Boldog nyuszit! :)

Remélem mindenkinek kellemesen telik a húsvét hétvégéje! Még az eső/hó, a szürke idő és az óraátállítás ellenére is! :) 

Nálunk ilyen a húsvéti nyuszis Nigella féle csokitorta! :)

Kellemes Ünnepeket!:)

...ja és természetesen itt: SZAKAD A HÓ! ... :) 

La vida es bella...

Sziasztok!

A legutóbbi dilemmázásom után megfogadtam, hogy addig nem írok, ameddig biztossá nem válik valami a jövőmben. Szóval nem véletlen vagyok most itt, meg szeretném osztani Veletek a kialakult helyzetet, ami hosszú hetek összetett eseményeinek szüleménye.

Először is azzal helyi munkával kell kezdenem a mesélést, amiről korábban már írtam… (akik erről már tudnak, azoktól elnézést kérek, hogy ismétlem magam, Ti átéltétek velem az egész idegtépő dilemmázást, de a lehető legjobb tanácsokat kaptam Tőletek, és ezért pokoli hálás vagyok Nektek!)  

A helyzet az, hogy ezt az adminisztrációs munkát megkaptam volna, igaz, el kell árulnom, hogy amikor beadtam a második körös jelentkezésemet, amit már csak a leszűkített körnek kellett, én azért imádkoztam, hogy ne vegyenek fel. Emiatt, mindent feltéve egy lapra, amikor megkértek, hogy határozzam meg a bérigényemet, kértem egy irreálisan magas nettófizetést, legalábbis itteni viszonylatban irreálisan magasnak mondhatót, a végzettségemhez képest azonban még ez az összeg is alacsonynak tekinthető volt. A családom, és a legjobb barátaim azt mondták, ne gondolkozzak annyit, mondjam meg az összeget, amit én keresni akarok, amit ezért a munkáért kapni akarok és vagy-vagy, ha tényleg kellek nekik, akkor megadják, ha nem akkor nem. Ettől függetlenül, amint kimondtam az összeget azt kívántam, mondjanak nemet, és had mehessek külföldre így vagy úgy… emiatt, megriadóztattam az egyetlen kint élő kapcsolatomat, a bátyámat, hogy segítsen találni nekem egy munkát ott, ahol ő dolgozik, hiszen az ő főnöke befolyásos ember, és bárkinek szólna, elintézne nekem egy szezonmunkát. Hogy ez miért fontos? Mindjárt kiderül… szóval számomra egyértelművé vált, tök mindegy mennyit kapok, egyelőre nem akarok itthon maradni, nem akarok a családommal lakni – nem azért, mert nem szeretem őket, imádom őket – hanem azért, mert szabadabb akarok lenni, a saját lábamra akarok állni, és nem ebben a városban szeretnék élni, legalábbis most még nem. A munkaadók azonban igent mondtak a fizetésigényre, és már hívtak is, hogy akkor beszéljük meg a szerződésem feltételeit – ők hosszú távra gondoltak természetesen, míg én nem, és magyarázhatnám még, de végül mindenképp nemet mondtam volna külső körülmények hatására is, már ami a munkahelyet illeti – és én azonnal bemondtam, hogy sajnos kaptam egy külföldi lehetőséget, mégsem tudom vállalni a feladatot. Az igazgató nagyon rendes volt, egyből mondta, hogy hát ő gondolta, hogy bejön valami külföldről, és ő az elejétől nem is értette, miért keresek ilyen végzettséggel itt munkát… ezzel tehát én eldöntöttem a dolgot, hogy külföldre megyek, még egy ilyen lehetőség nem jön szembe ugyanis helyileg az emberrel, és nem is vágyok rá.

Sajnos visszakanyarodva a korábbi próbálkozásaimhoz, arra rá kellett jönnöm az elmúlt három hónapban, a sokadik kintről kapott visszautasítás után, hogy egy munkát Ausztriában csak úgy megkapni nem egyszerű, Magyarországról pedig extrém nehéz. Hiszen a komolyabb munkák állásinterjúira be sem hívtak, teljesen mindegy milyen végzettségem van és mennyi és mit tudok. Nem lepődtem ezen meg túlságosan, hiszen pályakezdő vagyok, és még magyar is, sőt még csak helyileg sem élek kint, így még több a macera velem. Viszont lehetőségem csak úgy kiköltözni nem volt, ahhoz több spórolt pénz kellene, a szüleimtől ilyesmire már nem vagyok hajlandó pénzt kérni és elfogadni. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy bevállalom a szezonmunkát kint, és onnan folytatom a keresést, ezért is kértem a tesóm segítségét, ugyanis ha már szezonra megyek ki, szerettem volna olyan helyen dolgozni, ahol ő a közelben van, és ahol ismerek pár embert, az ő barátaival nekem már régóta nagyon jó viszonyom van odakint, plusz ugye a legjobb barátja, akivel kint dolgozik, ugyancsak nagyon jó barátom. Tudtam, hogy legalább szabadnapokon lesz kivel találkozni, ha egymás közelében dolgozunk, és Vorarlbergtől nincs messze Salzburg, Innsbruck, ha nagyobb városokat akarok említeni, így akár keresgetni is lehet más munkakörben… Szóval tisztában vagyok vele most már, hogy egyszerűbb kintről elindulni, mégha szezonmelót kell csinálnom akkor is. Szerintem amúgy ebben nincs semmi rossz, csak nem szabad a dolgot hosszú távúra ütemezni, az ember ugyanis könnyen benne marad a dologban, és hajlamos elfogadni a helyzetét, a fizetést, és nem tovább lépni, hanem egyszerűen csak jól élni… én nem erre a sorsra pályázok, egyszerűen csak nem akarom feladni az álmaimat, a lehetőséget, hogy utazhassak, hogy többet lássak, hogy tanulhassak…

Talán a sors fintora, de az itthoni munka visszautasítása után pár nappal már hívott a tesóm, hogy van munkám a nyárra… az egészben az a pláne, hogy amint megemlítette a főnökének, hogy kellene egy ideiglenes munka, már nevetett is, hiszen neki kell egy állandó ember a nyárra, mivel mínusz egy főben vannak. Így tehát én leszek az új kollega. Én ennek nagyon örülök, egyrészről, mert már három éve járok vissza, ismerem a csapatot, ismerem a munkát, tudom, hogy mennek a dolgok, és szerettem és szeretni is fogok ott dolgozni. A pénz átlagon felüli az ilyen helyekhez képest, és ehhez csak pluszban jönnek hozzá az olyan dolgok, mint az azt iszol és eszel, amit akarsz dolgok, illetve a kirándulások, amiket csak ajándékba szerveznek nekünk, mert a világ legjobb főnöke, bizony az a főnök, aki ott van, továbbá ne felejtsük el, hogy én nagyon szeretem azokat az embereket, akikkel majd együtt fogok dolgozni, hiszen kapcsolatban állok és álltam velük, amióta először kimentem, és az már három éve volt.

Én személy szerint boldog vagyok, jobb helyre nem is kerülhetnék, és bízom benne, hogy megállom a helyem. Talán furcsán néztek most, hogy miért is nem keresek tovább a saját szakmámban, de egyelőre most ezzel nem tudok mit kezdeni, én úgy érzem, fiatal vagyok, szabad, egyszer élünk, szóval miért is ne, és most megvan rá a lehetőségem, hogy kipróbáljak mindent, hogy elmenjek, pénzt keressek, és teljesen biztosra veszem, hogy ez az öt hónap el fog indítani valamilyen irányba. Vagy abba az irányba, hogy ez nem nekem való, és inkább megyek egy könyvesboltba dolgozni, mint vissza egy hotelba, vagy ad egy lendületet, már maga az, hogy kint vagyok,vagy találkozom valakivel és boldogan élünk amíg meg nem halunk, vagy úgy döntök, hogy ez szép volt és jó, de én inkább hazajövök, itthon maradok és elmegyek egy nagyobb magyar városba dolgozni… fogalmam sincs róla, mit fog hozni a jövő, de most ez az egy biztos, és ez egy lehetőség… én pedig ezt akartam a szívem mélyén…

Mivel még júniusig van egy kis idő, úgy döntöttem megtanulok spanyolul, ha már egyszer így alakult, és mondanom sem kell… borzasztóan élvezem… hosszú volt a tél, de lassan itt a tavasz, én pedig jobb formában vagyok, mint valaha. Mind fizikailag, mind lelkileg… véletlenek nincsenek, ennek pontosan így kellett lennie.

Apukám amúgy túl van a műtéten, én pedig rengeteg vezetésen, hóban, sárban, jégben, napsütésben, most már bárhova el mernék menni autóval, és komolyan nem hittem januárban még, hogy egyszer erre a szintre eljutok és leküzdöm a félelmemet… szerencsére a műtét jól ment, még öt hétig lesz itthon, a héten szedték ki a varratait… bár a műtét nem volt vészes a felépülési szakasz annál nehezebb, az első hét kritikusabb volt, most már azért szépen csinál apróbb dolgokat itthon, bár leginkább csak pihen… hiszen egy húsz centis vágást nem szabad túlerőltetni… mindenesetre örülök, hogy vége a dolognak, mert rendesen aggódtunk, és bízom benne, hogy nem kell újra operálni, igaz ez még nincs kizárva.

Nos mára ennyit, hamarosan újra jelentkezem. Még annyit, hogy a blogot priváttá teszem, csakúgy mint azt, amit Görlitzről írtam, szóval majd küldöm a meghívókat, számítsatok rá a napokban! :)

Vesekő harmadszor és negyedszer...

Sajnos a mai nap nem tartozik a kedvenceim közé, ugyanis nyolc év után ismét elért a vég és úgy tűnik ismét vesekövem van... na tegnap ez még nagyon vicces volt, ugyanis csak annyit éreztem, hogy borzasztóan fájt a fejem egész délután de ennek szerintem sok köze nem volt hozzá... mindenesetre mostanában mindenféle teakúrákat tartok... lehet emiatt jött ki... mint azt többen tudjátok, nyolc évvel ezelőtt már kétszer volt vesekövem de akkor majdnem meghaltam. Most nem, azaz tegnap nem. A fejfájás miatt ugyanis délután megittam több, mint két liter vizet és egy-két pohár teát.. majd hirtelen jött valami furcsa érzés, és egy fél órás görcsölés majd egy kicsit később megszültem a kis kövemet. Betettem a másik mellé a dobozba. Tudom morbid... a jó része a dolognak az volt, hogy szinte fájdalommentesen zajlott le az egész és lett egy sima felületű, hála a jó égnek nem homokos és szilánkos (mint az előző) vesekövem...  jól is voltam, este már tornáztam is... ma pedig vidáman ébredtem, reggeliztem és akkor... akkor ideért a fájdalom. Most már pár fájdalomcsillapítóval magamban írom a bejegyzést... hiszen már kétszer volt vesekövem, tudom mikor jön el az a fázis, amikor ölni tudnék egy injekcióért, ez most még nem az a fázis... kicsit bízom benne, hogy nem lesz rosszabb, bár eléggé fáj már most is... a legrosszabb az egészben pedig, hogy sajnos semmit de semmit sem lehet tenni ilyenkor, csak inni és várni, és ha már nagyon rossz akkor kórházba menni... remélem odáig nem jutok el, és hamarosan újabb követ találok.

Amúgy tudtátok, hogy üstököst lehet látni a héten? El ne felejtsétek megnézni!! Panstarrs üstökös névre hallgat majd... :) Nézzétek meg ti is! :)

Dilemma.

Menni vagy maradni? Ez itt a kérdés.

A helyzet most úgy áll, hogy még mindig nincs munkám. Ugyebár most már március van, és ahogy halad előre az idő, úgy terjesztem ki a lehetőségeket. Na már most, Németország és Ausztria meglehetősen nehéz projektnek bizonyul kapcsolatok nélkül. Ha be is hívnak, nem nagyon vesznek fel mint azt láthatjuk. Továbbá rettentő sokan akarnak kimenni, mint azt tudjuk. Akkor mondjuk felejtsük el a kultúra berkeit és nézzünk körül a konyhán... igen ám, még ki is mehetnék, hiszen elég biztos kapcsolatom van odakint, de biztosan ezt akarom? Mosogatni, felszolgálni? Nem lenne akkor egyszerűbb már itthon keresni valamit és csendben elüldögélni egy irodában? Nem... igazából nem túlzottan vágyom erre, akkor inkább már kimegyek és megpróbálok pénzt gyűjteni... na de akadt itt egy munka, egy német anyavállalat magyar cégénél, német nyelven itthon, helyben, azaz Ajkán ami talán kezdésnek nem is lenne rossz. Tekintve, hogy van hol laknom, tudnék gyűjteni, akár még egy autót is venni. Persze az első kérdése az volt a foglalkoztatónak, miért nem megyek külföldre a diplomámmal? Hát mondom nem olyan egyszerű ez. Szóval ha fel is vesznek ide - bár erősen érzem, hogy a túlképzettség lesz itt a döntő szóval szerintem nem, akkor meddig maradok? Nyárig? Télig? Egy évig? Mert gyakorlatnak nem lenne rossz... a nyelvet gyakorolnám... na de az álmaim? És mi lesz azzal, hogy kimegyek mosogatni és kint keresek munkát? Ó, bárcsak egy kicsit a jövőbe láthatnék... meg bárcsak tudnám mi a helyes. A jobb. Persze még mindig fiatal vagyok és kötetlen.. akkor megyek amikor akarok. Csak ... csak ... csak ... de ... de ... de ... de talán, ha itthon elkezdeném - megvilágosodnék és tudnám mit is akarok pontosan az élettől. Bocsánat, hogy eltűntem, kicsit a feje tetején áll a világ, családi téren is, hiszen nemsokára műtünk, és lehet nem is egyszer műtünk, hanem rögtön kétszer és most van dolog rendesen... na meg ugye próbálom kitalálni mi is legyen...