Don't stop me now - Part III.

Utolsó bejegyzés a vezetésről... miközben Anya aktívan függ a Trónok Harcán, amire persze én vettem rá,  és ő ezt szemrehányóan meg is köszönte amikor Boromir elveszítette a fejét... nos én gondoltam gyorsan megosztom veletek az újabb sikerélményt vezetés terén, és egyben megígérem többet erről nem írok. Tudom sokak számára ez megint csak nem nagy dolog, de nekem az: ma ugyanis először vezettem: HÓBAN!! Igen igen. Merthogy én délben igazából úgy gondoltam, esik, sőt konkrétan szakad a hó, hát ma biztosan nem én fogok vezetni a papámhoz és a boltokba sem, úgy ahogy azt előre megbeszéltük. El is indultunk úgy, hogy én beültem hátra, de Apa három perc vezetés után úgy döntött hát olyan nagyon nem is csúszik az út, úgyhogy hajrá... eleinte tényleg nem csúszott vészesen, de aztán rázendített alaposan, de még így is sikerült minden... sőt abszolút jól ment, azt leszámítva, hogy volt olyan szakasz ahol harminccal mentem és Apa még így is azt harsogta mellettem hogy menjek lassabban!!! Erre nekem kicsit bevöröslött a fejem... :) De igaza van, lassan járj - tovább érsz. 

Parkoltam is, háromszor is, két vonal közé, tökéletesen! Egy kis hiba se csúszott a dologba, és abszolút nem éreztem semmi félelmet, bár furcsa volt, hogy vízszintesen esik a hó, ha autóban ülsz... izgalmas volt, új, meg kell tanulni hóban és síkos időben is vezetni, de örülök, hogy ma is bevállaltam... hamarosan talán egyedül is bevállalom. 

Most pedig visszatérek szeretett kutyás könyvemhez, amiből rengeteget, de rengeteget tanultam, odakint ugyanis gyönyörűen esik a hó, én pedig ehhez főztem egy nagyon finom meleg teát (Még mindig küzdök a megfázás ellen, minden este és reggel fáj a torkom és majdnem megfagyok, de a hőemelkedésen kívül nagyobb baj nincs, és bár Apa beteg, úgy tűnik a sok tea és méz engem megerősített)...

Azért ahogy kinézek az ablakon azt mondom, bárcsak karácsony előtt lennénk, olyan hangulatos lenne. Nekem ilyenkor már nem hiányzik a hó, sőt kifejezetten tudok haragudni rá... főleg nem hiányzik 30-40 cm. De ha már így van... akkor legyen így, és megpróbálok ennek is örülni! :) Mert azért még így is hangulatos... holnap viszont amikor megyek a városba, és épp beázik a csizmám, vagy csúszik mindenhol, és átkozódok, biztosan nem leszek már ennyire boldog amiatt, hogy szépen esik a hó. Szerencsére van nem beázós csizmám és frankó meleg usankám... :) azt hiszem hozok egy kis tortát is, aki lemaradt volna fészen az Anyukám kreálta lepkés-virágos tortáról, íme itt van... három réteges, tejszínes-gesztenyés torta amúgy... nagyon finom!

Don't stop me now!

Kisebb önsajnálatom közepette, mivel még mindig nem kaptam választ Grazból (annak ellenére, hogy decemberben állásinterjúra hívtak, most eltűntek a világ színéről és sehogysem válaszolnak), apukám kitalálta, mi lenne a tökéletes kikapcsolódás a számomra. Ez pedig az egyik új évi fogadalmam beteljesítése: gyakorolni a vezetést.

Na nem mondom, hogy el voltam ragadtatva az ötlettől. Mert ez mindig olyan nehéz. Annyiszor ültem már vissza a volán mögé, úgy hogy huzamosabb időt kihagytam, és mindig de mindig az elejéről kellett kezdenem. Hát ma sem volt ez másképp, de ma valahogy kivételesen nem kellett unszolnia. Tudtam, hogy ezt a fogadalmam be fogom tartani és tudtam, hogy teljesen mindegy mikor fogja megkérdezni, megyek vele vezetni. Ha esik, ha fúj, ha szép az idő. Persze ma jó volt, mert viszonylag szép volt az idő... ő meg annyira jó tanár. Az egy dolog, hogy a foglalkozása sofőr... de tényleg mindenre odafigyel, mindent elmagyaráz közben, például azt, hogy ma miért pördültem volna meg a körforgalomban, ha síkosabb lett volna az út.

Az egész úgy kezdődött, hogy még elindulni se nagyon tudtam. A legnehezebb számomra, egyesben érezni a gázt és kuplungot. Vagy kevés a gáz és hamar felengedem a kuplungot = lefulladok, vagy túl nagy a gáz = mindenki rajtam röhög, mert azt hiszik el akarok szállni. De ezt leküzdve elindultunk. Apa persze úgy gondolta, mindjárt be is kell menni a dolog sűrűjébe, irány a város, lámpák, körforgalmak. Nos az első körforgalmat kicsit nehezebben vettem, de csak a gyalogosok miatt. A másodikat nagy forgalom miatt... a harmadiktól viszont simán ment minden. A lámpáknál nem volt gond, ellenben a mérlegállás még mindig nem megy. Nemhogy nem megy, vissza is sikerült gurulni, szerencsére senki se állt mögöttem. Valahogy a berakom sebességbe, engedem a kuplungot, gázt adok és kiengedem a kéziféket - túl sok egyszerre. Ha meg csak fékkel fogom meg, nagyobb lejtőn ugye elgurul az ember...

De jelentem, lefulladás mentesen, a végére teljes élvezetben telt el az első vezetés órám. Merthogy most már nem állunk meg. Megyünk holnap is, ha esik ha fúj... valószínűleg mire az első munkahelyemhez érek, már nem lesz gond felelni arra a válaszra, hogy vezetek-e. Legalábbis ez a cél. Kis lépésekben haladni, de ügyesen előre. Merthogy ma nagyon jól ment. És mert sok hirdetésben azt írják: előny a jogosítvány. Ezen ne múljon, attól hogy van, vezetni is tudni kell. És ki tudja... talán még egy kis olcsó autót is veszek... előbb vagy utóbb biztosan. De ahhoz bizony ezt most le kell küzdeni, azonban most tényleg nem bánom. Szívesen megyek, megyünk majd vásárolni stb. és én örülök, hogy mehetek... közelebb kerülök a célom eléréséhez. Ennyi minden után ez már ne fogjon ki rajtam.

Amúgy minden rendben, tegnap volt egy kisebb idegösszeomlásom, ugyanis még mindig nem küldték ki a német diplomámat. Kiderült hiába is várom... ugyanis le kell adnom egy kérvényt, bizonyos szerződésbeli kavarodások miatt, amit még most sem értek teljesen. Erről határozatot hoztak december 12-én. Csak nekem erről elfejetettek szólni. KÖSZI. Ha én tegnap nem kérdezek rá e-mailben, hogy hol van már a diplomám és az angol nyelvvizsgám EZT sosem TUDOM MEG. Felháborítónak tartom... lehet, hogy nekik ez csak egy darab papír, nekem viszont sokat jelent. Elfelejtenek szólni... a mai napig elfelejtették... köszi. Szerencsére mindenki akit riasztottam - kinti és itthoni professzorok - egyaránt azonnal a rendelkezésemre álltak, az egyik kinti pedig konkrétan megírta helyettem a kérvényt, amit ma leadtam és elküldtem. Innen már nem lehet gond... csak ne felejtsék el majd elbírálni.

Munka téren tehát nincs válasz, sem behívás, nem értem pontosan miért. Aznap amikor behívtak, kétszer felhívtak és e-maileket is írtak... most pedig nemhogy telefonon, e-mailen sem tudom elérni őket. Ez van. Lehet, hogy nem Graz volt nekem kitalálva... de azért még nem adom fel, és egyben keresek tovább.