A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álmok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álmok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 28., csütörtök

La vida es bella...


Sziasztok!

A legutóbbi dilemmázásom után megfogadtam, hogy addig nem írok, ameddig biztossá nem válik valami a jövőmben. Szóval nem véletlen vagyok most itt, meg szeretném osztani Veletek a kialakult helyzetet, ami hosszú hetek összetett eseményeinek szüleménye.


Először is azzal helyi munkával kell kezdenem a mesélést, amiről korábban már írtam… (akik erről már tudnak, azoktól elnézést kérek, hogy ismétlem magam, Ti átéltétek velem az egész idegtépő dilemmázást, de a lehető legjobb tanácsokat kaptam Tőletek, és ezért pokoli hálás vagyok Nektek!)  
A helyzet az, hogy ezt az adminisztrációs munkát megkaptam volna, igaz, el kell árulnom, hogy amikor beadtam a második körös jelentkezésemet, amit már csak a leszűkített körnek kellett, én azért imádkoztam, hogy ne vegyenek fel. Emiatt, mindent feltéve egy lapra, amikor megkértek, hogy határozzam meg a bérigényemet, kértem egy irreálisan magas nettófizetést, legalábbis itteni viszonylatban irreálisan magasnak mondhatót, a végzettségemhez képest azonban még ez az összeg is alacsonynak tekinthető volt. A családom, és a legjobb barátaim azt mondták, ne gondolkozzak annyit, mondjam meg az összeget, amit én keresni akarok, amit ezért a munkáért kapni akarok és vagy-vagy, ha tényleg kellek nekik, akkor megadják, ha nem akkor nem. Ettől függetlenül, amint kimondtam az összeget azt kívántam, mondjanak nemet, és had mehessek külföldre így vagy úgy… emiatt, megriadóztattam az egyetlen kint élő kapcsolatomat, a bátyámat, hogy segítsen találni nekem egy munkát ott, ahol ő dolgozik, hiszen az ő főnöke befolyásos ember, és bárkinek szólna, elintézne nekem egy szezonmunkát. Hogy ez miért fontos? Mindjárt kiderül… szóval számomra egyértelművé vált, tök mindegy mennyit kapok, egyelőre nem akarok itthon maradni, nem akarok a családommal lakni – nem azért, mert nem szeretem őket, imádom őket – hanem azért, mert szabadabb akarok lenni, a saját lábamra akarok állni, és nem ebben a városban szeretnék élni, legalábbis most még nem. A munkaadók azonban igent mondtak a fizetésigényre, és már hívtak is, hogy akkor beszéljük meg a szerződésem feltételeit – ők hosszú távra gondoltak természetesen, míg én nem, és magyarázhatnám még, de végül mindenképp nemet mondtam volna külső körülmények hatására is, már ami a munkahelyet illeti – és én azonnal bemondtam, hogy sajnos kaptam egy külföldi lehetőséget, mégsem tudom vállalni a feladatot. Az igazgató nagyon rendes volt, egyből mondta, hogy hát ő gondolta, hogy bejön valami külföldről, és ő az elejétől nem is értette, miért keresek ilyen végzettséggel itt munkát… ezzel tehát én eldöntöttem a dolgot, hogy külföldre megyek, még egy ilyen lehetőség nem jön szembe ugyanis helyileg az emberrel, és nem is vágyok rá.


Sajnos visszakanyarodva a korábbi próbálkozásaimhoz, arra rá kellett jönnöm az elmúlt három hónapban, a sokadik kintről kapott visszautasítás után, hogy egy munkát Ausztriában csak úgy megkapni nem egyszerű, Magyarországról pedig extrém nehéz. Hiszen a komolyabb munkák állásinterjúira be sem hívtak, teljesen mindegy milyen végzettségem van és mennyi és mit tudok. Nem lepődtem ezen meg túlságosan, hiszen pályakezdő vagyok, és még magyar is, sőt még csak helyileg sem élek kint, így még több a macera velem. Viszont lehetőségem csak úgy kiköltözni nem volt, ahhoz több spórolt pénz kellene, a szüleimtől ilyesmire már nem vagyok hajlandó pénzt kérni és elfogadni. Ennek érdekében döntöttem úgy, hogy bevállalom a szezonmunkát kint, és onnan folytatom a keresést, ezért is kértem a tesóm segítségét, ugyanis ha már szezonra megyek ki, szerettem volna olyan helyen dolgozni, ahol ő a közelben van, és ahol ismerek pár embert, az ő barátaival nekem már régóta nagyon jó viszonyom van odakint, plusz ugye a legjobb barátja, akivel kint dolgozik, ugyancsak nagyon jó barátom. Tudtam, hogy legalább szabadnapokon lesz kivel találkozni, ha egymás közelében dolgozunk, és Vorarlbergtől nincs messze Salzburg, Innsbruck, ha nagyobb városokat akarok említeni, így akár keresgetni is lehet más munkakörben… Szóval tisztában vagyok vele most már, hogy egyszerűbb kintről elindulni, mégha szezonmelót kell csinálnom akkor is. Szerintem amúgy ebben nincs semmi rossz, csak nem szabad a dolgot hosszú távúra ütemezni, az ember ugyanis könnyen benne marad a dologban, és hajlamos elfogadni a helyzetét, a fizetést, és nem tovább lépni, hanem egyszerűen csak jól élni… én nem erre a sorsra pályázok, egyszerűen csak nem akarom feladni az álmaimat, a lehetőséget, hogy utazhassak, hogy többet lássak, hogy tanulhassak…


Talán a sors fintora, de az itthoni munka visszautasítása után pár nappal már hívott a tesóm, hogy van munkám a nyárra… az egészben az a pláne, hogy amint megemlítette a főnökének, hogy kellene egy ideiglenes munka, már nevetett is, hiszen neki kell egy állandó ember a nyárra, mivel mínusz egy főben vannak. Így tehát én leszek az új kollega. Én ennek nagyon örülök, egyrészről, mert már három éve járok vissza, ismerem a csapatot, ismerem a munkát, tudom, hogy mennek a dolgok, és szerettem és szeretni is fogok ott dolgozni. A pénz átlagon felüli az ilyen helyekhez képest, és ehhez csak pluszban jönnek hozzá az olyan dolgok, mint az azt iszol és eszel, amit akarsz dolgok, illetve a kirándulások, amiket csak ajándékba szerveznek nekünk, mert a világ legjobb főnöke, bizony az a főnök, aki ott van, továbbá ne felejtsük el, hogy én nagyon szeretem azokat az embereket, akikkel majd együtt fogok dolgozni, hiszen kapcsolatban állok és álltam velük, amióta először kimentem, és az már három éve volt.


Én személy szerint boldog vagyok, jobb helyre nem is kerülhetnék, és bízom benne, hogy megállom a helyem. Talán furcsán néztek most, hogy miért is nem keresek tovább a saját szakmámban, de egyelőre most ezzel nem tudok mit kezdeni, én úgy érzem, fiatal vagyok, szabad, egyszer élünk, szóval miért is ne, és most megvan rá a lehetőségem, hogy kipróbáljak mindent, hogy elmenjek, pénzt keressek, és teljesen biztosra veszem, hogy ez az öt hónap el fog indítani valamilyen irányba. Vagy abba az irányba, hogy ez nem nekem való, és inkább megyek egy könyvesboltba dolgozni, mint vissza egy hotelba, vagy ad egy lendületet, már maga az, hogy kint vagyok,vagy találkozom valakivel és boldogan élünk amíg meg nem halunk, vagy úgy döntök, hogy ez szép volt és jó, de én inkább hazajövök, itthon maradok és elmegyek egy nagyobb magyar városba dolgozni… fogalmam sincs róla, mit fog hozni a jövő, de most ez az egy biztos, és ez egy lehetőség… én pedig ezt akartam a szívem mélyén…


Mivel még júniusig van egy kis idő, úgy döntöttem megtanulok spanyolul, ha már egyszer így alakult, és mondanom sem kell… borzasztóan élvezem… hosszú volt a tél, de lassan itt a tavasz, én pedig jobb formában vagyok, mint valaha. Mind fizikailag, mind lelkileg… véletlenek nincsenek, ennek pontosan így kellett lennie.



Apukám amúgy túl van a műtéten, én pedig rengeteg vezetésen, hóban, sárban, jégben, napsütésben, most már bárhova el mernék menni autóval, és komolyan nem hittem januárban még, hogy egyszer erre a szintre eljutok és leküzdöm a félelmemet… szerencsére a műtét jól ment, még öt hétig lesz itthon, a héten szedték ki a varratait… bár a műtét nem volt vészes a felépülési szakasz annál nehezebb, az első hét kritikusabb volt, most már azért szépen csinál apróbb dolgokat itthon, bár leginkább csak pihen… hiszen egy húsz centis vágást nem szabad túlerőltetni… mindenesetre örülök, hogy vége a dolognak, mert rendesen aggódtunk, és bízom benne, hogy nem kell újra operálni, igaz ez még nincs kizárva.


Nos mára ennyit, hamarosan újra jelentkezem. Még annyit, hogy a blogot priváttá teszem, csakúgy mint azt, amit Görlitzről írtam, szóval majd küldöm a meghívókat, számítsatok rá a napokban! :)


2013. január 9., szerda

May your dreams come true, dreamer...

 ...and may they always bring you happiness, and wisdom.
Sergio Bambarén rövid, ámde annál jelentősebb műve, a Delfínálom. Számomra ez most az egyik legtökéletesebb könyv a világon, egyszerűen mintha nekem írták volna. Ezt jelzi talán az is, hogy egymás után kétszer is elolvastam. Nem volt nehéz persze, mivel nem hosszú, ám annál varázslatosabb... Persze, lehetséges, hogy csak "jókor jó helyen" talált meg a könyv, a lehető legjobb időpontban, vagy csak a hangulat volt meg hozzá, vagy egyszerűen csak nem rontotta el a magyar fordítás, lehet úgy kevésbé tetszett volna mint németül... de nekem nagyon tetszett, és bár több kritika hasonlítja A kis herceghez, azért azt a történetet természetesen nem veri le a toplista éléről a maga mesés bájával... ennek ellenére fantasztikus hatással volt rám, még olvastam volna tovább is... mese ide, mese oda... akkor is igaz!

Egy-két rövid szösszenet, hátha valaki kedvet kap hozzá, ha valakit pedig érdekel, ugyancsak németül, de ITT ELOLVASHATJA - és én mondom, németül is nagyon jó, valamint kicsit sem nehéz...


"Az életben eljön az idő, amikor nem marad más hátra, mint hogy a saját utunkat járjuk. Az az idő, amikor meg kell valósítanunk álmainkat. Az az idő, amikor végre ki kell állnunk a saját meggyőződéseinkért."

"A legtöbben nem tudnak túljutni a kudarcaikon, ezért is nem sikerül beteljesíteniük a küldetésüket. Könnyű olyasmi mellé állni, ami nem rejt magában semmilyen kockázatot."

"Ha új világot fedezel fel, az nemcsak boldogságot és megismerést  jelent majd számodra, hanem félelmet és bánatot is. De hogyan akarod megbecsülni a boldogságot, ha azt sem tudod, mi a bánat? Hogyan akarsz megismerni valamit, ha nem szállsz szembe a félelmeiddel? Az élet nagy kihívása végül is az, hogy átlépjük önmagunk korlátait, és oly messzire jussunk, amiről álmodni se mertünk volna."

"Lehet, hogy az álmodozás kemény munkát jelent. Ám ha megpróbálunk kitérni előle, szem elől veszíthetjük az okot, amiért álmodozni kezdtünk, és a végén azt vesszük észre, hogy az álom már nem is a miénk. Ha egyszerűen csak a szívünk bölcsességére hallgatunk, talán az idő majd gondoskodik róla, hogy betölthessük a hivatásunkat."

"Épp a legnagyobb kétségek között van esélyed arra, hogy megtaláld igazi önmagadat. Ahogy az álmok akkor lesznek valósággá, amikor a legkevésbé sem számítasz rá, úgy adódnak válaszok azokra a kérdésekre is, melyeket nem tudsz megoldani. Kövesd a bölcsesség ösvényét – az ösztönödet, és hagyd, hadd űzze el a reménység 
a félelmeidet."

"Néhány dolog mindig erősebb lesz, mint az idő és a tér, fontosabb, mint a nyelv és az, ahogyan élsz. Például, hogy kövesd az álmaidat és tanuld meg, hogy önmagad legyél. Hogy oszd meg másokkal a csodálatos titkot, amit felfedeztél."

"A boldog, beteljesült lét titka, hogy megtanuljunk különbséget tenni a valódi és a hamis gazdagság között. A tenger, amely körülvesz bennünket, a nap, amely élettel ajándékoz meg, a hold és az égen világító csillagok - ez az igazi gazdagság. Ezek időtlen dolgok, amiket azért kaptunk, hogy soha ne felejtsük el, micsoda varázslat vesz körül bennünket; hogy mindig gondoljunk arra, a világunk tele van csodával, amelyekre rá kellene csodálkoznunk, és hogy ezek segítsenek valóra váltani az álmainkat."


"A szeretet talán tanulást is jelent, azt hogy valakit menni hagyjunk, hogy tudjuk mikor kell búcsút venni tőle. Nem engedni, hogy érzéseink az útjába álljanak, ami feltehetően jobb is annak végül, akit szeretünk."


2013. január 1., kedd

Bakancslista - 2013

Az idei Bakancslistám meglehetősen letisztult lett, részemről legalábbis úgy érzem ez így van, hiszen tudom, mit akarok. Legfontosabb célom: munkát találni, újra "új" életet kezdeni ez új városban, leküzdeni az ezzel kapcsolatos félelmeimet és persze nagyon fontos, hogy ebben az évben is: nagyon jól akarom érezni magam… ahogy eddig is. Néhány pont csak egyszerű feljegyzés saját magamnak!

1. Első és legfontosabb célom: Találni és megtartani egy munkahelyet külföldön, elsősorban Ausztriában szeretném ezt az álmomat valóra váltani.

2. Ennek kapcsán ki kell állni számtalan próbát, elég bátornak kell lenni, továbbá küzdeni kell, sohasem feladni, harcolni és bízni abban, hogy minden álmom valóra válhat. Továbbra is harcolok az álmaimért.


3. Olyan dolgokat kipróbálni, amelyeket eddig még soha: ejtőernyővel ugrani a hegyről (idén októberben ezt a lehetőséget az eső sajnos elmosta) vagy bungee jumpingolni, elutazni olyan helyekre ahol még nem voltam, azaz utazni továbbra is sokat szeretnék!!

4. Türelmesebb leszek! Fontos: nagyon fontos cél. De a maximalizmusomból csak minimálisat engedek.

5. Nyitottabb leszek! (minden téren, legyen az zene, könyv, kultúra, film.)


6. Önmagamat adni, ugyanis múlt évben felfedeztem, hogy még mindig túl sokat foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólam mások, ahelyett hogy nem foglalkoznék vele. Bizonyos dolgoknál végre azt mondani: ez is én vagyok, fogadjátok el, ha meg nem, akkor felejtsetek el.

7. Végre időt szakítani a másik nemre, azaz szeretnék végre rendesen ismerkedni, a balekokat elfelejteni, kikerülni, és párt találni.



8. Emellett ha már új városba költözök: szeretnék új barátokat szerezni, de emellett a régieket sem szeretném elhanyagolni.

9. Újra elkezdeni vezetni, lassan kételkedem benne, hogy ezt valahogy megvalósítom, hiszen akárhányszor elkezdtem újra vezetni, mindig jött valami, ami miatt hosszú ideig nem vezettem: ennek az eredménye pedig az lett, hogy újra a gödörben találtam magam (most is ott vagyok): azaz nem is akarok vezetni. De ezt a gondolkodásmódot végre meg kell tudnom változtatni.

10. Kevesebb sorozatot nézni, többet olvasni, vagy valahogy egyensúlyt találni. Valószínűleg ha elmegyek, megszűnik a letöltési kényszerem (akárcsak Németországban) és egyensúlyban lesz újra a két dolog. Amióta hazajöttem annyi mindent kellett bepótolnom sorozatok terén, hogy majdnem minden estére jutott pár rész, amit megnézhettem, ahelyett hogy olvastam volna.

11. Újra sportolni. Németországban heti kétszer jártam edzésre, amióta hazajöttem maradt a szobabicikli, de amint újra elköltözöm, szeretnék újra beiratkozni valamilyen edzésre.

12. Tovább gyarapítani Tim Burton, Jack Nicholson és a Starbucks gyűjteményemet.


13. Sokan megfogadják ilyenkor, hogy fogyókúráznak, nem esznek ezt azt. Én rájöttem idén, hogy két dologra nincs szükségem: arra az évi pár szál cigire amit elszívok csak kedvtelésből és az alkoholra. Az első egyértelműen tabu: soha többet nem vagyok hajlandó rágyújtani (az utolsó kedvtelésből elszívott szálamnak is majd fél éve már), illetve mivel zsigerből taszít az alkohol egy ideje: nagyon ritkán inni alkoholt, akkor is csak egy keveset. Koccintani ér, disznóvágásról meginni egy pálinkát ér, de ezen kívül az, akinek egy pohár jobb minőségű bor szédülést és fejfájást okoz és valahogy beteg lesz tőle (de tényleg!!!!) az, szerintem ne igyon. Hát ez egy fura pont még nekem is, de tényleg erre jutottam az elmúlt évben. Ki szeretném próbálni…

14. Elmenni allergia vizsgálatra, úgy tűnik ugyanis, hogy allergiás vagyok a mogyoróra és a dióra, továbbá ahogy eddig is: eljárni a szűrővizsgálatokra és a fogorvosomat sem hanyagolom ezután sem, fél évente beköszönök hozzá.

15. Szeretnék harmadik nyelvet tanulni, azaz szeretnék spanyolul megtanulni.

16. Nagyon fontos a kis rajzos csináld lista betartása: minden, ami szerepel rajt fontos: többet kimenni a levegőre, korábban lefeküdni, kevesebbet ülni a gép előtt, vizet és zöld teát inni… stb.


17. Tartom magam a blogoláshoz, a hobbikhoz amiket szeretek: főzés, sminkelés, sütés és bármilyen messze leszek is, továbbra is Artúr lesz az első számú kedvencem és az egyik legnagyobb örömöm az életben!:)



18. Utolsó bakancslista pontom: nem elfelejteni, hogy a múlt az a múlt, a jövő az a jövő, a jelen az a jelen. Az elsőn és az utolsón felesleges gondolkodni, a jelent viszont meg kell élni.
Hát ennyi lenne, azt hiszen mindent leírtam ami eszembe jutott… elkezdhetjük az Új évet és egy év múlva értékelhetjük azt ami elmúlt… ismét… :) 


„Az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire, mintha először tenném –különösen az apró dolgokra.”


„Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt – meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”

~Paulo Coelho~


2012. december 28., péntek

2012 - 2013, avagy a 2012-es Bakancslistám elemzése...


Hamarosan itt a szilveszter, illetve az új esztendő, az a bizonyos: 2013.

Mint minden évben, idén is itt az ideje rendezni egy kicsit a gondolataimat. Most azonban nem a jövőbeni fogadalmaimról fogok írni, hanem arról, miket fogadtam meg 2012 január első napján, és mi az, amit valóra is váltottam. Következzen tehát a 2012-es Bakancslistám elemzése.

Összesen 18 fogadalmam volt, és ebből az első öt a próbatételekről és törekvésekről szólt. Nézzük őket sorban:

"Ebben az évben..."

1. Megpróbálok mindenhez pozitívan állni és minden napban valami pozitívumot találni.
  • Azt hiszem, amennyire csak tudtam, ezt a fogadalmat beváltottam. Igazán vidám és pozitív évet tudhatok magaménak, bár azért még van mit csiszolni, de valójában úgy gondolom, mindig nem lehet az ember 100%-osan pozitív.

2. Megpróbálok egy kicsit lazábban állni a dolgokhoz, úgy tenni mindent ahogy nekem jól esik. (kicsit merev vagyok...)
  • Ez a fogadalmam, mint később kiderült igencsak fontos lett az életemben. Pontosan erre törekedtem, és van egy ember, név szerint igen Te, drága Vilja (akivel az elmúl egy évből több, mint felet szinte naponta együtt töltöttünk Görlitzben) aki bizonyíthatja, hogy nagyon igyekeztem levetkőzni és elhagyni a merevségemet, és próbáltam egy kicsit lazábbra venni a figurát. Nem mondom, hogy mindig minden körülmények között sikerült, de sokat fejlődtem.

3. Nagyon sokat, még többet fogok nevetni.
  • Tartom magam, erre mindig is törekedtem és törekedni is fogok. Check.

4. Megpróbálok nem túllépni a saját határaimon, annyit csinálni amennyi jól esik, nem belebetegedni az erőfeszítésekbe, nem tönkretenni magam idegileg, hiszen minden okkal történik úgy, ahogy az történni fog... --> ez elsősorban a tanulmányaimra vonatkozik. Ezt fontos leszögeznem, különben át fogok esni a ló túloldalára.
  • Szerencsére nem lettem se beteg, se idegösszeomlásos, de ez többnyire Nektek is köszönhető. Sokszor álltatok mellettem, vigasztaltatok, vagy éppenséggel bátorítottatok arra, hogy nincs semmi akkor, ha valami nem sikerül elsőre, és fél év múlva is jó lesz majd. Szerencsére semmit sem kellett tolni sehová, de ezt nektek köszönhetem, hiszen sokszor táncoltak az idegeim a határokon, néha egy kicsit meg is bomlott az elmém, amikor már annyira túlhajtottam magam, hogy éjszaka alvajártam és kinyitottam az ablakot a harmadik emeleti kollégium szobámban, hogy fényképezzek az éjszakába à már csak az hiányzott, hogy leugorjak. De igazából sikerült helyére rakni a dolgokat, és ami a legfontosabb az egészségem nem ment rá a dologra. Ha már túlfeszült a húr, akkor vagy Ti, vagy a sport segített, még olyan is volt, hogy elmentem futni.

5. Sokkal sokkal türelmesebb leszek...
  • Hááát, a türelem. Azt azért nem mondanám, hogy olyan sokkal-sokkal türelmesebb lettem volna. Talán… egy kicsit, de ez tuti felkerül a következő évi listámra is.

„…és a konkrét tervek...”
7. Ki fogom hozni a legjobbat és a legtöbbet önmagamból... (ezt csak így árnyaltan én tudom mire értem...)
  • Most már elmondhatom, hogy ezt arra értettem: megszerezzek két diplomát egy azon évben, lehetőleg csak pár hónap különbséggel, egy középfokú angol nyelvvizsgát és egy felsőfokú német nyelvvizsgát, illetve letegyem a vizsgáimat itt és ott is, illetve megírjam (befejezzem) a magyar nyelvű diplomamunkámat és az összegzését németre fordítsam. Sikerült. Még néha magam sem tudom elhinni hogyan, de sikerült. Volt, ahol segítettek nekem, volt ahol csak magamra számíthattam, volt ahol a tanulótársaimra, egy remek németül tudó emberre, vagy a könyveimre… esetleg a szerencsehozó kis apróságaimra. De sikerült és ez bizony mindennél fontosabb. Ezer százalékosan kijelenthetem: az amit egy évre elterveztem: az valósággá vált. Boldog vagyok, hogy így sikerült az évem, fantasztikus évet tudhatok magam mögött.

8. Megtanulok végre rendesen angolul.
  • Hát hát… az egy dolog, hogy: értek mindent. Szóban írásban. De azok a rohadt igeidők… azok nem mennek a mai napig sem. Csak a múlt időről beszélek, valaki megtaníthatná már őket, mert nem mennek. Egyszerűen nem tudom megjegyezni mikor, melyiket kell használni, és borzasztóan bele tudok kavarodni… ezt leszámítva nem panaszkodok, nincs olyan film, szöveg, amit ma angolul nem értenék meg, és ez jó. Az írást azonban még gyakorolni kell, és persze a szaknyelvet is el kell valamikor sajátítanom. (Következő évi Bakancslista, második pont?) Azonban ha az igeidőkhöz bárkinek van használható, érthető anyaga: tudja az e-mailcímemet!

9. Elkezdem végre a spanyolt, mert nagyon nagyon régóta akarok spanyolul tanulni!
  • Nem kezdtem el spanyolul tanulni. Ugyanis. Február környékén úgy döntöttem hollandul akarok megtanulni… aztán júliusban úgy, inkább oroszul. Aztán egy hónapja megint úgy: a spanyolt választom. Aztán bele se fért egyik sem az időmbe. Még most sem tudom, melyik nyelv legyen a harmadik, de azt hiszem, marad a spanyol.

10. Elmegyek Berlinbe!
  • Igen, igen és igen! Már januárban valóra vált az álom, és elmentem Berlinbe! A bejegyzésemet erről olvashattátok a Görlitz blogban, aki lemaradt volna, az ITT megtalálja. Fantasztikus hétvége volt, a lehető legjobb emberekkel mentem, és annyit nevettem, mint még soha életemben. Imádtam a várost, mégha nem is laknék ott, bár ki tudja. Mindenesetre nagy örömmel gondolok vissza: Berlinre.

11. A spórolt pénzem egy részéből: utazni fogok (rengeteg város van a listámon, amit évek, évtizedek óta látni szeretnék: Madrid, Barcelona, London, Birmingham, Berlin, Lipcse, München, Párizs...), a másik részéből: Tim Burton ereklyéket gyűjtök, a harmadik részt: félreteszem a jövőre.
  • Nos. Vettem Tim Burton ereklyéket igen, bár most már Tim Burton mellett új kedvencem van, mégpedig Jack Nicholson, akinek elkezdtem mániákusan gyűjteni a filmjeit, és még nagyon sok hiányzik, szóval aki leértékelve látja valahol a Szelíd motorosok című filmet, azonnal vegye meg nekem és kifizetem. Ugyanez igaz a következő két filmre Jacktől: Lesz ez még így se! és a Becéző szavak… őket is megvásárolnám kedvező áron. Na de menjünk tovább. Tim Burton filmeket is vásárolnék, de azok még mind nagyon drágák, van egy kollekció amit kinéztem, összesen 9 film van a DVD gyűjteményben, egy csomagban, 80 euro-ért, és a bátyámra már rá is bíztam a beszerzését, aki majd olcsóbban megvásárolja nekem az olasz amazon-on. Továbbá mániákus The Walking Dead rajongó lettem… ennyit a gyűjtőszenvedélyemről.
  • A városok. Utazás. Utazni utaztam rengeteget. Igaz csak egy országot jártam be keresztbe-kasba, de azt jó alaposan. Voltam Lipcsében, Weimarban, Hamburgban, Frankfurtban, Wroclaw-ban, Berlinben, Kasselban, Drezdában … (aki hiányolná a részleteket, katt) és nem is tudom még hol, Németországon belül. Nem voltam Münchenben, ebben az egyben biztos vagyok, de ami késik, az nem múlik. Az, hogy ezekre a helyekre eljuthattam, már önmagában rengeteget jelentenek nekem. Hiába, minden jel arra mutat, borzasztóan megérte kimenni Németországba tanulni, hiszen minden utazásom ennek köszönhető. Ami még fontos, voltam Bécsben újra, illetve Vorarlbergbe is ellátogattam egy hónapra, aminek eredménye egy fantasztikus, munkával teli hónap volt, szeretett hegyeim társaságában, valamint egy felejthetetlen, mesés vonatút, zürichi Martinnal, akiről sokan nem tudtok, annál többen viszont igen, és aki december 23 óta újra lelkesen irogat nekem, noha mint kiderült, a frenetikus megismerkedés, a tíz órás együtt vonatozás, és a szerelem első látásra álomképét az elmúlt napokban úgy rombolta és bombázta le a hülye dumájával, ahogy annak rendje és módja van. Ami csak annyit jelent lányok, nem kell bevenni a rózsaszín köd okozta kamu dumát, hiába borzasztó jóképű a srác, és elhitetheti veled, hogy a másik feled, két pillanat alatt ki lehet ábrándulni… hiába: túl szép volt, hogy igaz legyen, és most már ha meglátom a telefonomon az üzenetét jelző kis zöld ikont, csak mosolygok, és áldom az égieket, akik úgy alakították, hogy nem találkozzunk abban az egy hónapban odakint többet. Erről megígérem még mesélek, az biztos, hogy az én hercegem nem fehér lovon fog megérkezni, ugyanis ezek után tuti nem fogok neki hinni.

12. Amint végzek, munkát szerzek --> nagy valószínűséggel külföldön.
  • November 19-én végeztem, és január második hetében állásinterjúm lesz Grazban. Ezen a projekten tehát elkezdtem dolgozni, de mivel év vége volt és én nem siettem karácsony előtt sehova, csoda, hogy a két beadott pályázatomból egy helyre azonnal behívtak. Örülök és nagyon várom, hiszen tudom: ha másra nem tapasztalatnak ez tökéletes lesz, én pedig állok elébe az új kihívásoknak! Azt hiszem, egy-két hiszti, sírás és a hatalmas ijedtség után: végre elmondhatom: felkészültem. Erről is írok majd valamelyik posztomban (hamarosan) bővebben.

13. Amint lakásba költözöm, beszerzek egy kiskutyát vagy egy kiscicát... mivel kutyából a vágyam egy ilyen:   ---> valószínűleg az olcsóbb megoldás egy cica lesz egyelőre.
  • Itt a képen egy francia bulldogot láthattatok. Mint tudjátok, mára nekem lett egy csodaszép kutyám, Artúr, akit semmi pénzért nem cserélnék el egy másik kutyára sem. Tisztában vagyok vele, mennyire fog fájni, ha itt kell hagynom őt, főleg most, amikor minden nap együtt vagyunk, játszunk és nagyokat sétálunk. De ez az élet rendje. Ő ide a szülői házba lett hozva, itt neveljük fel és nem vihetem el magammal egy kis lakásba, nem vagyok állatkínzó. Nem vetem el más állat lehetőségét a lakásomba, de nem szeretnék új kutyát, a macskák meg valahogy nem az én barátaim, bár tetszenek… utálom, hogy hullik a szőrük. Lehet, hogy majd veszek egy aranyhalat, és megoldom a dolgot ennyivel. Meglátjuk. Mindenesetre az egyik legboldogabb nap volt az életemben, amikor Artúrt hazahoztuk…




14. Folytatom a saját könyvem írását - vagy teljesen újat kezdek még nem tudom.
  • Ez a könyv téma időhiány miatt olyannyira stagnál, hogy felkerül az új listámra is. Írtam, mégpedig új fejezeteket, de még nem tökéletes az irányvonal és tavasz óta nem volt időm írni sem. Marad hát a listámon jövőre is.

15. El fogok jutni egy nagy kedvencem koncertjére: a legjobban egy Coldplay-nek örülnék.
  • Csak éppen a Coldplay nem jött arra, amerre én voltam éppen. Sebaj,még nem oszlanak fel. Helyette életem élménye volt az a Quimby koncert, ahol hét év Quimby koncert járás után végre személyesen beszélgethettem, találkozhattam a tagokkal (újra, egyszer volt ilyen, amikor interjút csináltam velük, de ez teljesen más volt) csináltunk közös fotókat, aláírattunk és annyira jól éreztem magam, hogy az elmondhatatlan. Most, azaz pontosabban holnap este jubileumi Omega koncertre megyek, ismét apukámmal, nagybátyámmal és nagynénémmel, és ennek bizony külön története van… csak a sors hozhatta így, hogy újra akkor menjek Omegára apával, amikor lezárult egy korszak. Háromszor voltunk együtt, egyszer vesekővel a derekamban ültem végig, másodszor az érettségim után, egy koncertet kaptam ajándékba, igen emlékezetes volt, harmadszor pedig Keszthelyre mentünk valahol az első BA-s diplomám megszerzése környékén. Mindenesetre alig várom!! Ezt csak az értheti, akinek a szülője rajongott fiatal korában egy nagy zenekarért, és jó 25 év múlva a saját gyerekét vihette el magával egy koncertre… legyen az ILLÉS, vagy LGT… az enyém az Omegárért rajongott, mi arra megyünk…

16. Elmegyek újra szívszerelmem városába: Bécsbe (jó oda már vasárnap megyek de csak átutazok rajt) és eltöltök ott egy hosszú hétvégét... 
  • Elmentem, bár nem hosszú hétvégére, de imádtam. Vettem magamnak szép kis dolgokat.

17. Továbbra is sokat fogok fotózni, sokat leszek a barátaimmal, megpróbálok többet olvasni, megpróbálok boldog lenni, kreatív lenni és minden körülmények között megpróbálom megállni a helyem... és még bátrabb leszek, mint eddig, mert bátorságból: sosem elég.
  • Idén anyukáménak egy olyan asztali naptárt készítettem karácsonyra, amiben csak a saját képeim szerepelnek, minden hónapnál egy általam készített természetfotót tettem. Nagyon szép lett, és még mindig imádok fotózni, legyen az hobby vagy épp egy fantasztikus élmény, város, vagy baráti összejövetel. Ezt mások is értékelik, vagy így naptár formájában, vagy előhívatott poszterként (kérdezzétek a tesómat az ő karácsonyi békájáról), esetleg egy csodálatos évet összefoglaló videó formájában… hiába a fényképek fontosak.
  • Olvasni annyit olvastam tanulás mellett amennyit csak tudtam, immáron németül is szereztem be jó kis regényeket. Az abszolút favoritom továbbra is Coelho művei, hiszen még mindig megvan minden könyve… kivéve a naptár, a 2013-as naptár, idén ugyanis nem kértem karácsonyra, és most hosszú évek után ez lesz az első év, hogy nem is kaptam meg… talán meg kellene vennem, már csak babonából is?
  • Boldognak boldog voltam, kreatívnak szerintem elég kreatív, a helyemet megálltam, talán bátrabb is lettem, bár azt néha elfelejtem milyen is még bátrabbnak lenni, és a barátaimat nagyon szeretem, főként azt a párat akik a legközelebb állnak hozzám. A barátaim közül párat ki is emelhetnék… hiszen idén volt akivel életemben először találkoztam, jó pár év levelezés után, végre, végre végre, volt akinek az esküvőjére mentem, végre végre és végre, volt aki a semmiből pottyant mellém, hogy együtt mehessünk kosármeccsekre, volt aki hosszú idő után lett az emberem, úgy, hogy nem is számítottam rá, volt, hogy egy utazás csiszolt minket össze igazi barátokká, volt akit nagyon hiányoltam, mert messze volt és van is, volt aki eltévedt félúton, de visszahoztam magam mellé, volt hogy én tévedtem el, de visszavitt maga mellé, volt aki megfeledkezett rólam és én is róla, volt aki mindig minden körülmények között mellettem állt, ha éjjel kettőkor írtam neki akkor is, ha nem írtam neki akkor is, és volt olyan is, akit sajnos elvesztettem, kölcsönös okokból kifolyólag. Azonban azok akik igazán fontosak sosem szűnnek meg létezni az életünkben, maximum csak időszakosan, de mindig visszatérnek. Hálás vagyok a barátaimért! Fantasztikus emberek, mind borzasztóan különbözőek, de pont ezért egészítik ki az életem, és köszönöm nekik, hogy mellettem állnak! Mindig, minden körülmények között… remélem, méltó vagyok és maradok a barátságotokra.

18. ...azért vannak titkos álmaim is ám... :) de azok nem véletlen titkosak! ;-)
  • Na ez. Ez Maradjon is titok. Majd felírom a következő évi listámra is. HA-HA! Mert mindenkinek kell, hogy legyenek titkai!

És itt a végére is értem a múlt évi Bakancslistám elemzésének. Összességében ennél jobb évet senkinek sem kívánhatnék, hiszen mi más lehetne az ember vágya, mint hogy az amit eltervez és elképzel és kíván, nos, mindaz teljesül... tényleg csak úgy értékelhetem az évemet, hogy bár még türelmesnek türelmesebbnek kell lennem (ez az egyik legnagyobb hibám), minden de minden álmom valóra vált, amit valóra szerettem volna váltani 12 hónap alatt, fantasztikus élményekkel gazdagodtam, remek barátokkal élhettem át csodás dolgokat, új és régi barátokkal, és sikeres, boldog, szeretetben gazdag évem volt, melyet kiegészített egy fantasztikus család… amivel én bizony szerencsés ember révén: rendelkezem. Imádom a családomat, az anyukámat, az apukámat a testvéremet és a papámat. Sokat segítettek nekem és büszke vagyok rájuk, hogy néha képesek kibírni a hóbortjaimat.

Remélem nem untátok halálra magatokat. Annyi mindent mesélhetnék még, de majd a következő posztban folytatom inkább… Most posztolok egyet, aztán kinézek Artúrhoz, és talán még ma folytatom az írást, folytatva az elmélkedést az évről vagy éppen az idei szilveszterről… és persze a feledhetetlen kihívásokról, azaz a jövőről!