2013. december 5., csütörtök

Supp supp.

Robogunk is tovább, már csak két hét és megyünk. Szóval most nagyon de nagyon pörög minden és ennek még az sem szabhat gátat, hogy tegnap éjszaka 39 fokos lázam lett, ugyanis a múltkori garatgyulladásom nem gyógyult meg és most megfertőződtem még valamivel, ami együtt már sok volt a szervezetemnek. Nem baj, nem érdekel túlságosan a lázam már lement, kaptam gyógyszert, megyünk tovább. Hiszen holnap jön a Mikulás, szombaton meg itt a disznótor, jövő hét hétfőn Anyukám születésnapja, aztán az előkarácsonyi hétvége... bőven van teendőnk. Ajándékokat kell még venni, karácsonyi vásárba kell még menni... :) Moziba is megyünk még a Hobbit második részére... szóóval van dolgunk. Habár a futásról most le kellett mondanom, egye-fene... a többiről viszont nem vagyok hajlandó. (Megjegyzem tegnap még vígan futottunk Artúrral délután, aztán jött a betegség...) ... 

Az elmúlt három napot amúgy keresztfiaméknál töltöttem, és fantasztikus volt, sokat játszottunk, nevettünk, sütöttünk együtt, egyszerűen imádni valóak voltak!! :) Aztán tegnap végre valahára elmentünk síruhát venni, és hát valami nagyon szééép sínadrágom és kabátom lett, és csak az ára fájt, de az piszkosul, viszont nagyon tetszik, nagyon meleg és nagyon imádom. :) Ettől függetlenül felszisszentem az árcéduláknál, de tudtam mivel lesz dolgom... nem egy olcsó mulatság a síelés. 

Szóval most el is köszönök, a következő két hétben nem hiszem, hogy jelentkezek, talán utolsó este ha lesz időm írok még egy kicsit az érzéseimről, addig viszont kiélvezem a hátralévő két - karácsonyi hangulatban gazdag két hetemet a családommal. Aztán irány Winter Wonderland. :) 

***



***

2013. november 27., szerda

Kevesebb mint egy hónap, és megyünk vissza Winter Wonderlandbe! :)

De addig bizony zajlik az élet... most például épp hazaértem egy tökéletes hosszú hétvégéről, ahol három nagyon jó barátnőmmel találkoztam, kivel rövidebb, kivel hosszabb időre. Nagyon jó volt mindhármukat látni, nagyon szeretem őket, mindegyikőjüket... mindig órákat tudnék velük beszélgetni, főleg, hogy ilyen ritkán találkozunk, egyikőjükkel mondjuk sikerült is két év után, két és fél napot non-stop végigbeszélni. :) Csak az alvásidő telt el csendben. Pécs végre olyan volt nekem, mint jó pár éve nem... igazán kedves.


Az első hó engem pont Pécsett ért, és hát igazán szép élmény volt, csak az a kár, hogy a szél közben megpróbálta leszakítani a fejem a helyéről. De ott maradt és igazából nekem nagyon tetszett, hogy megérkezett a hideg. :) Persze az igazi télre, a sok hóra még nagyon sokat kell várnunk (hát azaz nekem kevesebb, mint egy hónapot) de azért így is megérkezett a karácsonyi hangulatom. Főleg, hogy igyekeznem is kellett vele, mert nemsokára megyünk vissza Winter Wonderland-be (igen, hát számomra az a látvány ami rám ott vár az maga Winter Wonderland) és nekem addig még rengeteg dolgom van a karácsonnyal. :) Amit akárhol is, de idén ugyanúgy szeretni fogok, mint eddig.



Na de robogjunk is tovább, ezen a hétvégén hosszúhétvégézni fogok a keresztfiaméknál, de csakis azután, hogy kétszer, azaz pontosan kétszer megnézem az Éhezők viadala - Futótűz című filmet a moziban. Az első abszolút kedvenc, a másodikat pedig meg kell néznem ma este a tesómmal, szombaton anyukámmal. :) Így van ez. Ezenkívül még háromszor készülök moziba, mielőtt visszamegyünk. :) Mert a mozi az nagyon jó... és Jennifer Lawrence, mint azt már tudjátok számomra maga az abszolút kedvenc.

Közben már majdnem mindenkinek kitaláltam mit is veszek karácsonyra, illetve itt lesz anyukám születésnapja is... valójában ez a hátralévő kicsit több, mint három hét borzasztóan gyorsan el fog telni, mert borzasztóan sok dolgom is van, de mind-mind olyan dolog, ami fontos és nagyon sok boldogságot hoz az életembe. Leszámítva a napi futásokat, amik közben minden nap meg akarok halni, de alakulunk... :) bár most már az is zavar, hogy irtózatosan hideg van és megfagy a torkom, miközben én levegőt próbálok venni... de valamit valamiért. :)


Ha pedig már tél, akkor a blog is téli köntöst kapott tőlem... :) remélem tetszik! :) Nekem nagyon! :) 

2013. november 10., vasárnap

Beteggyanús...

Tegnap félig meddig ledöntött a lábáról egy megfázás, vagyis valami furcsaság, mert egész nap elég rosszul éreztem magam, de annyira rosszul mégsem, hogy azt mondjam beteg vagyok... ma meg egész jól keltem és most jönnek megint a tünetek, a torkom az rendületlenül fáj, de betársul mellé a fejfájás, az ízületi fájdalmak, némi hőemelkedés, de az, hogy lázam legyen vagy ilyesmi nem akar kijönni. Ami zavaró, mert hol szarul érzem magam, hol jól és azt kívánom, inkább jönne ki, kialszom meg minden, vagy legyek jól, mert ez a se ilyen se olyan állapot zavaró.
Viszont ennek függvényében, illetve amiatt, hogy tegnap szakadt az eső, és ráadásul még egyedül is voltam itthon, igen hasznosan töltöttem a délutánomat. Mézes tea literszámra és a tévé voltak a társaságaim... 


Kezdtem ebéd után azzal, hogy esküvői ruhás műsorokat néztem a tévében, ezeket kint is szoktam nézni szabadnapon a sixx csatornán, hát nálunk is megy, így belelestem, mert szeretem a szép ruhákat és meg vannak irtó fura fazonok benne... :)


Aztán filmek után kezdtem kutatni és mivel a múltkor megnéztem az első részét, így most megnéztem az utolsó kettőt is... A vissza a jövőbe című filmről beszélünk, amit én gyerekkorom óta nagyon szeretek. Kivéve a harmadik részt, az sosem tetszett, de mivel csak egyszer láttam életemben és nem is emlékeztem rá, hát megnéztem... :)


Aztán jött az X-Faktor, amibe belenéztem a tegnapi műbalhés-botránykeltés-népátverés miatt és hát levontam a magam tanulságait. (Mennyivel jobb amúgy a Sztár a sztárban, legalább azon lehet nevetni, meg hát ott van Feke Pali is... ♥) ... na de a filmezésnek itt még nem ért vége... Betettem a Marley meg én című filmet, amit én nagyon szeretek.


Tudom sokan szidják, mert szomorú, meg nem is olyan vicces, mint azt anno beharangozták, de én nagyon szeretem, mert szerintem vicces is és igen nagyon szomorú a vége, de mégis olyan jó dolgok hangzanak el benne... szóval én szeretem ezt a filmet, mindig tudok sírni a végén (ilyen amúgy sokak által alul értékelt film szerintem a Kőkemény család is) ... és most is jól szórakoztam rajt, majd jött az éles váltás és potyogtam a könnyeim. Rájöttem ezt el kell olvasnom könyvben is, szóval majd megrendelem... de csak azután, hogy elolvastam Alföldi Robi könyvét, no meg nagyon szeretném megvenni Mosolyka hamarosan megjelenő könyvét is, mert szerintem ha valamit, azt érdemes lesz elolvasni... de erről majd később, most szaladok vissza vadast főzni... :) azaz segíteni... :)


*
Mire ezt megírtam úgy alakult, hogy megnéztük a torkomat és úgy tűnik tüszős mandulagyulladás lesz belőle, szóval délután irány az ügyelet... 

2013. november 7., csütörtök

100 dolog rólam.

Amikor Enc listáját olvastam, azon gondolkodtam, mennyire jó, hogy megírta ezt a listát, illetve amikor végeztem, azon járt az agyam, hogy vajon én mit írnék, ha megírnám a listát, össze tudnék-e szedni 100 dolgot? Hát sikerült... és lehet, Ti nem fogjátok úgy gondolni, hogy jó, hogy megírtam ezt a listát és semmi újat nem fog mondani, nekem nagyon érdekes gondolataim támadtak az írása közben...

***

1. Ha szomorú vagyok, állatokról szóló, aranyos-vicces-megható videókkal vidítom fel magam.
2. Hiszek az igaz szerelemben és a házasság intézményében.
3. Imádok írni, egyszer be fogom fejezni a saját könyvemet, aminek alaptörténetéről eddig csak egy embernek beszéltem.
4. Nagyon szeretek sminkelni és képes vagyok nagy összegeket áldozni a minőségi sminkekre.
5. 15 éve egy nyomott orrú kutyával alszom, ha otthon vagyok. - ha máshol, akkor körülbelül 10 éve egy kis mini pingvint fogok a kezemben elalváskor.
6. Nagyon sokáig gyűjtöttem a plüssmackókat, van minden féle méretben, minden féle fajtában, színben és nagyon-nagyon sok pihen a padláson.
7. Szeretek magamban táncolni és énekelni, ha egyedül vagyok a házban.
8. Nem szeretek túlzottan fürdőzni, mert a kádban merülés közben mindig nagyon melegem lesz, pár percnél tovább sosem bírom.
9. Képtelen vagyok elolvasni Orwell 1984 c. könyvét, most álltam neki harmadszor.
10. Angolul nem tudok jól írni, nem tudom a nyelvtant, de szinte mindent értek, ha angolt hallok.
11. Titokban néha nézem a Barátok Közt-öt, gyerekkorom óta.
12. Van egy keresztfiam, aki négy éves és Hubának hívják.
13. A keresztfiam minden születésnapjára kap tőlem egy kézzel írott levelet.
14. Gyakran már november elején elkap a karácsonyi hangulat, a karácsonyi időszak a kedvencem az évben, és nem tudok tőle besokkalni, bármilyen korán is kezdődik a boltokban az őrület.
15. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem leszek itthon idén karácsonykor, ez az egyetlen év amikor ezt bevállalom önszántamból, és soha többet.
16. Szerelmes vagyok a hegyekben és a hegy környéki életbe.
17. Imádom Tim Burtont.
18. Bár Paulo Coelho a kedvenc írom, mégsem tetszett minden műve...
19. Körülbelül 15 éve nem voltam strandon.
20. Megvan például Paulo Coelho összes Magyarországon kiadott könyve, beleértve a naptárakat és az életrajzi könyvét is.
21. Kedvenc sorozataim a The Walking Dead és a Sons of Anarchy.
22. Nem szeretem a CIS és további helyszínelős, gyilkosságos sorozatokat.
23. Rettegek a szellemes horrorfilmektől, nem tudom megnézni őket és nem is kínzom magam velük. Ha véletlen arra vetemedek, hogy egyet megnézzek, napokig nem alszom jól.
24. Szeretem a régi filmeket és a régi zenéket.
25. Nagyon szeretem a régi Rock ’n’ Roll-t, Chuck Berry-t, Johnny Casht, Jerry Lee Lewist, Rolling Stones, Springsteen, Bob Dylan és még sorolhatnám.
26. Igazából mindent szeretek, ami rock, kivéve a mai modern pop-rockot.
27. Ettől függetlenül szívesen hallgatom a rádióban szóló dalokat is, és gyakran megtetszik egy-egy. Azaz nincs behatárolható zenei ízlésem.
28. Életem első koncertje egy Kispál és a Borz koncert volt, ahová a tesóm kísért el engem és a barátnőmet.
29. Még nem voltam igazi nagy külföldi zenekar koncertjén.
30. Ha ki akarok kapcsolódni, mert tele van a fejem mindennel, akkor komolyzenét hallgatok.
31. Ha nagyon szomorú vagyok, mindig elő kerül a The Kelly Family, amely gyerekkoromhoz köthető, de ehhez nagyon-nagyon de nagyon szomorúnak kell lennem.
32. Ha honvágyam van, régi magyar zenéket hallgatok - Omega, Illés, Republic-ot.
33. Olyankor mindig sírok.
34. Nagyon könnyen és gyorsan elérzékenyülök, filmeken, zenéken, élethelyzeteken.
35. Szeretnék állatokat menteni, de nem tehetem meg egyelőre, hogy ezzel foglalkozzak.
36. Nem szeretek leveleket írni.
37. De éppen ilyen könnyen ki tudok ábrándulni (ezt barátságokra is kell érteni) és akkor minden köteléket elszakítok inkább.
38. A legjobb barátaim száma jelenleg három, és ezzel tökéletesen meg vagyok elégedve. Soha semmi és senki, sem távolság sem idő nem állhat közénk, szikla szilárd barátság mindegyik és nincs szükségem többre, nem tudok – képtelen vagyok több embert a közelembe engedni és állandó kapcsolatot fenntartani velük.
39. Még sosem voltam szerelmes.
40. Hagyománytisztelő vagyok.
41. Nem azért dolgozom és élek jó ideje külföldön, mert nem szeretem a hazám, ha megtehetném itthon maradnék.
42. Csak később szeretnék könyvtárban dolgozni, először élettapasztalatokra van szükségem.
43. Hat év alatt szereztem három diplomát, ebből egy idegen nyelvű, német.
44. Ettől sok fiú megijed, ha meghallja és azzal a lendülettel el is köszönnek tőlem.
45. Boldog vagyok a jelenlegi munkahelyemen, mert többet tanultam az elmúlt fél évben magamról és az emberekről, mint hat év alatt az egyetemen.
46. Tetszik Budapest, el tudom képzelni, hogy egyszer ott éljek.
47. Szeretnék eljutni egyszer New Yorkba.
48. A terv azonban az, hogy tavasszal Írországba megyek.
49. Nagyon szeretem a teát és a kávét.
50. Kávéban válogatós vagyok, akármit nem iszok meg.
51. Rettenetesen félek a sáskáktól.
52. Volt egy kutyám 15 évig (Viktor) és most már másfél éves az Artúrom.
53. Rajongok a kutyákért, elsősorban a németjuhászokért.
54. Egyáltalán de egyáltalán nem szeretem a macskákat, kivéve egy darabot.
55. Úgy gondolom a főnököm a világ legjobb és egyben legérdekesebb embere. Sosem fogom őt elfelejteni, sosem fogom vele megszakítani a kapcsolatot, ha munkahelyet váltok, akkor sem. Minden nap tanulok tőle valamit.
56. Támogatom a meleg házasságot.
57. Szeretem a házipálinkát.
58. Sokszor fogyókúráztam.
59. Mégsem tellik el olyan nap, hogy ne ennék legalább egy kocka csokit.
60. Imádok sütni és főzni, főleg ha bőven van időm rá. Egyesek szerint tehetséges vagyok mindkettőben.
61. Nagyon sok sportot néztem régen a tévében, az úszást és a focit a mai napig nagyon szeretem.
62. Nincs jó hangom, de én mégis gyakran azt hiszem hogy az van – főként akkor, ha egyedül vagyok és énekelhetek.
63. Voltam főszerkesztő egyetemi lapnál.
64. Az ERASMUS közel sem volt akkora élmény, mint a több mint egy éves diplomaszerző kinttanulás Görlitzben.
65. Négy éve voltam először a Wormser Hüttében és már akkor tudtam, hogy egyszer ott is fogok dolgozni.
66. Spórolós vagyok.
67. Nagyon szeretek fényképezni, de csak hobbiból.
68. A mai napig imádom a Disney meséket.
69. Szeretek anyukámmal moziba járni, csajos filmeket nézni.
70. Gyakran ülünk le sorozatozni (együtt nézzük a The Walking Dead-et, Game of Thrones-t illetve a The Vampire Diaries-t) anyukámmal, elsősorban szombatonként és általában pizzát vagy melegszendvicset eszünk hozzá. Ja és csokit és Pringles-t.
71. Mindezt nem a Gilmore Girls miatt, ő sosem nézte, mert nem volt szimpatikus neki a sorozat... és egyszerűen csak kialakult, hogy zabálunk olyankor...
72. Szeretem a disznóvágásokat, kicsi korom óta, kiskoromban azért szerettem, mert mindig akkor jött a Mikulás, most azért szeretem mert általában berúgunk. (házipálinka)
73. Nagyon büszke vagyok arra, hogy szinte mindenre én tanítottam meg Artúrt, a kutyámat.
74. Nem hiszek a fiú-lány barátságban.
75. Félek a bohócoktól.
76. Gyakran készítek saját kezűleg ajándékokat.
77. Biztosan tudom, hogy el fogok végezni még valamilyen iskolát.
78. Nagyon szeretek verseket olvasni.
79. Jennifer Lawrence a példaképem.
80. Az egyik legfontosabb ember az életemben: a bátyám.
81. Szinte az életem háromnegyed része a fogyókúráról szólt. 25 éves koromra meguntam a dolgot, és lef.som ki mit gondol.
82. Nagyon szeretek aludni...
83. Utálom, hogy a televízióban adott műsorok 70%-a népbutítás.
84. Nem érdekel a politika.
85. Rengeteg bögrém van.
86. A szüleim 35 éve házasok.
87. Szinte sosem hallottam a szüleimet veszekedni, ha igen akkor is csak miattunk, mert mi csináltunk valami nem helyénvalót.
88. Ha a jövendőbelim azt mondaná nekem egyszer is, hogy "Te hülye" - elhagynám.
89. A nagyszüleim közül már csak az egyik nagypapám él, akit nagyon szeretek. Néha azonban úgy érzem, ezt nem mutatom ki neki egy kicsit sem.
90. Életem legnagyobb élménye eddig az ejtőernyővel való ugrás volt 2300 méter magasból, nekifutással.
91. Utoljára augusztusban csókolóztam. A fiú rá egy napra meg sem állt egészen Hong-Kong-ig.
92. Szeretem a rendet és szeretem a tisztaságot, azaz szeretek takarítani.
93. Van két teknősöm, akik körülbelül 15 évesek és a nevük: Palika és Ernő. Ernő lány.
94. Nagyon szeretem az iPhone-om, az öt éve hiba nélkül működő laptopom (kopp-kopp-kopp) de a tabletemhez kicsit sem kötődök.
95. Szeretnék sokkal többet olvasni, de egy ideje szinte mindig elalszom olvasás közben.
96. Bár januárban betöltöm a 26-ot, sokan 20-nak néznek. Ez néha frusztrál.
97. Minden évben megnézem a Perseidákat, minden évben kívánok és minden évben teljesültek a kívánságaim. Megtanultam, hogy nagyon óvatosan kell bánni a kívánságokkal.
98. Egy ideje nagyon odafigyelek arra, hogy elég vizet igyak, ha lehet igyekszem elérni a 2,5 litert is egy nap.
99. Szeretem a Starbucksot és gyűjtöm a Starbucksos dolgokat.
100. Egyálatlán nem érdekel a világ Keleti fele, főként Ázsia nem. Sőt.

***


2013. november 4., hétfő

Nekifutok, harmadszor is...

Mindig is zavart, hogy nem tudtam átrágni magam ezen a könyvön és a mai napig nem tudom igazán, hogy mi a lényege... nem volt soha kötelező olvasmány és bár kétszer nekiálltam már, nagyon hamar feladtam mindig... szóval most nekifutok harmadszor is, és nem fogom letenni, amíg be nem fejezem... sem más könyvet addig elkezdeni... aztán jöhet az Állatfarm.




*

2013. november 2., szombat

Tim Burton - Frankenweenie - Igen, igen, igen - VÉGRE!

A Frankenweenie eredetileg egy egykori Tim Burton film remake-je. Ebből kifolyólag sejtettem, hogy nem fog mellélőni végre az én hőn szeretett rendezőm, íróm, producerem, művészem... és tényleg remekül összehozta a 'mesét'. A hangok - eredeti nyelven kell megnézni - frenetikusak, Martin Short, Winona Ryder vagy Atticus Shafer zseniálisak - a film megtekintése után érdemes rákeresni a youtube-on, hogyan folyt a hangfelvétel, nagyon klassz videók vannak fent. A történet nem lesz idegen, de az, hogy az egész Frankenstein dolog egy kutyához kötődik... még szerethetőbbé teszi a dolgot. A záródalt imádom, a film után nézzétek meg a hozzá készült klippet.
És aki kíváncsi az eredeti filmre, illetve ehhez egy plusz a Vincent (szintén zseniális és ízig-vérig Burton) annak itt van ez a videó.
Tim Burton olyan nálam, mint a divatdrukkerség. Ha valakinek igazán tetszik az általa rendezett Alice vagy az Éjsötét árnyék (még utóbbi amúgy nézhető kategória volt de semmi igazi Burton)... és még a Charlie és a csokigyár is billeg a libikókán nálam, mert bár szeretem a filmet, az is elkanyarodik már attól, ami Burtont Tim Burtonné teszi... szóval az akinek ezek a filmek tetszenek, nem ismerik igazán az ő munkásságát. Vagy csak a munkásságának Hollywood-i részét... nem a véres, bizarr és igazán fájdalmas (néhol szerelmes) és izgalmas lelkét.
Az Ollókezű Edward, A halott menyasszony, a Nagy hal, Ed Wood, Beetlejuice, Vincent, Karácsonyi lidércnyomás... ezek a filmek írják le igazán azt a csodát, amire ő képes... :) hollywood és a disney nélkül... no meg a könyvei és a versei. :) Tudom elfogult vagyok vele szemben, de imádom őt! A Frankenweenie-től azért féltem, mert Disney produkció, és féltem a kisfilm értelme, a történet lényege elveszik majd, hogy ismét a látványé lesz a főszerep, de szerencsére ezt a dédelgetett kincsét Tim Burton tökéletesen hozta. Akinek nem tetszik, nos az ne is nézzen inkább Tim Burton filmeket, mert egyértelműen nem az ő lelki világának valók. Nem arról van szó, hogy ez rossz lenne, nem mindenki szereti az ő bizarr világát, de aki igen, annak kifejezetten ajánlom ezt a 'mesét'... :) 


2013. november 1., péntek

About time...

Egyszerűen imádtam. Irány a mozi, tessék megnézni... érdemes!! :)



"It’s about taking in each moment. It’s about sharing them with those that you love. It’s About Time."

és a zenéje is fantasztikus...


Megnézendő filmek listáján vannak a következők;
vasárnap mozi: Szupercella (de nem miattam megyünk)
Frankenweenie (a felénél járok, tegnap kezdtem el este, de csak későn és imádom... konkrétan lekörözi az elmúlt évek Tim Burton filmjeit)
Last Vegas - erre is moziba megyünk.
Vérmesék (The Family)  ... Dianna Agron miatt.
Metallica Through the never (nagyon jónak ígérkezik, az pedig hogy Antal Nimród még izgalmasabbá teszi!!)
Rush.

...
meglátjuk...:)

2013. október 29., kedd

...még mindig ősz... :)










... mert az őszt, az őszi sétákat, a kinti játékokat, a friss levegőn való olvasást - mert október 23-án nyár van... egyszerűen nem lehet megunni. :) sem a színeket, sem a levelek játékát, sem azt, hogy napi szinten kell összeszedni, mert annyi hullik le a fákról, hogy azt hiszed sosem fogynak el... :) nem... 

***


2013. október 13., vasárnap

Őszi hangulat... :)

Az elmúlt két napot odakint töltöttem... :) remélem egész októberre jellemző lesz ez a csodaszép napsütéses idő... :)









Lehet tippelni, hogy mi lesz a szedett kökény és csipkebogyó sorsa... :)) 

... most pedig, irány a mozi, Gravity - 3D ... remélem jó lesz... :) 
Még utoljára kiszórakozzuk magunkat tesómmal, akit kedden műtenek majd, ugyancsak sérvvel. ... talán nem tudjátok mind, apukámat műtötték ugye a tavasszal, anyukámat két hete kellett sajnos más okokból megműteni és több mint egy hét kórházi lét után végre itthon van velünk, tesóm pedig most következik... hát már csak én hiányzom a sorsból. De ezt is legyűrjük, mint eddig mindent. Csak pozitívan! :)) 

***

2013. október 12., szombat

Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból szeretem? De szeretem...

Hát az én kedvenc hónapom hivatalosan is az ősz. Talán korábban ez nem így volt, és tényleg, kifejezetten szeretem a többi hónapot is, mégis az ősz a kedvencem. Az illatok, a színek, az esős napok... a teák, amiket ilyenkor iszok, a gyertyák, amiket este gyújtok, a hangulatos esték és a lassan-lassan előkúszó karácsony szelleme, ami már ugye a télhez köthető, mindig olyan jó érzésekkel töltenek el. Szeretem a telet is, de csak az év végéig tartó időszakát, aztán januárban nálam valami meghal, egyszercsak elegem lesz a hidegből és a hóból. Szeretem a tavaszt is, mert gyönyörű, imádom a napsugár melegét, de mindig ott van a tavaszi fáradtság, amiből én gyakran nehezen lábalok ki. A nyarat sosem szerettem, nem szeretem a meleget, igaz, ha valahol, hát a hegyen, 2300 méter magasságban a legkellemesebb, mert meleg van, de sosem sülsz meg, csak egyszerűen érzed, hogy nyár van, de mindig egy picikét hűvösebb... szóval az idei nyár ilyen szempontból nekem tökéletes volt... de örökké nem maradhatok a hegyen. Így a nyár az utolsó a hónapok rangsorában nálam... az ősz viszont az első. 

Annyi mindent terveztem erre az őszre. Egyrészről most töltődök energiával, a munka utáni jól megérdemelt pihenés miatt. Másrészről, hamarosan jön majd a hideg és a tél, és mivel nálunk idén pár nappal előbb lesz hivatalosan karácsony, a készülődést is korábban kezdem. Ezért kiélvezem a színkavalkádos pillanatokat, az utolsó erős napsugarakat, és úgy várom a telet majd... :) Idén kivételesen azt sem bánom, ha nem lesz fehér karácsony, egyrészről, mert nekem könnyű, kint ugyanis biztosan fehér lesz, másrészről viszont ha addig itthon nem esik, könnyebb lesz december 20-án visszamennünk Schrunsba. :) Utána eshet nektek is, az már mindegy persze... :) Mondjuk abból kiindulva, hogy odakint tegnap leesett az első hó, az a tippem, idén korai és sok hóval számolhatunk majd... 
Addig viszont maradnak a nagy séták, a kutyával való játékos délutánok, a pokrócos olvasás... az erdei séták és fényképezések... :) Egy kicsit belemélyülök az őszbe.

Most, hogy újra akkor és annyit használom az internetet és a számítógépemet, amennyit csak akarom, rengeteg csodálatos képbe futottam az ősz kapcsán, amik közül párat meg is osztok veletek. :) Ha valaki amúgy úgy gondolja, most hogy, hazajöttem és van időm internetezni stb, téved, mert annak kapcsán, hogy odakint csak a telefonig és annak köszönhetően a fészbúkig jutottam négy hónapig, tökéletesen megszűnt a számítógép és internet függőségem és egy kicsit sem hiányzik. Nem szándékozom annál több időt vele eltölteni, mint amennyi jól esik... annyival több dologra jut így időm, hogy egészen másképp alakulnak a napjaim. Sokáig nem értettem a főnököm életfelfogását ezzel kapcsolatban odakint, hogy miért nem használhatjuk vagy miért mondja mindig, hogy inkább ne használjuk még a szünetekben sem a telefonunkat, este a számítógépünket, és arra gondoltam, ha majd hazajövök véééégre kinetezem magam, miközben ő mindig azt mondta, a szezon közti időszakban még nagyobb szüksége van az embernek a pihenésre és arra, hogy a telefonját és egyéb technikai eszközeit kikapcsolja... most már értem mire gondolt... :)

Egy dolgot viszont behoztam az internetnek köszönhetően, az X-Faktort, és nagyon kíváncsian várom az élő adásokat. Nagyon erős a mezőny, bár én egy-két embert kifejezetten sajnáltam, hogy nem jutottak be az élőbe.. de mégis tök jó lesz este melegszendvicsekkel az asztalon megnézni mit tudnak az énekesek. :) Hát ez ugyebár már hagyomány... :) Alföldit pedig mindig is imádtam, de most, hogy ennyit látom még jobban imádom, már ha ez lehetséges.









...





Kötelező filmek ősszel, illetve hálaadás és Halloween környékén:

Minden ami Tim Burton...
The Rocky Horror Picture Show (kifejezetten és csakis Tim Curry főszereplésével!)
Shining - alap!!
Édes november
Ház a tónál
Napsütötte Toszkána
500 nap nyár
Ősz New Yorkban
Minden Jóbarátok rész ami Hálaadásos...
Szex és New York - 4. évad évadzáró rész... imádom!
Édesek és Mostohák
Halloween - mi más? de az eredeti régi ám!
Trick 'r Treat
Rémálom az elm utcában ... (van egy pár része ugyebár)...
Jóbarátok - Halloween :)

*

2013. október 11., péntek

back.soon.


 Immáron itthonról jelentkezem... kicsit több szabadidővel, rengeteg emlékkel és élménnyel a szívemben, boldogságcseppekkel megtelve, immáron nyugalommal, szeretettel, és izgalommal, ugyanis nemsokára indul a tél és a sítanulás. Addig azonban kifejezetten élvezem az őszi csodálatos napsütést, minden egyes pillanatot amit odakint tölthetek a kutyámmal, illetve a családommal, a legeslegjobb barátaimmal... könyvek, pihenés, kis nyaralás, új helyek felfedezése, xfaktor, filmek, mozi, stb... de azért egy icipicit hiányzik Schruns. :)


2013. szeptember 6., péntek

4 hét...

KEREK négy hét múlva vége a szezonnak, és október 10-én megyünk haza! Ez a legfontosabb, és az, hogy jól vagyok, de a számítógépet messziről sem látom, a telefonon tudok internetezni ha épp van időm, de igazából azzal sem foglalkozom sokat...  Egészen más így az élet, de kifejezetten élvezem. Várom már, hogy hazamehessek, de azt is nagyon várom, hogy újra itt legyek a télen. 
Nagyon jól vagyok, nagyon jól érzem magam, az idő nagyon de nagyon gyorsan telik...  remélem ez rátok is igaz odahaza! :) Hiányoztok... Ágim, ha ezt olvasod, sokat gondolok rátok... remélem egészségesek vagytok, alig várom, hogy lássalak titeket.. nagyon sok puszit küldök Nektek! 

<3 



2013. augusztus 20., kedd

...

Tudom nem irok... De van oka... Tömören... A helyzet az hogy kèt csodàlatos hèt utàn eljött a pokol. De igy jàr az, aki Hong Kongban dolgozò pàrt vàlaszt magànak... Merthogy ott dolgozik. Innen jön vorarlbergböl, itt lakik a csalàdja, de màr nagyon règòta utazik a munkàja miatt ès most màr hat ève hongkongban èl... Csak nyaralni jön haza... Azaz lassan talàn vègleg hazajön de mivel nem tudja mikor... Ezért ez ennyi volt most nekünk. Istenemre mondom sokàig küzdöttünk azzal hogy nem csinàlunk semmit inkàbb mert csak nehezebb lesz de hàt az èrzèseknek nem lehet parancsolni... Ez volt az elmult kèt hètben a munka mellett minden gondolatom körülötte forgott... Most pedig elment ès decemberben jön csak haza... Nem àllapodtunk meg tàvkapcsolatban mert az lehetetlen. Baràtok maradunk, tovàbbra is tartjuk a kapcsolatot, ès ha ugy kell lennie majd ugyis megint talàlkozunk. Èn itt leszek a tèlen... Szòval mivel sokan hiànyoltatok gondoltam ezt ha nehèz szivvel is de leirom. Friss mèg hiszen tegnap köszöntünk el egymàstòl. Amugy minden rendben szerdàn megyünk hajòkàzni... Az jò mòka lesz...