Sziasztok!
Először is ott kezdem,
hogy nem valami jó az internetünk ezért bárkinek is tartozom levéllel,
facebookon való válasszal, fórumos válasszal bocsánat de nem fogok tudni írni.
Van amikor van net úgy öt percig, aztán vége… nem a magasság miatt, egy ideje
rosszalkodik már a router, a télen is voltak vele gondok. Most elviszi a
főnököm megcsináltatni, így pár napig nem lesz tuti internet, de a tesóm
odaadja az övét, és azzal legalább a blogot fel tudom tölteni ha minden jól
megy. Pénteken megyek le a városba, szombaton szabadnapos vagyok, szombaton
elmegyek és megérdeklődöm majd, hogy hogyan lehet nekem is külön stick-es
internetem. Biztos, ami biztos, ki tudja mikor lesz jó az itteni és tényleg
szeretnék néha skypeolni az otthoniakkal… Meglátjuk… Szóval szombaton vagyok
szabad, ez azt jelenti, hogy pénteken lemegyek és a lakásban alszok, szombaton
elmegyek Bludenz-be, ami nagyobb város és olyan húsz perc vonatútra van innen
és kicsit körülnézek, majd vasárnap reggel feljövök az első lifttel. Aztán ha
meggondolom magam, és lehet, hogy már szombat este feljövök de igazából nem
látom sok értelmét, hogy korábban visszajöjjek, mint szükséges. :)
De kezdjük egy kicsit
hátrébbról ezt a blogpostot. Szóval ott tartottam, hogy második nap után jött a
nyitás. Mivel napközben nem volt túl jó idő – de olyan rossz sem, a szombati
forgalom nem olyan volt, mint szokott lenni, nekem ez azonban pontosan nagyon
jól jött. Volt időm kasszát tanulni, volt időm italokat tanulni és megtanulni,
hogyan rögzítjük a kajarendeléseket, mert mindennek rövidítése van és úgy megy
fel a cetlire, az asztalszámmal együtt. Na de aztán estére megérkeztek a
házivendégek, köztük a tűzoltók, akik a hegyen tüzet gyújtanak… nagyon szép
volt az egész, egyszerűen mesébe illő, amikor mindenfelé amerre nézel itt fent
az Alpokban kis pontokat látsz, ahol lobognak a fáklyák. Mindig a Gyűrűk urához
hasonlítom, ott üzentek egy egymásnak tűzgyújtással a városok… szóval nálunk is
égtek a fáklyák, a farakások, volt egy nagyobb tűzrakás is, az egésznek van egy
különleges hangulata. A pláne az volt a dologban, hogy valahogy felkeveredett
egy csupa fiatalból (nagyon fiatalból) álló csoport, akik egy Opel szervízben
dolgoznak és a főnökük hívta el ide őket egy estére, úgy hogy áll mindent.
Arról szót sem ejtek, hogy sörrel nyitottak, aztán megkérdezték van-e
vodka-redbull. Igazából nálunk nincs koktél, de a személyzetnek van rendelve
egy vagon redbull, vodka meg mindig van, így hát lett koktél is. Nem viccelek,
8-an voltak és 45 darab koktél fogyott el összesen. Az annyit tesz, mint
fejenként 6-7 db. két-három decit redbull… hát volt következménye. Az egész úgy
alakult, hogy éreztük ez az este nem lesz rövid, de olyan még a szilveszteren
kívül SOSEM volt ebben a Hüttében, hogy fél négyig-négyig ment volna a buli.
Most igen… Hát én finoman megjegyeztem utána, hát ez van megérkeztem, ha rajtam
múlik lesz még ilyen… vicces volt. Persze nem csak a fiatalok maradtak lent,
hanem a tűzoltók is (Laurám, igen tűzoltók, te érteni fogod mire célzok khmm
khmmmm)… és hát szépen alakult az este. Nem jellemző hogy mi is iszunk, de most
valahogy úgy alakult, hogy Manfred a főnök, Caro, a barátja Nils, Ratka meg én…
hátul megkóstoltunk ezt azt. Hoztunk mi is otthonról, Szasza is hozott
otthonról (tesóm és Szasza persze leléptek) és jól éreztük magunkat. Aztán
olyan egy óra körül elkezdtek minket a vendégek is meghívni minden egyes
rundra, aminek az lett a vége, hogy én konkrétan minden egyes felesnél vizet
töltöttem a poharamba és imádkoztam ne szagolja meg senki. Amúgy sem tudok
inni, de nem is akartam… pont jól éreztem magam. … persze az egyik srác
kiszúrta az átverést, de hát mondtam neki, ich muss hier schaffen und nein du
kannst nicht bei mir schlafen … :D Mondanom sem kell nagyon nagyon vicces volt
az egész.
Másnap pedig reggeli
hétkor: hatkor már talpon voltam, mert persze be akartam tanulni elsőre, hogyan
kell 60 embert reggeliztetni, és kerek három órát sikerült aludnom. Szerencse a
szerencsétlenségben, hogy délután azaz este nem volt házivendégünk, napközben
pedig egyszerűen elment az idő, nem érzékeltem semmit sem a fáradtságból. Este
már igen, de akkor meg már mehettem időben aludni – persze nem mentem, mert
jobb dolgom is volt annál. Másnap viszont frissen üdén keltem, havazásra, ami
konkrétan két napon keresztül tartott. Ma kedd este van, körülbelül 20 cm hó
odakint és ma este két nap után először újra láttam Schrunsot, amikor kicsit
kitisztult az idő és kicsit mezítlábaztunk a hóban –természetesen főnöki parancsra,
mert az jót tesz az egészségünknek.
Aztán römiztünk egy-két
órát és most már a szobámban vagyok, tizenegy óra múlt. Visszatérve az elmúlt
két napra, összesen négy vendég jött be napközben, most ma este 10
házivendégünk volt, mind rendőr… semmi több. Konkrétan halálra untuk magunkat,
az internet nem ment, csak néha. Így megtanultam Apfelstrudelt sütni, mint azt
láthattátok a facebook képen, egyáltalán nem egyszerű feladat.
Először is almát kell
készíteni, hámozni és szeletelni, ezt persze gép csinálja, neked csak az almát
kell a gépbe rakni. Aztán jön a strudel. Az alapot is mi csináljuk, tíz-tizenöt
kis zacskónyit, aztán azt hagyjuk kicsit állni, majd amikor már jó, nyújtjuk.
Először sodrófával aztán kézen, úgy ahogy épp tudod. Nekem volt hogy már a
vállamon volt a rétes egyik fele, míg a másik az asztalon és úgy nyújtottam…
utána jön bele az alma, no meg az összes többi titkos hozzávaló. Van ennek a
helynek egy-két varázslatossága, az Apfelstrudel mindenképpen az. A recept
úgymond titkos, igazából mi ismerjük csak pontosan. (persze tovább lehet adni
de nem adjuk tovább)… a recept száz éves, kb. mint a hütte. Sokan csak emiatt
jönnek fel, sokan pedig csak emiatt járnak vissza és ezt el is mondják. Volt a
héten itt egy néni, aki mondta, hogy 50 éve járnak ide, régen egy idős bácsi
csinálta a strudelt, mielőtt mi átvettük… persze a Strudel Königin nem én
vagyok, hanem Ziggy, Manfred nővére, ő olyan öt perc alatt megcsinál egy ekkora
rétest. Caro olyan hét perc alatt ha minden klappol én húsz perc alatt kb.
végzek vele, de én most csináltam először. :) Ha már varázslatosság, pénteken
megtaláltam az itt lévő Geo-Cachinget, és van egy asztalunk, ami ugyancsak száz
éves, majd lefotózom, és aki ott ül – mindig kiváltságos… nem mindenki ülhet
oda, nem mindenki ül ott, legalábbis házivendégek közül nem. Van benne egy
titkos kis fiók is, ami nem is titkos, csak rejtett és soha senki sem veszi
észre. Szóval vannak érdekességek…
Aztán készítettem
fotókat a szobámról az előbb, bár este van de szerintem jól látható, hogyan
rendeztem be… aztán felrakom a lagerban lévő szobáról is a képeket, ahol három
éjszakát aludtam… most azért sokkal jobb, kipakoltam, elférek, és szerintem
szuper szoba – a legnagyobb a személyzeti szobák közül kb.
Szóval én nagyon jól
érzem magam. Mindig jön egy-egy feladat, amitől persze tartok kicsit, ma is
nehezen szálltam szembe a tíz rendőr vendéggel, ugyanis Caro és Ratka is
szabadnapos, de végül semmi, de semmi gond nem volt… tényleg minden klappolt,
pedig féltem tőle, mivel svájciak voltak és elég nehezen érteni őket… nem volt
kedvem hozzá, talán mert féltem, ú mi lesz most egyedül (persze Manfred ittfent
volt) de tényleg nem volt probléma. Ilyenek jönnek, hébe-hóba de akkor is
nekifutok. Még nem tudom pontosan, hogy jutok le innen, sosem mentem egyedül
lifttel le, de van ’menetrendje’ … és egyedül még Bludenzben sem voltam, de hát
majd megoldom. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy nekifutok és hajrá.
Persze azért van egy
kis honvágyam, de általában csak akkor jön rám, ha valami magyar dalt hallgatok
este az iPhoneon, vagy nem tudom… szóval… hát leküzdhető, máskor is voltam már
távol, meg amúgy is sok dolog van – kivéve ha szakad a hó. De akkor is
megoldjuk, olvasunk, játszunk, iszunk-eszünk… szóval minden rendben van.
Ennyit mára, hamarosan
újra jelentkezem, legközelebb szerintem a hétvégén. Addig is sok puszi
mindenkinek, legyetek rosszak, én is igyekszem… ;)
Képek:
A volt szobám, első három éjszaka...
A mostani szobám:
xxx
A többi kép a facebookon megtalálható, ha kíváncsiak vagytok rá! :)