Újra jelentkezem! :)

Sziasztok!

Tudom nem jelentkeztem egy pár napja, bevallom ez elsősorban azért volt, mert annyira el vagyok foglalva, hogy csak na… :) Na nem mondom, hogy feltétlen a munkával, mert eddig talán két olyan nap volt, amikor igazán sokan voltak, azaz jó idő volt, amúgy pedig halálra unjuk magunkat. Ma is tízen voltak összesen napközben, jó házivendégünk van estére szerencsére, de akkor is… egész nap esett megint az eső, legalább mondjuk már hó nincs. De jó hír, hogy hétvégétől megjön a nyár, és őszintén mondom mindannyian alig várjuk. Tudom, most azt kérdezitek, miért nem írtam a blogba, ha ennyire unalmas volt, de még ahhoz is túlságosan unatkoztam, hogy írjak. Inkább mással foglaltuk el magunkat: festegettünk, színeztünk, kártyáztunk naphosszat, ittunk, ettünk, aludtunk… olvastunk…

Az internet már szerencsére jobban megy, emellett pedig vettem osztrák simkártyát magamnak, amivel mobilnet is jár, szóval ha tényleg semmi nem megy, onnan fel tudok nézni legalább a facebookra, illetve gmailre. :) Nem esek kétségbe mondjuk akkor sem ha nincsen internet, az ember megszokja, ha sok dolga van, vagy épp mást talál ki a netezés helyett.

Na de térjünk vissza a hétköznapokra. Ott kezdeném, hogy amióta legutóbb írtam kétszer voltam már szabadnapos. Először múlthét pénteken a tesómmal mentem le a lakásba, mert kitaláltuk, hogy másnap elmegyünk autóval vásárolni egy másik városba, így együtt töltöttük az estét, plusz egy napot, mielőtt visszajöttünk volna a hegyre. Nagyon nagyon jó dolgokra tettem szert, a legjobb vétel közülük a bőrkabátom volt, amit nagyon szerettem volna venni már mielőtt kijöttem volna, és emiatt pl.: nem is hoztam ki a régit magammal. A kabátot végül a Tom Tailorban találtam meg, nem volt olcsó, 120 euro-ra kostált, DE egész hétvégés SALE, azaz leárazás révén, összesen 40 eurót fizettem érte!!! Hát azt hiszem mindenki egyetért, ha azt mondom igazán jó vétel volt, őszintén mondom, nagyon nagyon örültem neki. :) Vettem még egy-két apróságot még sminkcuccokat, ékszereket, amiket persze nem tudtam otthagyni… amúgy különösebben mást nem, a bőrkabát volt a legáhítottabb dolog, amit venni szerettem volna. Majd ha lesz kép rólam a kabátban felteszem, szerintem – és mások szerint is- nagyon jól néz ki… Amúgy voltunk még enni, sétálni, alapjában véve nagyon jó napunk volt.

Aztán tegnap voltam még szabad, hétfő délután mentem le és ma reggel jöttem vissza. Hétfő este elmentünk Caroval és a barátjával Nils-szel egy ír pub-ba, ahol végül ketten maradtunk Caroval, végül az ír kocsmából átmentünk egy másikba, és olyan fél kettő-kettő körül ágyba is kerültem. Mivel nagyon jóban vagyok Caroval, hatalmas élmény volt, de amúgy is nagyon jó volt kicsit elmenni valahova, kikapcsolódni. Rengeteget beszélgettünk, még közelebb kerültünk egymáshoz mint eddig, mint barátnők és ez nekem nagyon fontos. Másnap aztán szinte egész délelőtt aludtam, aztán elmentem venni magamnak ebédet, pizzát ettem, és végül megintcsak elaludtam. Mire magamhoz tértem, három óra volt, úgy döntöttem mivel szép az idő, kihasználom a lehetőséget, és körbebarangolom Schruns-ot. Nagyon jól éreztem magam, még így egyedül is, olvastam a folyóparton, ettem fagyit… igazából jó kis nap volt. Ma pedig reggel az első lifttel feljöttem és folytatódott a rosszidős unalom, sajnos megint esik az eső, de legalább nem havazik.

A munkáról annyit tudnék írni, hogy hétfőn húzós napunk volt, sokan voltak, és mivel Caro szabad volt, ketten voltunk csak elől a pultban Ratka-val. Valahogy sikerült a kassza mellett ragadnom, ezt szerettem volna elkerülni, mert talán a pénzzel való munka megy a legnehezebben, de három óra folyamatos gyakorlás meghozta a gyümölcsét, már semmi gondom nincs a kasszával sem. Mindent tudok hol kell nyomni, az eurót is kezdem megszokni, szóval minden rendben van. Persze azért furcsa volt ott állni és végig számolni, de váltottunk napközben és akkor én szolgáltam ki a vendégeket, míg Ratka kasszázott. Nem bánom, hogy végül így alakult, sikerül szépen lassan mindenbe beletanulnom. Azt hiszem különösebben semmivel sincs gondom. Ha unatkozom vasalok, vagy épp Apfelstrudelt csinálok, ma 12 db Strudelt gyártottam le egyhuzamban három óra alatt. Ez nem rossz idő, mert elég sokáig tart egyet összerakni, tekintve a tésztanyújtást, ami talán a legnehezebb… :) Szóval egyre magabiztosabb vagyok és tényleg jól érzem magam. A csapat még mindig szuper. Ha tényleg már halálra unjuk magunkat, akkor is a hangulat legalább jó, van hogy összefogkrémezzük a másik ajtaját, azaz a kilincset, vagy egyszerűen csak játszunk megállás nélkül. Megtanultam römizni, nagyon jó kis játék, igaz mindenki máshogy ismeri a szabályokat és ezen vannak kisebb fennakadások, de így izgalmasabb.

A honvágy… hát eddig egyszer jött rám a honvágy úgy igazán, de tekintve, hogy eléggé hozzá vagyok már szokva ahhoz, hogy máshol élek, sőt még a külföldi léthez is, egész jól bírom. Azt az egy estét leszámítva, néha rám jön persze, hogy mi lehet otthon, de akkor maximum telefonálok egyet és minden rendben van… talán a társaság is segít ezen átlendülni.

Ami a vendégeket illeti, elég sok öreg, majdhogynem félhalott mászik fel a hegyre, ami számomra még mindig hihetetlen, amikor meglátom őket, mégiscsak elég magasan vagyunk és mászni kell rendesen. De ők jönnek rendületlenül. Azért családok is akadnak, meg fiatalok is, nem panaszkodom eddig senkivel sem volt problémám, sőt furcsamód mindenki nagyon kedves inkább… remélem ez a jövőben is így marad… ma például van egy magyar vendégünk… még nem beszéltem vele, egy akvarellező csoport jött, és az egyik résztvevő magyar, legalábbis a vezetőjük már felhívta rá a figyelmemet, de mivel maradnak három napot, még biztos lesz időnk beszélgetni… :)

Biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy esetlegesen az elmúlt két hétben megismerkedtem-e már valakivel? Hát ami azt illeti… meg… de semmi komoly, ő ugyanis (mint utóbb kiderült és amit alig akartam elhinni) csak húsz éves, és hiába nagyon vonzó, hogy tűzoltó és masszőr egyben, és hiába kötnek hozzá különösen jó élmények, inkább meghagyom neki a fiatalságát és nem veszem el tőle azt az öt évet, amit én már megéltem, és ami persze nagyon jó volt… :))) Egyértelmű, hogy rá még egészen más dolgok várnak mint rám, meg amúgy is… jól éreztem magam vele, de szerintem nem mostanában fogjuk viszontlátni egymást, bááár ki tudja… mindenesetre én nem veszem túl komolyan a dolgot, nem is vettem az első perctől kezdve sem, igaz ha unatkozom eszembe jut, hogy mi lenne ha, de akkor mindig megszólal a fejemben a vészcsengő, hogy húsz éves és máris tovalendül az unalomból adódó magányom. :) Ennyit az ismerkedésről, persze azért ha elmegyek valahova, és valaki meghív egy italra nem mondok majd a jövőben sem nemet… haha… végülis egyszer élünk…

Ezt leszámítva minden rendben van, egészségügyileg sincs problémám, már az étkezésekbe is sikerült rendszert vinnem és mivel egész nap talpalok, felér az egész egy napi tornával, szóval nem kell aggódnom a kilók miatt egyelőre. Persze odafigyelek arra, hogy mit eszek, és tényleg vége annak, hogy mindenbe belekóstolok és mindenhez süteményt tolok, ahogy megfogadtam, első hét után ezt abbahagytam. :)

A csapat amúgy bővült egy taggal, most itt van nálunk két hétig Tamara, aki Németországból jött hozzánk, és már nem először jön kisegítőnek. Nagyon-nagyon aranyos lány, tizennyolc éves, kis bohókás, mindig vidám, mindig tele van energiával, szóval abszolút passzol közénk. :) Ennek apropóján, jövő héten nem is lesz szabadnapunk, vagyis lesz, csak előre beprogramozott szabadnapunk lesz, mégpedig kettő, ugyanis újra túrázni megyünk, jövő héten mennek a lányok, rá egy hétre pedig a fiúk. Az előző túrából kiindulva nagyon várom, bár tudom megint húzós lesz egy csomó-csomót gyalogolni fel egy hegyre, hogy odaérjünk egy Hüttébe, de tudom, hogy jó lesz. Nem felejtek el majd fotókat készíteni, nagyon szép helyre megyünk megint, biztosan izgalmas lesz a túra is… aztán pedig ami utána jön, a dehidratáltságot ugyanis le kell majd győzni pár Radlerrel… hühűű, nem bánom, hogy lemenős szabadnapom nem lesz. :) Amúgy ide megyünk, ha valakit esetleg érdekel: http://www.freiburger-huette.at/

Ennyit mára, lassan készülni kell a vacsorára!

Legyetek jók és hamarosan újra jelentkezem megígérem!!

Puszi!

Los geht's!

Sziasztok!

Először is ott kezdem, hogy nem valami jó az internetünk ezért bárkinek is tartozom levéllel, facebookon való válasszal, fórumos válasszal bocsánat de nem fogok tudni írni. Van amikor van net úgy öt percig, aztán vége… nem a magasság miatt, egy ideje rosszalkodik már a router, a télen is voltak vele gondok. Most elviszi a főnököm megcsináltatni, így pár napig nem lesz tuti internet, de a tesóm odaadja az övét, és azzal legalább a blogot fel tudom tölteni ha minden jól megy. Pénteken megyek le a városba, szombaton szabadnapos vagyok, szombaton elmegyek és megérdeklődöm majd, hogy hogyan lehet nekem is külön stick-es internetem. Biztos, ami biztos, ki tudja mikor lesz jó az itteni és tényleg szeretnék néha skypeolni az otthoniakkal… Meglátjuk… Szóval szombaton vagyok szabad, ez azt jelenti, hogy pénteken lemegyek és a lakásban alszok, szombaton elmegyek Bludenz-be, ami nagyobb város és olyan húsz perc vonatútra van innen és kicsit körülnézek, majd vasárnap reggel feljövök az első lifttel. Aztán ha meggondolom magam, és lehet, hogy már szombat este feljövök de igazából nem látom sok értelmét, hogy korábban visszajöjjek, mint szükséges. :)

De kezdjük egy kicsit hátrébbról ezt a blogpostot. Szóval ott tartottam, hogy második nap után jött a nyitás. Mivel napközben nem volt túl jó idő – de olyan rossz sem, a szombati forgalom nem olyan volt, mint szokott lenni, nekem ez azonban pontosan nagyon jól jött. Volt időm kasszát tanulni, volt időm italokat tanulni és megtanulni, hogyan rögzítjük a kajarendeléseket, mert mindennek rövidítése van és úgy megy fel a cetlire, az asztalszámmal együtt. Na de aztán estére megérkeztek a házivendégek, köztük a tűzoltók, akik a hegyen tüzet gyújtanak… nagyon szép volt az egész, egyszerűen mesébe illő, amikor mindenfelé amerre nézel itt fent az Alpokban kis pontokat látsz, ahol lobognak a fáklyák. Mindig a Gyűrűk urához hasonlítom, ott üzentek egy egymásnak tűzgyújtással a városok… szóval nálunk is égtek a fáklyák, a farakások, volt egy nagyobb tűzrakás is, az egésznek van egy különleges hangulata. A pláne az volt a dologban, hogy valahogy felkeveredett egy csupa fiatalból (nagyon fiatalból) álló csoport, akik egy Opel szervízben dolgoznak és a főnökük hívta el ide őket egy estére, úgy hogy áll mindent. Arról szót sem ejtek, hogy sörrel nyitottak, aztán megkérdezték van-e vodka-redbull. Igazából nálunk nincs koktél, de a személyzetnek van rendelve egy vagon redbull, vodka meg mindig van, így hát lett koktél is. Nem viccelek, 8-an voltak és 45 darab koktél fogyott el összesen. Az annyit tesz, mint fejenként 6-7 db. két-három decit redbull… hát volt következménye. Az egész úgy alakult, hogy éreztük ez az este nem lesz rövid, de olyan még a szilveszteren kívül SOSEM volt ebben a Hüttében, hogy fél négyig-négyig ment volna a buli. Most igen… Hát én finoman megjegyeztem utána, hát ez van megérkeztem, ha rajtam múlik lesz még ilyen… vicces volt. Persze nem csak a fiatalok maradtak lent, hanem a tűzoltók is (Laurám, igen tűzoltók, te érteni fogod mire célzok khmm khmmmm)… és hát szépen alakult az este. Nem jellemző hogy mi is iszunk, de most valahogy úgy alakult, hogy Manfred a főnök, Caro, a barátja Nils, Ratka meg én… hátul megkóstoltunk ezt azt. Hoztunk mi is otthonról, Szasza is hozott otthonról (tesóm és Szasza persze leléptek) és jól éreztük magunkat. Aztán olyan egy óra körül elkezdtek minket a vendégek is meghívni minden egyes rundra, aminek az lett a vége, hogy én konkrétan minden egyes felesnél vizet töltöttem a poharamba és imádkoztam ne szagolja meg senki. Amúgy sem tudok inni, de nem is akartam… pont jól éreztem magam. … persze az egyik srác kiszúrta az átverést, de hát mondtam neki, ich muss hier schaffen und nein du kannst nicht bei mir schlafen … :D Mondanom sem kell nagyon nagyon vicces volt az egész.

Másnap pedig reggeli hétkor: hatkor már talpon voltam, mert persze be akartam tanulni elsőre, hogyan kell 60 embert reggeliztetni, és kerek három órát sikerült aludnom. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy délután azaz este nem volt házivendégünk, napközben pedig egyszerűen elment az idő, nem érzékeltem semmit sem a fáradtságból. Este már igen, de akkor meg már mehettem időben aludni – persze nem mentem, mert jobb dolgom is volt annál. Másnap viszont frissen üdén keltem, havazásra, ami konkrétan két napon keresztül tartott. Ma kedd este van, körülbelül 20 cm hó odakint és ma este két nap után először újra láttam Schrunsot, amikor kicsit kitisztult az idő és kicsit mezítlábaztunk a hóban –természetesen főnöki parancsra, mert az jót tesz az egészségünknek.

Aztán römiztünk egy-két órát és most már a szobámban vagyok, tizenegy óra múlt. Visszatérve az elmúlt két napra, összesen négy vendég jött be napközben, most ma este 10 házivendégünk volt, mind rendőr… semmi több. Konkrétan halálra untuk magunkat, az internet nem ment, csak néha. Így megtanultam Apfelstrudelt sütni, mint azt láthattátok a facebook képen, egyáltalán nem egyszerű feladat.

Először is almát kell készíteni, hámozni és szeletelni, ezt persze gép csinálja, neked csak az almát kell a gépbe rakni. Aztán jön a strudel. Az alapot is mi csináljuk, tíz-tizenöt kis zacskónyit, aztán azt hagyjuk kicsit állni, majd amikor már jó, nyújtjuk. Először sodrófával aztán kézen, úgy ahogy épp tudod. Nekem volt hogy már a vállamon volt a rétes egyik fele, míg a másik az asztalon és úgy nyújtottam… utána jön bele az alma, no meg az összes többi titkos hozzávaló. Van ennek a helynek egy-két varázslatossága, az Apfelstrudel mindenképpen az. A recept úgymond titkos, igazából mi ismerjük csak pontosan. (persze tovább lehet adni de nem adjuk tovább)… a recept száz éves, kb. mint a hütte. Sokan csak emiatt jönnek fel, sokan pedig csak emiatt járnak vissza és ezt el is mondják. Volt a héten itt egy néni, aki mondta, hogy 50 éve járnak ide, régen egy idős bácsi csinálta a strudelt, mielőtt mi átvettük… persze a Strudel Königin nem én vagyok, hanem Ziggy, Manfred nővére, ő olyan öt perc alatt megcsinál egy ekkora rétest. Caro olyan hét perc alatt ha minden klappol én húsz perc alatt kb. végzek vele, de én most csináltam először. :) Ha már varázslatosság, pénteken megtaláltam az itt lévő Geo-Cachinget, és van egy asztalunk, ami ugyancsak száz éves, majd lefotózom, és aki ott ül – mindig kiváltságos… nem mindenki ülhet oda, nem mindenki ül ott, legalábbis házivendégek közül nem. Van benne egy titkos kis fiók is, ami nem is titkos, csak rejtett és soha senki sem veszi észre. Szóval vannak érdekességek…

Aztán készítettem fotókat a szobámról az előbb, bár este van de szerintem jól látható, hogyan rendeztem be… aztán felrakom a lagerban lévő szobáról is a képeket, ahol három éjszakát aludtam… most azért sokkal jobb, kipakoltam, elférek, és szerintem szuper szoba – a legnagyobb a személyzeti szobák közül kb.

Szóval én nagyon jól érzem magam. Mindig jön egy-egy feladat, amitől persze tartok kicsit, ma is nehezen szálltam szembe a tíz rendőr vendéggel, ugyanis Caro és Ratka is szabadnapos, de végül semmi, de semmi gond nem volt… tényleg minden klappolt, pedig féltem tőle, mivel svájciak voltak és elég nehezen érteni őket… nem volt kedvem hozzá, talán mert féltem, ú mi lesz most egyedül (persze Manfred ittfent volt) de tényleg nem volt probléma. Ilyenek jönnek, hébe-hóba de akkor is nekifutok. Még nem tudom pontosan, hogy jutok le innen, sosem mentem egyedül lifttel le, de van ’menetrendje’ … és egyedül még Bludenzben sem voltam, de hát majd megoldom. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy nekifutok és hajrá.

Persze azért van egy kis honvágyam, de általában csak akkor jön rám, ha valami magyar dalt hallgatok este az iPhoneon, vagy nem tudom… szóval… hát leküzdhető, máskor is voltam már távol, meg amúgy is sok dolog van – kivéve ha szakad a hó. De akkor is megoldjuk, olvasunk, játszunk, iszunk-eszünk… szóval minden rendben van.

Ennyit mára, hamarosan újra jelentkezem, legközelebb szerintem a hétvégén. Addig is sok puszi mindenkinek, legyetek rosszak, én is igyekszem… ;)

Képek:

A volt szobám, első három éjszaka...

A mostani szobám:

xxx

A többi kép a facebookon megtalálható, ha kíváncsiak vagytok rá! :) 

First day...

Sziasztok!

Először is megígértem magamnak, hogy az első munkanap után auf jeden Fall meld ich mich, azaz jelentkezem.

Szóval ott kezdeném, hogy a kiutazásunk több volt, mint nem túl egyszerű… soha ilyen még nem történt meg velem, de most igen, sajnos akadtak problémáink útközben. Én mondjuk már reggel éreztem, hogy valami nem lesz rendben, de először arra gondoltam a munka miatt izgulok majd… de nem igazából az utazás miatt izgultam, mint kiderült nem is ok nélkül.

Szóval valahol Bécs és St. Pölten között esett meg az az eset, hogy az autónk furcsa sípoló hangot adott ki. Eleinte nem vettük fel, mert a keréknél sípol valami évek óta, és hiába nézetjük meg jobbnál jobb szerelőkkel senki – de senki eddig még nem talált semmit sem. A sípoló hang viszont olyan erős volt, hogy el sem hinnétek… szóval néztünk furcsán, nekem már ott minden bajom volt, de abbamaradt… jól van… tíz perccel később újabb hangforrás, ezúttal úgy hallottuk, mintha a hátsó ajtó vagy a csomagtartó rosszul záródna és átfújna a kocsin a szél… furcsa sistergést hallottunk ha 100 fölé gyorsítottunk… megálltunk, ugyanis azt hittük valami nem jól záródik, vagy a hátsó ablak gumijával van valami baj, de semmit nem találtunk… és akkor jött a gond. Beindítottuk az autót… brümm brümm… mint egy RALLY autó… hát igen akkor már tudtuk, elég beteg hangja volt… hogy gond van… a kipufogóra gyanakodtunk és azzal is volt a probléma, úgy tűnt elvált az autó aljától. Gyorsan felhívtuk apukámat mit csináljunk, persze ő is egyből mondta, biztosan a kipufogót engedte el valami, keressünk egy szervizt és javítassuk meg gyorsan. Mindezt: még jó hat órára az úti célunktól… mi viszont nem mertünk továbbindulna, mert autópálya meg minden, ott álltunk egy Ratstation-ban az A1es mellett, úgyhogy hívtuk az osztrák autómentő segélyvonalat, az ÖAMTC-t, szerencsére a tesómnak van hozzájuk befizetett tagsága, mert máskor is meg kellett nézetnünk az autót már itt kint. (Megjegyzés: akkor is én ültem mellette, amikor ott volt gond)… Gicának mondom, ez ugyanolyan volt, mint amikor Weimarban hívtuk az ADAC-ot, csak ez az osztrák változat volt… jöttek is, tíz percen belül ott volt egy srác, ő is beindítatta velünk az autót és már mondta is, hogy igen ez a kipufogó… azt mondta nyugodtan továbbmehetünk, noha nem Vorarlbergig, mert odáig túlságosan átforrósodna a dolog, csak a következő ÖAMTC szervizig, Ybbs-ig, ami tíz kilométer volt onnan, ahol megálltunk. Oda is értünk szerencsésen, de a srác közölte velünk, ők kis szerviz, három autó vár előttünk javításra és ő egyedül van… azt mondta ha már eddig eljöttünk menjünk még tíz kilométert, Amstattenig, ahol nagy szerviz van és azonnal megcsinálják. Ha nem is túl szívesen de nem volt más választásunk, elmentünk odáig… ott tíz percen belül fogadtak minket, megnézték az autót, felemelték emelővel és már láttuk is, hogy nem elvált a kipufogónk, konkrétan kettétört… ideiglenesen megjavították egy bilinccsel, ők ugye ilyen gyorsszerviz. Mondta a srác így ezzel nem lesz semmi gond, de rendes szervizben hegesztessük meg ha majd már ráérünk ilyesmire… megnézte a fékeket, megnézte a sípoló hangot amit mi a tető felől hallottunk, de semmi mást nem talált. Összesen hat eurót fizettünk az egészért… semmi többet… és mentünk is tovább, igaz majd két órás csúszással, a negyven fokban – légkondi nélkül, mert mondanom sem kell a légkondi azelőtt romlott el, hogy kijöttünk volna, és nem érkezett meg időben az alkatrész a megszereléséhez… és végül két órás késéssel hatra ki is értünk. Soha ilyen későn nem ért még ki a tesóm az elmúlt hat évben amióta itt dolgozik, igaz semmi gondja nem is volt eddig az autóval. Szerencsére épségben ideértünk, és mondanom sem kell, sokkal jobb még mindig, hogy ez történt, mint egy baleset.

Csak hát dög meleg volt és nagyon, de nagyon elfáradtunk… meg is ittunk egy pár hideg sört a kiértünk után, aztán bekajáltunk és aludtunk… kb. ennyit az utazásról, ja meg annyit még, hogy legalább jó hangulatú volt az út így is, olyan dalokat hallgattunk végig nekem köszönhetően, mint a Copacabana, vagy a Wham!-től a Wake me up before you go go-t… vagy még ennél is keményebbeket… majd meghaltunk a végére a röhögéstől, jobbnál jobb számok jöttek (letöltöttem még otthon egy ilyen egyslágeres klasszikusok albumot és hát valami frenetikus volt) … és már majdnem táncoltunk a kocsiban a hatvan fokos hőségben.

Nos miután ideértünk és aludtunk, ma reggel fél nyolckor találkozott a Wormser Hütte csapata és feljöttünk a hegyre. A rossz idő kihatott az itteni helyzetre is, sokkal több hó van még, mint a megszokott, igaz az elmúlt három nap hőségében már rengeteg elolvadt. A hétvégén még úgy volt gyalog nem fogunk tudni feljönni csak motoros szánnal, végül sikerült megtenni a lifttől a tizenöt perces utat gyalog, mert szépen leolvadt a hó azon az oldalon ahol az út van. A másik oldalon nem, arra még a hótolóval mentek le a főnökék, szóval van még hó… de az időjárás kellemes, egész nap sütött a nap és kellemes 25 fok volt, estére igaz feltámadt a szél és lehűlt a levegő, de nem bánjuk a hőség után.

Ma elsősorban takarítottunk, vagyis inkább csak a szobákat és a lagert készítettük elő. Kinyitottuk a zsalukat, felhúztuk az ágyakat, megcsináltuk a szobákat, kicsit áttöröltük az amúgy már téli szezon végén kitakarított fürdőket, felporszívóztunk. Két szintet, a lagert és a szobákat befejeztük és még a földszintet is elkezdtük. Az éttermek készen vannak, holnap feltöltjük a pultokat és befejezzük a pult és konyha körülötti teendőket. Én közben folyamatosan kérdezek, mit hogyan, azokat a dolgokat, amiket eddig nem tudtam, most tanulom… most egyelőre még nem a saját szobámban lakok, mert azt a hétvégére kiadtuk – igen teltháznál is teltházabb lesz, ugyanis a hétvégén lesz a tradicionális tűzgyújtás a hegyen – ami azt jelenti, hogy mindenfelé a környéken járnak a hegymászó tűzgyújtók a fáklyáikkal és meggyújtják a tüzeket. Úgy kell elképzelni, mint amikor a Gyűrűk Urában jeleztek egymásnak a városok… nagyon szép, nekem már volt szerencsém látni egyszer. Így szombaton alszanak a szobámban és bár ott tölthettem volna ezt a két éjszakát, végül feljöttem a vendégszobába ami a tél előtt készült. A lager egy része van leválasztva, kis tetőtéri szoba, picike, de szép. Fotót is készítettem róla, bocsi szanaszét van tudom mindenem… szóval itt töltök három éjszakát, aztán birtokba veszem a szobámat és végre rendesen kipakolok a szekrényembe és a polcaimra. Abban a szobában fogok lakni, amiben laktam legelőször, amikor kijöttem. Szeretem azt a szobát, nekem bőven elég lesz, de itt is ellenék fent, csak itt túl sok a cuccom, itt nem férnél el. Mindig is szerettem volna tetőtéri szobában lakni, egy dolog miatt, ami itt megvalósul három napra: a fejem fölött van egy szép ablak, amin keresztül látom a csillagokat… nagyon szép. Amúgy csak ebben a szobában van egyedül TV, emiatt is maradnék, de beérem a personal raumban található tv-vel és a laptopommal a több hely érdekében. Ez most rendkívüli, többet nem lesz a szezonban kiadva a szobám… csak most szombaton. Most meg teljesen mindegy, amíg üres a Hütte, mindegy hol alszom.

Holnap reggel nyolcra kell lemennem, legalább pihenhetek egy nagyot, az éjjel nem aludtam túl sokat a két fiú mellett, mert nagyon horkoltak… (tesómmal és Szaszával aludtunk egy lakásban, abban ahová a szabadnapokon lejárhatunk, arról is készítek képeket, majd ha lemegyek szabadnapra)… de most nézek egy kis sorozatot és alszok egy nagyot. Szombaton is nyolc körül kezdek, de vasárnap már reggeliztetek, és mivel ez lesz az első, plusz nyolcvan ember jön majd reggelizni, időben kell mennem. Most még nem egyedül leszek, Caro segít, nekem ő mutat meg mindent, a reggeli ugyanis az egyetlen, amit tényleg nem tudok, hogy megy és speciális, főleg ha ilyen sokan vannak. Hatra megyek, együtt szépen lesz időnk mindent átvenni, reggeli ugyanis héttől van. Amúgy ha már tudok mindent, ráérek majd lemenni fél hétkor, de így időben nekiállunk. Hogy hányszor reggeliztet egy ember egy héten ez relatív, általában egyszer kerül mindenkire sor és egyszer kell korábban kelni.

A nyelvről annyit, hogy egy picit tartottam attól, hogy fél év alatt mennyit felejtettem németül, de gyakorlatilag semmit, ugyanis már most németül gondolkodok idekint és minden németül van a fejemben..... ez jó, ezzel legalább tényleg nincs probléma. :)

Amúgy minden rendben van, picit furcsa azért nem otthon lenni ennyi idő után és Artúr is nagyon hiányzik nekem. De tudom, hogy ez a normális és nagyon jó helyen vagyok, nagyon jó emberek között. Ha néha elszomorodok, vagy honvágyam van, mindig erre gondolok… sok jó dolog fog itt velem történni, ezt már most biztosra veszem. Várom a szabadnapokat, hogy barangolhassak egy kicsit, várom a közös kirándulásokat, várom a vendégeket, a bunkókat persze nem, csak a kedveseket és az érdekeseket… várom az ejtőernyővel való tandem ugrást… még akkor is várom ezeket, ha mindez most elég rémisztő… néha tényleg nem tudom elképzelni magam, ahogy kiadom az italokat és állok a kasszánál, de valahogy mégis érzem belül, hogy tök jó lesz, nem beszélve a sok élményről, amivel gazdagodok. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a szezon után már tudni fogom mit akarok az élettől… :) Szóval bizakodóan nézek elébe az évnek.

Igyekszem olyan gyakran jelentkezni, amennyire tőlem telik, legközelebb holnap este írok majd, legkésőbb vasárnap már a saját szobámból… addig legyetek rosszak! Sok puszi mindenkinek!

♥

Ui.: Másnap reggel…

Végre kialudtam magam. De egy dolgot el kell árulnom. Lehet, hogy a csillagok szépek a tetőtéri ablakon keresztül, de a viharok már kevésbé. Éjjel egy órakor, volt egy akkora vihar, hogy konkrétan féltem. Arra ébredtem, hogy mellettünk, valahol irtó közel becsap a villám… be szokott, ez nem nagy meglepetés, bár én még nem éltem át korábban ennyire közeli villámbecsapódást. Majdnem kiugrottam az ágyamból annyira hangos volt és még a ház is beleremegett… konkrétan hallottam, ahogy utána megindul a maradék hó a hegytetőről, kb. mint amikor le szokták robbantani a lavinákat. Utána erre már nem volt precedens, csak több ezer másik villámra, amik a fejem fölött cikáztak. A Hütte ilyen szempontból bebiztosított, ide nem csaphat be soha, hiszen a hegy tele van villámelhárítókkal és gyűjtőkkel a lift és a hütte miatt, de azért… boah. Maradnék inkább a csillagos égnél legközelebb ha lehet… na jó szép napot mindenkinek, vár a reggelim! ;)