maradnak három napot, még biztos lesz időnk beszélgetni… :)

Biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy esetlegesen az elmúlt két hétben megismerkedtem-e már valakivel? Hát ami azt illeti… meg… de semmi komoly, ő ugyanis (mint utóbb kiderült és amit alig akartam elhinni) csak húsz éves, és hiába nagyon vonzó, hogy tűzoltó és masszőr egyben, és hiába kötnek hozzá különösen jó élmények, inkább meghagyom neki a fiatalságát és nem veszem el tőle azt az öt évet, amit én már megéltem, és ami persze nagyon jó volt… :))) Egyértelmű, hogy rá még egészen más dolgok várnak mint rám, meg amúgy is… jól éreztem magam vele, de szerintem nem mostanában fogjuk viszontlátni egymást, bááár ki tudja… mindenesetre én nem veszem túl komolyan a dolgot, nem is vettem az első perctől kezdve sem, igaz ha unatkozom eszembe jut, hogy mi lenne ha, de akkor mindig megszólal a fejemben a vészcsengő, hogy húsz éves és máris tovalendül az unalomból adódó magányom. :) Ennyit az ismerkedésről, persze azért ha elmegyek valahova, és valaki meghív egy italra nem mondok majd a jövőben sem nemet… haha… végülis egyszer élünk…

Ezt leszámítva minden rendben van, egészségügyileg sincs problémám, már az étkezésekbe is sikerült rendszert vinnem és mivel egész nap talpalok, felér az egész egy napi tornával, szóval nem kell aggódnom a kilók miatt egyelőre. Persze odafigyelek arra, hogy mit eszek, és tényleg vége annak, hogy mindenbe belekóstolok és mindenhez süteményt tolok, ahogy megfogadtam, első hét után ezt abbahagytam. :)

A csapat amúgy bővült egy taggal, most itt van nálunk két hétig Tamara, aki Németországból jött hozzánk, és már nem először jön kisegítőnek. Nagyon-nagyon aranyos lány, tizennyolc éves, kis bohókás, mindig vidám, mindig tele van energiával, szóval abszolút passzol közénk. :) Ennek apropóján, jövő héten nem is lesz szabadnapunk, vagyis lesz, csak előre beprogramozott szabadnapunk lesz, mégpedig kettő, ugyanis újra túrázni megyünk, jövő héten mennek a lányok, rá egy hétre pedig a fiúk. Az előző túrából kiindulva nagyon várom, bár tudom megint húzós lesz egy csomó-csomót gyalogolni fel egy hegyre, hogy odaérjünk egy Hüttébe, de tudom, hogy jó lesz. Nem felejtek el majd fotókat készíteni, nagyon szép helyre megyünk megint, biztosan izgalmas lesz a túra is… aztán pedig ami utána jön, a dehidratáltságot ugyanis le kell majd győzni pár Radlerrel… hühűű, nem bánom, hogy lemenős szabadnapom nem lesz. :) Amúgy ide megyünk, ha valakit esetleg érdekel: http://www.freiburger-huette.at/

Ennyit mára, lassan készülni kell a vacsorára!

Legyetek jók és hamarosan újra jelentkezem megígérem!!

Puszi!

Los geht's!

Sziasztok!

Először is ott kezdem, hogy nem valami jó az internetünk ezért bárkinek is tartozom levéllel, facebookon való válasszal, fórumos válasszal bocsánat de nem fogok tudni írni. Van amikor van net úgy öt percig, aztán vége… nem a magasság miatt, egy ideje rosszalkodik már a router, a télen is voltak vele gondok. Most elviszi a főnököm megcsináltatni, így pár napig nem lesz tuti internet, de a tesóm odaadja az övét, és azzal legalább a blogot fel tudom tölteni ha minden jól megy. Pénteken megyek le a városba, szombaton szabadnapos vagyok, szombaton elmegyek és megérdeklődöm majd, hogy hogyan lehet nekem is külön stick-es internetem. Biztos, ami biztos, ki tudja mikor lesz jó az itteni és tényleg szeretnék néha skypeolni az otthoniakkal… Meglátjuk… Szóval szombaton vagyok szabad, ez azt jelenti, hogy pénteken lemegyek és a lakásban alszok, szombaton elmegyek Bludenz-be, ami nagyobb város és olyan húsz perc vonatútra van innen és kicsit körülnézek, majd vasárnap reggel feljövök az első lifttel. Aztán ha meggondolom magam, és lehet, hogy már szombat este feljövök de igazából nem látom sok értelmét, hogy korábban visszajöjjek, mint szükséges. :)

De kezdjük egy kicsit hátrébbról ezt a blogpostot. Szóval ott tartottam, hogy második nap után jött a nyitás. Mivel napközben nem volt túl jó idő – de olyan rossz sem, a szombati forgalom nem olyan volt, mint szokott lenni, nekem ez azonban pontosan nagyon jól jött. Volt időm kasszát tanulni, volt időm italokat tanulni és megtanulni, hogyan rögzítjük a kajarendeléseket, mert mindennek rövidítése van és úgy megy fel a cetlire, az asztalszámmal együtt. Na de aztán estére megérkeztek a házivendégek, köztük a tűzoltók, akik a hegyen tüzet gyújtanak… nagyon szép volt az egész, egyszerűen mesébe illő, amikor mindenfelé amerre nézel itt fent az Alpokban kis pontokat látsz, ahol lobognak a fáklyák. Mindig a Gyűrűk urához hasonlítom, ott üzentek egy egymásnak tűzgyújtással a városok… szóval nálunk is égtek a fáklyák, a farakások, volt egy nagyobb tűzrakás is, az egésznek van egy különleges hangulata. A pláne az volt a dologban, hogy valahogy felkeveredett egy csupa fiatalból (nagyon fiatalból) álló csoport, akik egy Opel szervízben dolgoznak és a főnökük hívta el ide őket egy estére, úgy hogy áll mindent. Arról szót sem ejtek, hogy sörrel nyitottak, aztán megkérdezték van-e vodka-redbull. Igazából nálunk nincs koktél, de a személyzetnek van rendelve egy vagon redbull, vodka meg mindig van, így hát lett koktél is. Nem viccelek, 8-an voltak és 45 darab koktél fogyott el összesen. Az annyit tesz, mint fejenként 6-7 db. két-három decit redbull… hát volt következménye. Az egész úgy alakult, hogy éreztük ez az este nem lesz rövid, de olyan még a szilveszteren kívül SOSEM volt ebben a Hüttében, hogy fél négyig-négyig ment volna a buli. Most igen… Hát én finoman megjegyeztem utána, hát ez van megérkeztem, ha rajtam múlik lesz még ilyen… vicces volt. Persze nem csak a fiatalok maradtak lent, hanem a tűzoltók is (Laurám, igen tűzoltók, te érteni fogod mire célzok khmm khmmmm)… és hát szépen alakult az este. Nem jellemző hogy mi is iszunk, de most valahogy úgy alakult, hogy Manfred a főnök, Caro, a barátja Nils, Ratka meg én… hátul megkóstoltunk ezt azt. Hoztunk mi is otthonról, Szasza is hozott otthonról (tesóm és Szasza persze leléptek) és jól éreztük magunkat. Aztán olyan egy óra körül elkezdtek minket a vendégek is meghívni minden egyes rundra, aminek az lett a vége, hogy én konkrétan minden egyes felesnél vizet töltöttem a poharamba és imádkoztam ne szagolja meg senki. Amúgy sem tudok inni, de nem is akartam… pont jól éreztem magam. … persze az egyik srác kiszúrta az átverést, de hát mondtam neki, ich muss hier schaffen und nein du kannst nicht bei mir schlafen … :D Mondanom sem kell nagyon nagyon vicces volt az egész.

Másnap pedig reggeli hétkor: hatkor már talpon voltam, mert persze be akartam tanulni elsőre, hogyan kell 60 embert reggeliztetni, és kerek három órát sikerült aludnom. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy délután azaz este nem volt házivendégünk, napközben pedig egyszerűen elment az idő, nem érzékeltem semmit sem a fáradtságból. Este már igen, de akkor meg már mehettem időben aludni – persze nem mentem, mert jobb dolgom is volt annál. Másnap viszont frissen üdén keltem, havazásra, ami konkrétan két napon keresztül tartott. Ma kedd este van, körülbelül 20 cm hó odakint és ma este két nap után először újra láttam Schrunsot, amikor kicsit kitisztult az idő és kicsit mezítlábaztunk a hóban –természetesen főnöki parancsra, mert az jót tesz az egészségünknek.

Aztán römiztünk egy-két órát és most már a szobámban vagyok, tizenegy óra múlt. Visszatérve az elmúlt két napra, összesen négy vendég jött be napközben, most ma este 10 házivendégünk volt, mind rendőr… semmi több. Konkrétan halálra untuk magunkat, az internet nem ment, csak néha. Így megtanultam Apfelstrudelt sütni, mint azt láthattátok a facebook képen, egyáltalán nem egyszerű feladat.

Először is almát kell készíteni, hámozni és szeletelni, ezt persze gép csinálja, neked csak az almát kell a gépbe rakni. Aztán jön a strudel. Az alapot is mi csináljuk, tíz-tizenöt kis zacskónyit, aztán azt hagyjuk kicsit állni, majd amikor már jó, nyújtjuk. Először sodrófával aztán kézen, úgy ahogy épp tudod. Nekem volt hogy már a vállamon volt a rétes egyik fele, míg a másik az asztalon és úgy nyújtottam… utána jön bele az alma, no meg az összes többi titkos hozzávaló. Van ennek a helynek egy-két varázslatossága, az Apfelstrudel mindenképpen az. A recept úgymond titkos, igazából mi ismerjük csak pontosan. (persze tovább lehet adni de nem adjuk tovább)… a recept száz éves, kb. mint a hütte. Sokan csak emiatt jönnek fel, sokan pedig csak emiatt járnak vissza és ezt el is mondják. Volt a héten itt egy néni, aki mondta, hogy 50 éve járnak ide, régen egy idős bácsi csinálta a strudelt, mielőtt mi átvettük… persze a Strudel Königin nem én vagyok, hanem Ziggy, Manfred nővére, ő olyan öt perc alatt megcsinál egy ekkora rétest. Caro olyan hét perc alatt ha minden klappol én húsz perc alatt kb. végzek vele, de én most csináltam először. :) Ha már varázslatosság, pénteken megtaláltam az itt lévő Geo-Cachinget, és van egy asztalunk, ami ugyancsak száz éves, majd lefotózom, és aki ott ül – mindig kiváltságos… nem mindenki ülhet oda, nem mindenki ül ott, legalábbis házivendégek közül nem. Van benne egy titkos kis fiók is, ami nem is titkos, csak rejtett és soha senki sem veszi észre. Szóval vannak érdekességek…

Aztán készítettem fotókat a szobámról az előbb, bár este van de szerintem jól látható, hogyan rendeztem be… aztán felrakom a lagerban lévő szobáról is a képeket, ahol három éjszakát aludtam… most azért sokkal jobb, kipakoltam, elférek, és szerintem szuper szoba – a legnagyobb a személyzeti szobák közül kb.

Szóval én nagyon jól érzem magam. Mindig jön egy-egy feladat, amitől persze tartok kicsit, ma is nehezen szálltam szembe a tíz rendőr vendéggel, ugyanis Caro és Ratka is szabadnapos, de végül semmi, de semmi gond nem volt… tényleg minden klappolt, pedig féltem tőle, mivel svájciak voltak és elég nehezen érteni őket… nem volt kedvem hozzá, talán mert féltem, ú mi lesz most egyedül (persze Manfred ittfent volt) de tényleg nem volt probléma. Ilyenek jönnek, hébe-hóba de akkor is nekifutok. Még nem tudom pontosan, hogy jutok le innen, sosem mentem egyedül lifttel le, de van ’menetrendje’ … és egyedül még Bludenzben sem voltam, de hát majd megoldom. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy nekifutok és hajrá.

Persze azért van egy kis honvágyam, de általában csak akkor jön rám, ha valami magyar dalt hallgatok este az iPhoneon, vagy nem tudom… szóval… hát leküzdhető, máskor is voltam már távol, meg amúgy is sok dolog van – kivéve ha szakad a hó. De akkor is megoldjuk, olvasunk, játszunk, iszunk-eszünk… szóval minden rendben van.

Ennyit mára, hamarosan újra jelentkezem, legközelebb szerintem a hétvégén. Addig is sok puszi mindenkinek, legyetek rosszak, én is igyekszem… ;)

Képek:

A volt szobám, első három éjszaka...

A mostani szobám:

xxx

A többi kép a facebookon megtalálható, ha kíváncsiak vagytok rá! :) 

Zweite Tage...

Ezt a bejegyzést még péntek este megírtam, csak feltenni nem volt időm... aztán azóta annyi minden történt, hogy el sem hinnétek nekem, de meg fogom írni utólag az első igazi éles munkanapot is, szerintem még ma este... annyit most, hogy jelenleg esik a hó, nincs internetünk (ezt most tesóm külön stickes netjéről teszem fel) ... és holnap valószínűleg nagyon fogunk unatkozni. Nem baj legalább lesz időm írni egy kicsit... képek feltöltésével most nem foglalkozom túl sokat, most pakolom épp a szobámat, már az igazit, amire a nevem is ki van írva, amint megjavul az internet, hozom a képeket is! :)

----------------------------------------------------

Sziasztok!

Arra gondoltam ma este még biztosan írok Nektek egy rövidebb beszámolót a második munkanapomról, ugyanis ma még van időm… holnap, nyitást követően már biztosan totál hulla leszek, és írni sem lesz időm, mert másnap fél hatkor kelek, szóval írás helyett minden bizonnyal aludnom kellene. Most kilenc óra múlt, már a szobámban vagyok, megfürödtem, hajat mostam stb. Épp tv-t nézek, valami táncműsor megy, táncosokat keresnek… az előbb lett vége a Grace Klinikának, abba is belenéztem, de most kb. öt különböző műsort találtam, amit néznék… maradtam a táncnál, mert ez tűnik a legszórakoztatóbbnak. :) Ügyesek szó se róla…

Nos, a mai nap is elrepült és még mindig ez a része volt az egyszerűbb a dolognak, semmint az ami holnap vár ránk. Bár nem jósolnak túl jó időt, és 50-50 milyen irányba billenik majd a napunk, én úgy érzem, nagyon sokan lesznek majd. Ma szépen lassan befejeztük az alsó szintet, befejezte a konyha is az előkészületeket, előkészítettük a szaunát, helyére raktunk mindent, a képeslapoktól kezdve az utolsó szalvétáig mindent, feltöltöttük az italszekrényeket, megtanultam a kávéspecialitásokat, a kávégépet, amely nem olyan könnyű, mint hogy megnyomunk rajt két gombot, hiszen este reggel külön-külön át kell állítgatni... na de még mindig még mindig könnyebbnek tartom ezt, mint sört csapolni. Egyszerűen attól tartok a legjobban, amit a legtöbben isznak majd, sört ugyanis NEM tudok még mindig elég gyorsan csapolni, ha sietek habos lesz, ha nem sietek, elalszik körülöttem mindenki… de ez viszont gyakorlás kérdése. Tudtátok, hogy sör kifejezés errefelé van vagy húsz? És sör is van legalább tizenöt féle a mindenféle mixnek köszönhetően? … én nem tudtam. :) Szóval a sör az egyik nagy félelmem, míg a másik az ételkihordás… na jó a kassza sem lesz elsőre a barátom, és azt sem tudom milyen ha egyszerre hatvan ember áll a pult előtt és mondja mit akar, de majd mindez kiderül. Aztán meg rengeteg féle alkoholos ital van amikre odakell figyelni, körülbelül 10 féle pálinka, amiket én így még nem ismerek, de majd megtanulom őket is.

A társaság nagyon jó és ez a legnagyobb örömöm. Igazából a munkahelyről be kell vallanom magáról nem sokat tudok, tényleg mindenhez úgy állok oda, mint aki eddig tényleg még csak a könyvek mellett ült, és ez kicsit furcsa. Jó voltam már nyári munkán, voltam már itt is, de nem ilyen direkt módon… és a társaság nagyon sokat segít napközben túllendülni a bizonytalanságokon. Mi hárman lányok, Caro, Ratka és én jó csapatot alkotunk, rengeteget nevetünk és tényleg látjuk mikor hol kinek mi kell. A két fiú pedig a konyhában alkot jó csapatot… emellett pedig ott a főnök ugye Manfred aki csak megdobja az egészet… hát így vagyunk mi végülis, emellett pedig vannak kisegítőink, holnap főzni jön Manfred bátyja, Harry, aki amúgy szakács és néha besegít, ő elég profi és ha valami különlegesebbre van szükség, megtanítja a fiúknak vagy segít nekik. Ez minden évben így van. A másik segítség viszont állandó, ő Manfred nővére, Ziggy, aki a rétesért felel, továbbá besegít, ha valaki úszik. De ő nem jön mindennap. Aztán jön majd közben egy 18 éves lány, aki már volt itt korábban Tamara, őt én nem ismerem személyesen, de jön néha segíteni, egy kis pénzt keresni a tanulmányaira, ugyanis épp Amerikába készül tanulni. Jön elvileg a négy hónap alatt valamikor egy szakácstanonc, egy 16 éves fiú, ő érte a fiúk felelnek majd. Na de ennyit elöljáróban, meglátjuk, hogy megy majd, meglátjuk, holnap kiderül, hogy funkcionálok én is majd a csapatban, ha élesben megy a dolog. Attól nem félek, hogy ne lenne segítségem, mindenki segít. :)

Tegnap nem tettem fel az ideiglenes szobámról képet, mert elfelejtettem, most meg arra gondoltam csinálok majd mellé még újakat és egyben felrakok többet. Vasárnap már bepakolok a saját szobámba, majd azzal együtt felteszem a képeket utána. :) Elvileg most úgy áll a dolog, hogy vasárnap este nincs vendégünk, szóval ha így marad tonnányi időm lesz pakolni és rendezkedni. :)

Közben több mint fél órája írom ezt a pár sort, mert egyszerűen annyira jól táncolnak a tv-ben hogy folyamatosan leragadok a műsornál. De most reklám van befejezem.

Remélem holnap jön pár kedves arc majd, lehet jönnek már az ejtőernyősök is, ami külön öröm lenne, mert jó arcok. De a vendégek között is örülnék ha látnék kedves arcokat, főleg az esti vendégeket figyelembe véve. Én szeretem például a gyerekeket is, lehet most is kapok egytől külön személyre szabott rajzot.

Egy dolog zavar csak. A kaják és italok. Egyszerűen már most annyit ettem és ettünk, hogy nem tudok rágondolni sem. A főnök mindkét nap hozott egy csomó sütit, ma már csináltam róla fényképet is, hogy lássátok hogy néz ki nálunk egy Sonnenkaffee. 

Sonnenkaffee délelőtt és délután is van, mindig így fest, valami mindig van az asztalon. Amolyan tízórai, uzsonna, ami rendben is lenne, ha nem ennél előtte egy rakat reggelit, ma konkrétan három szelet kenyeret ettem, az egyiket szalámival, finom sajttal, uborkával és paradicsommal, a másikat lekvárral, a harmadikra meg még kentünk egy kis nutellát is, és akkor még én végeztem leghátul, mert a többiek rátoltak fejenként egy joghurtot is. Az oké, sokat reggelizünk, mert korán kelünk, reggelizni 9 körül szoktunk csak, ebédet pedig nem eszünk szóval ki kell húzni estig. De közben itt van a tízórai és az uzsi, és aztán jön a vacsora, ami mindig valamilyen meleg kaja, amit épp kívánsz, mert mégsem ettél egész nap meleget. Most ma Käseknödelt ettem salátával, és valami isteni finom volt. Holnap tuti valami tésztát fogok enni, valamilyen makarónit vagy spagettit… na hát ez a baj. Közben kávézunk, red bullozunk, iszunk egy kis narancslevet egy kis ezt egy kis azt, délután mindig van egy kör alkohol a műszak után, szóval.. komolyan meg kell szabályoznom magam, mert ez túl nagy függetlenség így, hogy mindent szabad és konkrétan terülj-terülj asztalkám van… megfogadtam, hogy nem fogom a vacsorát skippelni, mert akkor tuti rosszabbul jövök ki, muszáj egy nap egyszer meleget enni, csak mondjuk nem kell előtte napközben három buktát meg négy diós croissant-ot is magamba tömni. Na majd odafigyelek megígérem. De ha már két nap után televagyok, gondolhatjátok mennyit ettem eddig. :)

Szóval minden félelmem és bizonytalanságom ellenére jó sorom van… még egy dologra próbálok rákoncentrálni, arra, hogy sokkal magabiztosabb legyek mert az egyszerűen itt elengedhetetlen. Nem szabadna ennyit bizonytalankodni, ennyit vacakolni hogy jó vagy nem jó, ebben a szakmában tzak-tzak csinálni kell. És nekem erről még nagyon sokat kell tanulnom, arról is, hogyan legyek sokkal lazább és közvetlenek, de igyekszem és a többiek is segítenek ebben, csak fejben is így kell a dologhoz állnom. Magabiztosan, vidáman, nyitottan. Valahol ezt nem sikerült megtanulni a hat év egyetem alatt… hehe… na de majd most, tényleg igyekezni fogok minden nap sokkal magabiztosabban felkelni. Mert bizony mondhatja azt bárki könnyen, hogy a gasztronómiához kapcsolódó melót bárki de bárki megtudja csinálni, akármilyen idióta… így is van, de a megfelelő mentalitás nélkül, talpraesettség nélkül – garantálom hogy nem. Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek kívülről látszik, de én megfogadtam, hogy jó leszek ebben is. Mert miért ne lennék? … ugye? :) Na vége a reklámnak, hamarosan újra jelentkezem, addig pedig itt van pár fénykép…

Puszi mindenkinek!!

... Ui.: A nagy viharban amiről már írtam, a villám végül a liftbe csapott bele... csak két órán át állt az egész ... :) 

First day...

Sziasztok!

Először is megígértem magamnak, hogy az első munkanap után auf jeden Fall meld ich mich, azaz jelentkezem.

Szóval ott kezdeném, hogy a kiutazásunk több volt, mint nem túl egyszerű… soha ilyen még nem történt meg velem, de most igen, sajnos akadtak problémáink útközben. Én mondjuk már reggel éreztem, hogy valami nem lesz rendben, de először arra gondoltam a munka miatt izgulok majd… de nem igazából az utazás miatt izgultam, mint kiderült nem is ok nélkül.

Szóval valahol Bécs és St. Pölten között esett meg az az eset, hogy az autónk furcsa sípoló hangot adott ki. Eleinte nem vettük fel, mert a keréknél sípol valami évek óta, és hiába nézetjük meg jobbnál jobb szerelőkkel senki – de senki eddig még nem talált semmit sem. A sípoló hang viszont olyan erős volt, hogy el sem hinnétek… szóval néztünk furcsán, nekem már ott minden bajom volt, de abbamaradt… jól van… tíz perccel később újabb hangforrás, ezúttal úgy hallottuk, mintha a hátsó ajtó vagy a csomagtartó rosszul záródna és átfújna a kocsin a szél… furcsa sistergést hallottunk ha 100 fölé gyorsítottunk… megálltunk, ugyanis azt hittük valami nem jól záródik, vagy a hátsó ablak gumijával van valami baj, de semmit nem találtunk… és akkor jött a gond. Beindítottuk az autót… brümm brümm… mint egy RALLY autó… hát igen akkor már tudtuk, elég beteg hangja volt… hogy gond van… a kipufogóra gyanakodtunk és azzal is volt a probléma, úgy tűnt elvált az autó aljától. Gyorsan felhívtuk apukámat mit csináljunk, persze ő is egyből mondta, biztosan a kipufogót engedte el valami, keressünk egy szervizt és javítassuk meg gyorsan. Mindezt: még jó hat órára az úti célunktól… mi viszont nem mertünk továbbindulna, mert autópálya meg minden, ott álltunk egy Ratstation-ban az A1es mellett, úgyhogy hívtuk az osztrák autómentő segélyvonalat, az ÖAMTC-t, szerencsére a tesómnak van hozzájuk befizetett tagsága, mert máskor is meg kellett nézetnünk az autót már itt kint. (Megjegyzés: akkor is én ültem mellette, amikor ott volt gond)… Gicának mondom, ez ugyanolyan volt, mint amikor Weimarban hívtuk az ADAC-ot, csak ez az osztrák változat volt… jöttek is, tíz percen belül ott volt egy srác, ő is beindítatta velünk az autót és már mondta is, hogy igen ez a kipufogó… azt mondta nyugodtan továbbmehetünk, noha nem Vorarlbergig, mert odáig túlságosan átforrósodna a dolog, csak a következő ÖAMTC szervizig, Ybbs-ig, ami tíz kilométer volt onnan, ahol megálltunk. Oda is értünk szerencsésen, de a srác közölte velünk, ők kis szerviz, három autó vár előttünk javításra és ő egyedül van… azt mondta ha már eddig eljöttünk menjünk még tíz kilométert, Amstattenig, ahol nagy szerviz van és azonnal megcsinálják. Ha nem is túl szívesen de nem volt más választásunk, elmentünk odáig… ott tíz percen belül fogadtak minket, megnézték az autót, felemelték emelővel és már láttuk is, hogy nem elvált a kipufogónk, konkrétan kettétört… ideiglenesen megjavították egy bilinccsel, ők ugye ilyen gyorsszerviz. Mondta a srác így ezzel nem lesz semmi gond, de rendes szervizben hegesztessük meg ha majd már ráérünk ilyesmire… megnézte a fékeket, megnézte a sípoló hangot amit mi a tető felől hallottunk, de semmi mást nem talált. Összesen hat eurót fizettünk az egészért… semmi többet… és mentünk is tovább, igaz majd két órás csúszással, a negyven fokban – légkondi nélkül, mert mondanom sem kell a légkondi azelőtt romlott el, hogy kijöttünk volna, és nem érkezett meg időben az alkatrész a megszereléséhez… és végül két órás késéssel hatra ki is értünk. Soha ilyen későn nem ért még ki a tesóm az elmúlt hat évben amióta itt dolgozik, igaz semmi gondja nem is volt eddig az autóval. Szerencsére épségben ideértünk, és mondanom sem kell, sokkal jobb még mindig, hogy ez történt, mint egy baleset.

Csak hát dög meleg volt és nagyon, de nagyon elfáradtunk… meg is ittunk egy pár hideg sört a kiértünk után, aztán bekajáltunk és aludtunk… kb. ennyit az utazásról, ja meg annyit még, hogy legalább jó hangulatú volt az út így is, olyan dalokat hallgattunk végig nekem köszönhetően, mint a Copacabana, vagy a Wham!-től a Wake me up before you go go-t… vagy még ennél is keményebbeket… majd meghaltunk a végére a röhögéstől, jobbnál jobb számok jöttek (letöltöttem még otthon egy ilyen egyslágeres klasszikusok albumot és hát valami frenetikus volt) … és már majdnem táncoltunk a kocsiban a hatvan fokos hőségben.

Nos miután ideértünk és aludtunk, ma reggel fél nyolckor találkozott a Wormser Hütte csapata és feljöttünk a hegyre. A rossz idő kihatott az itteni helyzetre is, sokkal több hó van még, mint a megszokott, igaz az elmúlt három nap hőségében már rengeteg elolvadt. A hétvégén még úgy volt gyalog nem fogunk tudni feljönni csak motoros szánnal, végül sikerült megtenni a lifttől a tizenöt perces utat gyalog, mert szépen leolvadt a hó azon az oldalon ahol az út van. A másik oldalon nem, arra még a hótolóval mentek le a főnökék, szóval van még hó… de az időjárás kellemes, egész nap sütött a nap és kellemes 25 fok volt, estére igaz feltámadt a szél és lehűlt a levegő, de nem bánjuk a hőség után.

Ma elsősorban takarítottunk, vagyis inkább csak a szobákat és a lagert készítettük elő. Kinyitottuk a zsalukat, felhúztuk az ágyakat, megcsináltuk a szobákat, kicsit áttöröltük az amúgy már téli szezon végén kitakarított fürdőket, felporszívóztunk. Két szintet, a lagert és a szobákat befejeztük és még a földszintet is elkezdtük. Az éttermek készen vannak, holnap feltöltjük a pultokat és befejezzük a pult és konyha körülötti teendőket. Én közben folyamatosan kérdezek, mit hogyan, azokat a dolgokat, amiket eddig nem tudtam, most tanulom… most egyelőre még nem a saját szobámban lakok, mert azt a hétvégére kiadtuk – igen teltháznál is teltházabb lesz, ugyanis a hétvégén lesz a tradicionális tűzgyújtás a hegyen – ami azt jelenti, hogy mindenfelé a környéken járnak a hegymászó tűzgyújtók a fáklyáikkal és meggyújtják a tüzeket. Úgy kell elképzelni, mint amikor a Gyűrűk Urában jeleztek egymásnak a városok… nagyon szép, nekem már volt szerencsém látni egyszer. Így szombaton alszanak a szobámban és bár ott tölthettem volna ezt a két éjszakát, végül feljöttem a vendégszobába ami a tél előtt készült. A lager egy része van leválasztva, kis tetőtéri szoba, picike, de szép. Fotót is készítettem róla, bocsi szanaszét van tudom mindenem… szóval itt töltök három éjszakát, aztán birtokba veszem a szobámat és végre rendesen kipakolok a szekrényembe és a polcaimra. Abban a szobában fogok lakni, amiben laktam legelőször, amikor kijöttem. Szeretem azt a szobát, nekem bőven elég lesz, de itt is ellenék fent, csak itt túl sok a cuccom, itt nem férnél el. Mindig is szerettem volna tetőtéri szobában lakni, egy dolog miatt, ami itt megvalósul három napra: a fejem fölött van egy szép ablak, amin keresztül látom a csillagokat… nagyon szép. Amúgy csak ebben a szobában van egyedül TV, emiatt is maradnék, de beérem a personal raumban található tv-vel és a laptopommal a több hely érdekében. Ez most rendkívüli, többet nem lesz a szezonban kiadva a szobám… csak most szombaton. Most meg teljesen mindegy, amíg üres a Hütte, mindegy hol alszom.

Holnap reggel nyolcra kell lemennem, legalább pihenhetek egy nagyot, az éjjel nem aludtam túl sokat a két fiú mellett, mert nagyon horkoltak… (tesómmal és Szaszával aludtunk egy lakásban, abban ahová a szabadnapokon lejárhatunk, arról is készítek képeket, majd ha lemegyek szabadnapra)… de most nézek egy kis sorozatot és alszok egy nagyot. Szombaton is nyolc körül kezdek, de vasárnap már reggeliztetek, és mivel ez lesz az első, plusz nyolcvan ember jön majd reggelizni, időben kell mennem. Most még nem egyedül leszek, Caro segít, nekem ő mutat meg mindent, a reggeli ugyanis az egyetlen, amit tényleg nem tudok, hogy megy és speciális, főleg ha ilyen sokan vannak. Hatra megyek, együtt szépen lesz időnk mindent átvenni, reggeli ugyanis héttől van. Amúgy ha már tudok mindent, ráérek majd lemenni fél hétkor, de így időben nekiállunk. Hogy hányszor reggeliztet egy ember egy héten ez relatív, általában egyszer kerül mindenkire sor és egyszer kell korábban kelni.

A nyelvről annyit, hogy egy picit tartottam attól, hogy fél év alatt mennyit felejtettem németül, de gyakorlatilag semmit, ugyanis már most németül gondolkodok idekint és minden németül van a fejemben..... ez jó, ezzel legalább tényleg nincs probléma. :)

Amúgy minden rendben van, picit furcsa azért nem otthon lenni ennyi idő után és Artúr is nagyon hiányzik nekem. De tudom, hogy ez a normális és nagyon jó helyen vagyok, nagyon jó emberek között. Ha néha elszomorodok, vagy honvágyam van, mindig erre gondolok… sok jó dolog fog itt velem történni, ezt már most biztosra veszem. Várom a szabadnapokat, hogy barangolhassak egy kicsit, várom a közös kirándulásokat, várom a vendégeket, a bunkókat persze nem, csak a kedveseket és az érdekeseket… várom az ejtőernyővel való tandem ugrást… még akkor is várom ezeket, ha mindez most elég rémisztő… néha tényleg nem tudom elképzelni magam, ahogy kiadom az italokat és állok a kasszánál, de valahogy mégis érzem belül, hogy tök jó lesz, nem beszélve a sok élményről, amivel gazdagodok. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a szezon után már tudni fogom mit akarok az élettől… :) Szóval bizakodóan nézek elébe az évnek.

Igyekszem olyan gyakran jelentkezni, amennyire tőlem telik, legközelebb holnap este írok majd, legkésőbb vasárnap már a saját szobámból… addig legyetek rosszak! Sok puszi mindenkinek!

♥

Ui.: Másnap reggel…

Végre kialudtam magam. De egy dolgot el kell árulnom. Lehet, hogy a csillagok szépek a tetőtéri ablakon keresztül, de a viharok már kevésbé. Éjjel egy órakor, volt egy akkora vihar, hogy konkrétan féltem. Arra ébredtem, hogy mellettünk, valahol irtó közel becsap a villám… be szokott, ez nem nagy meglepetés, bár én még nem éltem át korábban ennyire közeli villámbecsapódást. Majdnem kiugrottam az ágyamból annyira hangos volt és még a ház is beleremegett… konkrétan hallottam, ahogy utána megindul a maradék hó a hegytetőről, kb. mint amikor le szokták robbantani a lavinákat. Utána erre már nem volt precedens, csak több ezer másik villámra, amik a fejem fölött cikáztak. A Hütte ilyen szempontból bebiztosított, ide nem csaphat be soha, hiszen a hegy tele van villámelhárítókkal és gyűjtőkkel a lift és a hütte miatt, de azért… boah. Maradnék inkább a csillagos égnél legközelebb ha lehet… na jó szép napot mindenkinek, vár a reggelim! ;)