A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2013. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 5., csütörtök

Supp supp.

Robogunk is tovább, már csak két hét és megyünk. Szóval most nagyon de nagyon pörög minden és ennek még az sem szabhat gátat, hogy tegnap éjszaka 39 fokos lázam lett, ugyanis a múltkori garatgyulladásom nem gyógyult meg és most megfertőződtem még valamivel, ami együtt már sok volt a szervezetemnek. Nem baj, nem érdekel túlságosan a lázam már lement, kaptam gyógyszert, megyünk tovább. Hiszen holnap jön a Mikulás, szombaton meg itt a disznótor, jövő hét hétfőn Anyukám születésnapja, aztán az előkarácsonyi hétvége... bőven van teendőnk. Ajándékokat kell még venni, karácsonyi vásárba kell még menni... :) Moziba is megyünk még a Hobbit második részére... szóóval van dolgunk. Habár a futásról most le kellett mondanom, egye-fene... a többiről viszont nem vagyok hajlandó. (Megjegyzem tegnap még vígan futottunk Artúrral délután, aztán jött a betegség...) ... 

Az elmúlt három napot amúgy keresztfiaméknál töltöttem, és fantasztikus volt, sokat játszottunk, nevettünk, sütöttünk együtt, egyszerűen imádni valóak voltak!! :) Aztán tegnap végre valahára elmentünk síruhát venni, és hát valami nagyon szééép sínadrágom és kabátom lett, és csak az ára fájt, de az piszkosul, viszont nagyon tetszik, nagyon meleg és nagyon imádom. :) Ettől függetlenül felszisszentem az árcéduláknál, de tudtam mivel lesz dolgom... nem egy olcsó mulatság a síelés. 

Szóval most el is köszönök, a következő két hétben nem hiszem, hogy jelentkezek, talán utolsó este ha lesz időm írok még egy kicsit az érzéseimről, addig viszont kiélvezem a hátralévő két - karácsonyi hangulatban gazdag két hetemet a családommal. Aztán irány Winter Wonderland. :) 

***



***

2013. október 29., kedd

...még mindig ősz... :)










... mert az őszt, az őszi sétákat, a kinti játékokat, a friss levegőn való olvasást - mert október 23-án nyár van... egyszerűen nem lehet megunni. :) sem a színeket, sem a levelek játékát, sem azt, hogy napi szinten kell összeszedni, mert annyi hullik le a fákról, hogy azt hiszed sosem fogynak el... :) nem... 

***


2013. október 13., vasárnap

Őszi hangulat... :)

Az elmúlt két napot odakint töltöttem... :) remélem egész októberre jellemző lesz ez a csodaszép napsütéses idő... :)









Lehet tippelni, hogy mi lesz a szedett kökény és csipkebogyó sorsa... :)) 

... most pedig, irány a mozi, Gravity - 3D ... remélem jó lesz... :) 
Még utoljára kiszórakozzuk magunkat tesómmal, akit kedden műtenek majd, ugyancsak sérvvel. ... talán nem tudjátok mind, apukámat műtötték ugye a tavasszal, anyukámat két hete kellett sajnos más okokból megműteni és több mint egy hét kórházi lét után végre itthon van velünk, tesóm pedig most következik... hát már csak én hiányzom a sorsból. De ezt is legyűrjük, mint eddig mindent. Csak pozitívan! :)) 

***

2013. október 11., péntek

back.soon.


 Immáron itthonról jelentkezem... kicsit több szabadidővel, rengeteg emlékkel és élménnyel a szívemben, boldogságcseppekkel megtelve, immáron nyugalommal, szeretettel, és izgalommal, ugyanis nemsokára indul a tél és a sítanulás. Addig azonban kifejezetten élvezem az őszi csodálatos napsütést, minden egyes pillanatot amit odakint tölthetek a kutyámmal, illetve a családommal, a legeslegjobb barátaimmal... könyvek, pihenés, kis nyaralás, új helyek felfedezése, xfaktor, filmek, mozi, stb... de azért egy icipicit hiányzik Schruns. :)


2013. július 29., hétfő

Pár kép :)


























Jól vagyok :)

Tényleg jól vagyok csak elfogalt... :)
Összefoglalva a hetet - repülés - tandem - frenetikus - fantasztikus - leírhatatlan élmény - naplementébe repülni... 
Aztán szabadnap - shoppin - vásárlás - ebéd - vacsora - irish pub - és alvás. - ja közben egy kis feuerwehr móka. 
Másnap vissza - kezdődik - csütörtök - péntek - szombat - full house - napközben és este is.  - megszakadtunk, leizzadtunk tíz kilót, de tele van a borravalós tehénpersely, szóval megérte. :) 
Vasárnap egy kis nyugi - caipirinha - és alvás... ma pedig jött a vihar, szóval nagyon sok időnk volt magunkra, pihenni, pakolni, mindent végre rendbetenni a rengeteg vendég után és most nagyon jól megy sorunk! :)

Holnap meglátjuk mit hoz a nap, talán jó időt, talán ejtőernyősöket - vagyis remélem. :)


2013. július 17., szerda

:)

Sziasztok!

Először is… mostanában már tényleg nem nagyon volt időm írni. Ami azt illeti, mégha van időm sem tudok igazából mindig írni, ugyanis íratlan szabály nálunk, hogy a délutáni illetve esti pihenő közben nincs internetezés és számítógépezés – sem mobilozás, csak társasági élet, evés-ivás-játék-beszélgetés. Manfred pedig mindig elveszi a telefonunkat, ha meglátja a kezünkben, a laptopot felesleges is lenne elővenni. B. opció, hogy esetlegesen este írok, amikor felmegyek a szobámba, de az mindig 10-11 körül van és akkor már nincs kedvem tényleg ezzel foglalkozni. Olvasok, zenét hallgatok aztán alvás… tudom nem szép dolog, de addig amíg nem írok semmi extrát, biztosak lehettek benne, hogy jól megy a sorom, csak elfoglalt vagy éppen lusta vagyok!

Szerencsére minden a legnagyobb rendben van, még mindig nagyon jól érzem magam és jól megy a munka. A társaság továbbra is változatlan, körülbelül minden második házivendég megjegyzi, hogy mennyire jó csapatunk van és hogy mennyire más nálunk a hangulat, mint más Hüttékben.

Ide kapcsolódik, hogy tényleg így van, mert a múlt héten voltunk ugye Betriebausflugon, - lány kiránduláson – egy másik hüttében és valami borzalmas volt a személyzet, ez pedig ránk is átragadt valahol. Mi sokkal barátságosabbak, gyorsabbak és kedvesebbek vagyunk, hát de persze nem mindenhol mehet ez így. Abban a hüttében minden második ott dolgozó emberen látszott, hogy mennyire utálja amit csinál, ami persze oké… de nem kell a vendégek felé sugározni. Ez persze nem akadályozta a mi jó hangulatunkat, fergeteges kirándulást tudhatunk magunk mögött, juhéééé. A képeket gondolom már láttátok facebookon… :)
A kirándulásról röviden. Azoknak, akiknek esetleg még nem meséltem, nálunk ez úgy van, hogy minden szezonban van Betriebausflug, csak nyáron többször, télen csak egyszer. Idén hajózni megyünk, lesz egy zárókirándulás és az ami volt, pedig talán a legjobb, amikor külön mennek a fiúk és külön a lányok túrázni a főnökkel. Most mi lányok kezdtük a sort, a hétvégén pedig jönnek a fiúk, akkor ők nem lesznek két napig a Hüttében. Persze ilyenkor sem áll meg az élet, mert mindig van segítségünk, belső körökből, családtagok, barátok jönnek segíteni, a megszokott emberek, akik azért már valamennyire kiismerik magukat a Hüttében.

Szóval a mi kirándulásunk jól sikerült, már eleve viccesen indult, mert előző nap elkészítettük a FREE HUGS tábláinkat, amiket magunkkal cipeltünk az úton, és minden második embert megöleltünk. Én olyan másfél óra után kiszálltam a játékból mert meguntam, de volt olyan kollégám aki tényleg minden egyes embert megölelt útközben… vicces volt, az biztos. Így persze egy kicsit lassabban ment a gyaloglás, de végül csak odaértünk a Freiburger Hüttébe. Fantasztikus út volt, mert egyszerűen meseszép tájakon jártunk megint, oda-vissza. Odafelé három, visszafelé két órát gyalogoltunk, persze mindkettő más-más úton. Talán a második nap egy kicsit nehezebb volt, mert sokkal többet mentünk hegynek felfele, míg első nap inkább egyenes terepen sétáltunk. Persze azt el kell még mondanom, első nap sikerült teljesen megáznunk, húsz percre voltunk a Hüttétől, amikor megérkezett a vihar, de végül ez is belefért még a napba… hamar megszáradtunk, ittunk rá egy-két pohár szívmelengetőt, ettünk finomat és egy alapos zuhany után minden rendben is volt. Az este különösen jól sikerült, finom vacsorát főztek, zöldborsókrémlevest, röszti-táskákat salátaágyon és desszertnek pedig nutellával töltött túrógombócot kaptunk, amely forró étcsokimártással volt leöntve… ha nehezen is de legyűrtük. :) Aztán jöhetett a mulatság, játék és miegymás, de tényleg jó kis csapat volt, vidám csapat… megismerkedtünk két holland fiúval, akik éppen a hegyekben túráztak csak úgy alapon, és meghívtuk őket a mi Hütténkbe is, persze csak brahiból, hiszen kötött programjuk volt elvileg, de hát mondanom sem kell, másnap meg is jelentek. Két napig maradtak nálunk, két felejthetetlen nap volt, az egyikőjük ugyanis úgy énekelt és gitározott, hogy azt mondtam eldobom az agyam, ezt lemezre kell venni, egyszerűen oda volt mindenki meg vissza – a vendégeink közül is.

Na de térjünk vissza még a kiránduláshoz. Az egy dolog, hogy vízesés, kristálytiszta patak, tehenek és zöld fű, de a második napon a Steinernemeer amit a képeken láthattok egyszerűen hihetetlen volt. Végigmenni az egészen, látni a természet munkáját, azt, hogy hol volt előtte vízesés, patak, hogyan mosta ki a víz a köveket… nagyon szép volt, és bár néhol erősen meg kellett küzdeni a mászással, tény és való megérte. 

A kirándulás végeztével még megettük Lech legjobb olasz pizzériájában az isteni finom pizzánkat és végül visszaindultunk a mi Hütténkbe, ahol folytatódott a móka, köszönhetően új holland ismerőseinknek. 

Azóta szorgosan dolgozunk, igaz én tegnap szabad voltam, így hétfőn lementem, este megint Caroval mentem az ír klubba, majd a Mobar-ba, gyakorlatilag már törzshelyünk a két hely, másnap pedig Ratkával, aki délután ejtőernyővel ugrott a hegyről, és utána találkoztunk, majd vacsoráztunk együtt. Ejtőernyővel bizony bizony, közeleg az én ugrásom is a héten vagy a jövő héten esedékes lesz. Előbb vagy utóbb úgyis megtudjátok, ha bizonyítékát adom a repülésemnek. hehehe… előljáróban annyit a legjobb ejtőernyőssel ugrom én is, Joke foglalkozása konkrétan az, hogy ejtőernyőket tesztel és reklámoz, így igazából egy percig sem aggódom. Az egyetlen félelmem, hogy rám jön a rosszullét repülés közben, volt már rá példa, hogy valaki nem bírta a spirált, de én kemény leszek, és nem fogom kidobni a taccsot az égben.

Hát röviden ennyi, miután az elmúlt nap kipihentem magam, ma teljes erővel dolgoztunk már, jön a péntek-szombat a fiúk nélkül, szerencsére nem lesz teltház – mint múlt szombat este, amikor fél tízkor sikerült végezni a vacsorával annyian voltak és annyifélét rendeltek – szóval hamarosan újra itt a szabadnap, és hogy mit csinálok, hova megyek még nem tudom, de biztos vagyok benn, hogy nagyon jó lesz. :)

Amúgy a legjobb az egészben, hogy annyi de annyi féle embert ismerek meg nap mint nap, hogy magam is rácsodálkozom a világra. Van nagyon nagyon unszimpatikus köztük és vannak unikumok. Mint a zenészfiú Hollandiából, vagy a nagyon öreg bácsi, aki a morfium tapasszal a hátán feljön még utoljára a hegyre és a világ legeslegaranyosabb embere… aztán vannak a gyerekek, akiknek a fele szeretetre méltó és édes, míg a másik fele az őrületbe kerget. De tényleg, minden de mindenféle ember feltéved ide, és ha csak pár szó erejéig is, de beszélgetsz velük – házivendégekkel hosszabban… érdekes… tényleg nagyon érdekes a világ, az emberek, a mentalitások különbözősége… minden nap tanulok valami újat…

Ennyit most, hamarosan újra jelentkezem!

Puszi nektek és legyetek rosszak!



2013. július 3., szerda

Újra jelentkezem! :)

Sziasztok!

Tudom nem jelentkeztem egy pár napja, bevallom ez elsősorban azért volt, mert annyira el vagyok foglalva, hogy csak na… :) Na nem mondom, hogy feltétlen a munkával, mert eddig talán két olyan nap volt, amikor igazán sokan voltak, azaz jó idő volt, amúgy pedig halálra unjuk magunkat. Ma is tízen voltak összesen napközben, jó házivendégünk van estére szerencsére, de akkor is… egész nap esett megint az eső, legalább mondjuk már hó nincs. De jó hír, hogy hétvégétől megjön a nyár, és őszintén mondom mindannyian alig várjuk. Tudom, most azt kérdezitek, miért nem írtam a blogba, ha ennyire unalmas volt, de még ahhoz is túlságosan unatkoztam, hogy írjak. Inkább mással foglaltuk el magunkat: festegettünk, színeztünk, kártyáztunk naphosszat, ittunk, ettünk, aludtunk… olvastunk…


Az internet már szerencsére jobban megy, emellett pedig vettem osztrák simkártyát magamnak, amivel mobilnet is jár, szóval ha tényleg semmi nem megy, onnan fel tudok nézni legalább a facebookra, illetve gmailre. :) Nem esek kétségbe mondjuk akkor sem ha nincsen internet, az ember megszokja, ha sok dolga van, vagy épp mást talál ki a netezés helyett.

Na de térjünk vissza a hétköznapokra. Ott kezdeném, hogy amióta legutóbb írtam kétszer voltam már szabadnapos. Először múlthét pénteken a tesómmal mentem le a lakásba, mert kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk autóval vásárolni egy másik városba, így együtt töltöttük az estét, plusz egy napot, mielőtt visszajöttünk volna a hegyre. Nagyon nagyon jó dolgokra tettem szert, a legjobb vétel közülük a bőrkabátom volt, amit nagyon szerettem volna venni már mielőtt kijöttem volna, és emiatt pl.: nem is hoztam ki a régit magammal. A kabátot végül a Tom Tailorban találtam meg, nem volt olcsó, 120 euro-ra kostált, DE egész hétvégés SALE, azaz leárazás révén, összesen 40 eurót fizettem érte!!! Hát azt hiszem mindenki egyetért, ha azt mondom igazán jó vétel volt, őszintén mondom, nagyon nagyon örültem neki. :) Vettem még egy-két apróságot még sminkcuccokat, ékszereket, amiket persze nem tudtam otthagyni… amúgy különösebben mást nem, a bőrkabát volt a legáhítottabb dolog, amit venni szerettem volna. Majd ha lesz kép rólam a kabátban felteszem, szerintem – és mások szerint is- nagyon jól néz ki… Amúgy voltunk még enni, sétálni, alapjában véve nagyon jó napunk volt.

Aztán tegnap voltam még szabad, hétfő délután mentem le és ma reggel jöttem vissza. Hétfő este elmentünk Caroval és a barátjával Nils-szel egy ír pub-ba, ahol végül ketten maradtunk Caroval, végül az ír kocsmából átmentünk egy másikba, és olyan fél kettő-kettő körül ágyba is kerültem. Mivel nagyon jóban vagyok Caroval, hatalmas élmény volt, de amúgy is nagyon jó volt kicsit elmenni valahova, kikapcsolódni. Rengeteget beszélgettünk, még közelebb kerültünk egymáshoz mint eddig, mint barátnők és ez nekem nagyon fontos. Másnap aztán szinte egész délelőtt aludtam, aztán elmentem venni magamnak ebédet, pizzát ettem, és végül megintcsak elaludtam. Mire magamhoz tértem, három óra volt, úgy döntöttem mivel szép az idő, kihasználom a lehetőséget, és körbebarangolom Schruns-ot. Nagyon jól éreztem magam, még így egyedül is, olvastam a folyóparton, ettem fagyit… igazából jó kis nap volt. Ma pedig reggel az első lifttel feljöttem és folytatódott a rosszidős unalom, sajnos megint esik az eső, de legalább nem havazik.

A munkáról annyit tudnék írni, hogy hétfőn húzós napunk volt, sokan voltak, és mivel Caro szabad volt, ketten voltunk csak elől a pultban Ratka-val. Valahogy sikerült a kassza mellett ragadnom, ezt szerettem volna elkerülni, mert talán a pénzzel való munka megy a legnehezebben, de három óra folyamatos gyakorlás meghozta a gyümölcsét, már semmi gondom nincs a kasszával sem. Mindent tudok hol kell nyomni, az eurót is kezdem megszokni, szóval minden rendben van. Persze azért furcsa volt ott állni és végig számolni, de váltottunk napközben és akkor én szolgáltam ki a vendégeket, míg Ratka kasszázott. Nem bánom, hogy végül így alakult, sikerül szépen lassan mindenbe beletanulnom. Azt hiszem különösebben semmivel sincs gondom. Ha unatkozom vasalok, vagy épp Apfelstrudelt csinálok, ma 12 db Strudelt gyártottam le egyhuzamban három óra alatt. Ez nem rossz idő, mert elég sokáig tart egyet összerakni, tekintve a tésztanyújtást, ami talán a legnehezebb… :) Szóval egyre magabiztosabb vagyok és tényleg jól érzem magam. A csapat még mindig szuper. Ha tényleg már halálra unjuk magunkat, akkor is a hangulat legalább jó, van hogy összefogkrémezzük a másik ajtaját, azaz a kilincset, vagy egyszerűen csak játszunk megállás nélkül. Megtanultam römizni, nagyon jó kis játék, igaz mindenki máshogy ismeri a szabályokat és ezen vannak kisebb fennakadások, de így izgalmasabb.


A honvágy… hát eddig egyszer jött rám a honvágy úgy igazán, de tekintve, hogy eléggé hozzá vagyok már szokva ahhoz, hogy máshol élek, sőt még a külföldi léthez is, egész jól bírom. Azt az egy estét leszámítva, néha rám jön persze, hogy mi lehet otthon, de akkor maximum telefonálok egyet és minden rendben van… talán a társaság is segít ezen átlendülni.

Ami a vendégeket illeti, elég sok öreg, majdhogynem félhalott mászik fel a hegyre, ami számomra még mindig hihetetlen, amikor meglátom őket, mégiscsak elég magasan vagyunk és mászni kell rendesen. De ők jönnek rendületlenül. Azért családok is akadnak, meg fiatalok is, nem panaszkodom eddig senkivel sem volt problémám, sőt furcsamód mindenki nagyon kedves inkább… remélem ez a jövőben is így marad… ma például van egy magyar vendégünk… még nem beszéltem vele, egy akvarellező csoport jött, és az egyik résztvevő magyar, legalábbis a vezetőjük már felhívta rá a figyelmemet, de mivel maradnak három napot, még biztos lesz időnk beszélgetni… :)


Biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy esetlegesen az elmúlt két hétben megismerkedtem-e már valakivel? Hát ami azt illeti… meg… de semmi komoly, ő ugyanis (mint utóbb kiderült és amit alig akartam elhinni) csak húsz éves, és hiába nagyon vonzó, hogy tűzoltó és masszőr egyben, és hiába kötnek hozzá különösen jó élmények, inkább meghagyom neki a fiatalságát és nem veszem el tőle azt az öt évet, amit én már megéltem, és ami persze nagyon jó volt… :))) Egyértelmű, hogy rá még egészen más dolgok várnak mint rám, meg amúgy is… jól éreztem magam vele, de szerintem nem mostanában fogjuk viszontlátni egymást, bááár ki tudja… mindenesetre én nem veszem túl komolyan a dolgot, nem is vettem az első perctől kezdve sem, igaz ha unatkozom eszembe jut, hogy mi lenne ha, de akkor mindig megszólal a fejemben a vészcsengő, hogy húsz éves és máris tovalendül az unalomból adódó magányom. :) Ennyit az ismerkedésről, persze azért ha elmegyek valahova, és valaki meghív egy italra nem mondok majd a jövőben sem nemet… haha… végülis egyszer élünk…


Ezt leszámítva minden rendben van, egészségügyileg sincs problémám, már az étkezésekbe is sikerült rendszert vinnem és mivel egész nap talpalok, felér az egész egy napi tornával, szóval nem kell aggódnom a kilók miatt egyelőre. Persze odafigyelek arra, hogy mit eszek, és tényleg vége annak, hogy mindenbe belekóstolok és mindenhez süteményt tolok, ahogy megfogadtam, első hét után ezt abbahagytam. :)




A csapat amúgy bővült egy taggal, most itt van nálunk két hétig Tamara, aki Németországból jött hozzánk, és már nem először jön kisegítőnek. Nagyon-nagyon aranyos lány, tizennyolc éves, kis bohókás, mindig vidám, mindig tele van energiával, szóval abszolút passzol közénk. :) Ennek apropóján, jövő héten nem is lesz szabadnapunk, vagyis lesz, csak előre beprogramozott szabadnapunk lesz, mégpedig kettő, ugyanis újra túrázni megyünk, jövő héten mennek a lányok, rá egy hétre pedig a fiúk. Az előző túrából kiindulva nagyon várom, bár tudom megint húzós lesz egy csomó-csomót gyalogolni fel egy hegyre, hogy odaérjünk egy Hüttébe, de tudom, hogy jó lesz. Nem felejtek el majd fotókat készíteni, nagyon szép helyre megyünk megint, biztosan izgalmas lesz a túra is… aztán pedig ami utána jön, a dehidratáltságot ugyanis le kell majd győzni pár Radlerrel… hühűű, nem bánom, hogy lemenős szabadnapom nem lesz. :) Amúgy ide megyünk, ha valakit esetleg érdekel: http://www.freiburger-huette.at/

Ennyit mára, lassan készülni kell a vacsorára!


Legyetek jók és hamarosan újra jelentkezem megígérem!!


Puszi!