Sziasztok!
Először is… mostanában
már tényleg nem nagyon volt időm írni. Ami azt illeti, mégha van időm sem tudok
igazából mindig írni, ugyanis íratlan szabály nálunk, hogy a délutáni illetve
esti pihenő közben nincs internetezés és számítógépezés – sem mobilozás, csak
társasági élet, evés-ivás-játék-beszélgetés. Manfred pedig mindig elveszi a
telefonunkat, ha meglátja a kezünkben, a laptopot felesleges is lenne elővenni.
B. opció, hogy esetlegesen este írok, amikor felmegyek a szobámba, de az mindig
10-11 körül van és akkor már nincs kedvem tényleg ezzel foglalkozni. Olvasok,
zenét hallgatok aztán alvás… tudom nem szép dolog, de addig amíg nem írok semmi
extrát, biztosak lehettek benne, hogy jól megy a sorom, csak elfoglalt vagy
éppen lusta vagyok!
Szerencsére minden a
legnagyobb rendben van, még mindig nagyon jól érzem magam és jól megy a munka.
A társaság továbbra is változatlan, körülbelül minden második házivendég
megjegyzi, hogy mennyire jó csapatunk van és hogy mennyire más nálunk a hangulat,
mint más Hüttékben.
Ide kapcsolódik, hogy
tényleg így van, mert a múlt héten voltunk ugye Betriebausflugon, - lány
kiránduláson – egy másik hüttében és valami borzalmas volt a személyzet, ez
pedig ránk is átragadt valahol. Mi sokkal barátságosabbak, gyorsabbak és
kedvesebbek vagyunk, hát de persze nem mindenhol mehet ez így. Abban a hüttében
minden második ott dolgozó emberen látszott, hogy mennyire utálja amit csinál,
ami persze oké… de nem kell a vendégek felé sugározni. Ez persze nem
akadályozta a mi jó hangulatunkat, fergeteges kirándulást tudhatunk magunk
mögött, juhéééé. A képeket gondolom már láttátok facebookon… :)
A kirándulásról
röviden. Azoknak, akiknek esetleg még nem meséltem, nálunk ez úgy van, hogy
minden szezonban van Betriebausflug, csak nyáron többször, télen csak egyszer.
Idén hajózni megyünk, lesz egy zárókirándulás és az ami volt, pedig talán a
legjobb, amikor külön mennek a fiúk és külön a lányok túrázni a főnökkel. Most
mi lányok kezdtük a sort, a hétvégén pedig jönnek a fiúk, akkor ők nem lesznek
két napig a Hüttében. Persze ilyenkor sem áll meg az élet, mert mindig van
segítségünk, belső körökből, családtagok, barátok jönnek segíteni, a megszokott
emberek, akik azért már valamennyire kiismerik magukat a Hüttében.
Szóval a mi
kirándulásunk jól sikerült, már eleve viccesen indult, mert előző nap
elkészítettük a FREE HUGS tábláinkat, amiket magunkkal cipeltünk az úton, és
minden második embert megöleltünk. Én olyan másfél óra után kiszálltam a
játékból mert meguntam, de volt olyan kollégám aki tényleg minden egyes embert
megölelt útközben… vicces volt, az biztos. Így persze egy kicsit lassabban ment
a gyaloglás, de végül csak odaértünk a Freiburger Hüttébe. Fantasztikus út
volt, mert egyszerűen meseszép tájakon jártunk megint, oda-vissza. Odafelé
három, visszafelé két órát gyalogoltunk, persze mindkettő más-más úton. Talán a
második nap egy kicsit nehezebb volt, mert sokkal többet mentünk hegynek
felfele, míg első nap inkább egyenes terepen sétáltunk. Persze azt el kell még
mondanom, első nap sikerült teljesen megáznunk, húsz percre voltunk a Hüttétől,
amikor megérkezett a vihar, de végül ez is belefért még a napba… hamar
megszáradtunk, ittunk rá egy-két pohár szívmelengetőt, ettünk finomat és egy
alapos zuhany után minden rendben is volt. Az este különösen jól sikerült,
finom vacsorát főztek, zöldborsókrémlevest, röszti-táskákat salátaágyon és
desszertnek pedig nutellával töltött túrógombócot kaptunk, amely forró
étcsokimártással volt leöntve… ha nehezen is de legyűrtük. :) Aztán jöhetett a
mulatság, játék és miegymás, de tényleg jó kis csapat volt, vidám csapat…
megismerkedtünk két holland fiúval, akik éppen a hegyekben túráztak csak úgy
alapon, és meghívtuk őket a mi Hütténkbe is, persze csak brahiból, hiszen
kötött programjuk volt elvileg, de hát mondanom sem kell, másnap meg is
jelentek. Két napig maradtak nálunk, két felejthetetlen nap volt, az egyikőjük
ugyanis úgy énekelt és gitározott, hogy azt mondtam eldobom az agyam, ezt
lemezre kell venni, egyszerűen oda volt mindenki meg vissza – a vendégeink
közül is.
Na de térjünk vissza
még a kiránduláshoz. Az egy dolog, hogy vízesés, kristálytiszta patak, tehenek
és zöld fű, de a második napon a Steinernemeer amit a képeken láthattok egyszerűen hihetetlen
volt. Végigmenni az egészen, látni a természet munkáját, azt, hogy hol volt
előtte vízesés, patak, hogyan mosta ki a víz a köveket… nagyon szép volt, és
bár néhol erősen meg kellett küzdeni a mászással, tény és való megérte.
Fotók, ha valakinek nincs facebookja itt: https://plus.google.com/photos/109422442205969934900/albums/5900507274019374545?banner=pwa&authkey=CODWp-qb9N_O2QE
A kirándulás végeztével
még megettük Lech legjobb olasz pizzériájában az isteni finom pizzánkat és
végül visszaindultunk a mi Hütténkbe, ahol folytatódott a móka, köszönhetően új
holland ismerőseinknek.
Azóta szorgosan
dolgozunk, igaz én tegnap szabad voltam, így hétfőn lementem, este megint
Caroval mentem az ír klubba, majd a Mobar-ba, gyakorlatilag már törzshelyünk a
két hely, másnap pedig Ratkával, aki délután ejtőernyővel ugrott a hegyről, és
utána találkoztunk, majd vacsoráztunk együtt. Ejtőernyővel bizony bizony,
közeleg az én ugrásom is a héten vagy a jövő héten esedékes lesz. Előbb vagy
utóbb úgyis megtudjátok, ha bizonyítékát adom a repülésemnek. hehehe…
előljáróban annyit a legjobb ejtőernyőssel ugrom én is, Joke foglalkozása
konkrétan az, hogy ejtőernyőket tesztel és reklámoz, így igazából egy percig
sem aggódom. Az egyetlen félelmem, hogy rám jön a rosszullét repülés közben,
volt már rá példa, hogy valaki nem bírta a spirált, de én kemény leszek, és nem
fogom kidobni a taccsot az égben.
Hát röviden ennyi,
miután az elmúlt nap kipihentem magam, ma teljes erővel dolgoztunk már, jön a
péntek-szombat a fiúk nélkül, szerencsére nem lesz teltház – mint múlt szombat
este, amikor fél tízkor sikerült végezni a vacsorával annyian voltak és
annyifélét rendeltek – szóval hamarosan újra itt a szabadnap, és hogy mit
csinálok, hova megyek még nem tudom, de biztos vagyok benn, hogy nagyon jó
lesz. :)
Amúgy a legjobb az
egészben, hogy annyi de annyi féle embert ismerek meg nap mint nap, hogy magam
is rácsodálkozom a világra. Van nagyon nagyon unszimpatikus köztük és vannak
unikumok. Mint a zenészfiú Hollandiából, vagy a nagyon öreg bácsi, aki a
morfium tapasszal a hátán feljön még utoljára a hegyre és a világ
legeslegaranyosabb embere… aztán vannak a gyerekek, akiknek a fele szeretetre
méltó és édes, míg a másik fele az őrületbe kerget. De tényleg, minden de
mindenféle ember feltéved ide, és ha csak pár szó erejéig is, de beszélgetsz
velük – házivendégekkel hosszabban… érdekes… tényleg nagyon érdekes a világ, az
emberek, a mentalitások különbözősége… minden nap tanulok valami újat…
Ennyit most, hamarosan
újra jelentkezem!
Puszi nektek és
legyetek rosszak!
