A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 28., péntek

2012 - 2013, avagy a 2012-es Bakancslistám elemzése...


Hamarosan itt a szilveszter, illetve az új esztendő, az a bizonyos: 2013.

Mint minden évben, idén is itt az ideje rendezni egy kicsit a gondolataimat. Most azonban nem a jövőbeni fogadalmaimról fogok írni, hanem arról, miket fogadtam meg 2012 január első napján, és mi az, amit valóra is váltottam. Következzen tehát a 2012-es Bakancslistám elemzése.

Összesen 18 fogadalmam volt, és ebből az első öt a próbatételekről és törekvésekről szólt. Nézzük őket sorban:

"Ebben az évben..."

1. Megpróbálok mindenhez pozitívan állni és minden napban valami pozitívumot találni.
  • Azt hiszem, amennyire csak tudtam, ezt a fogadalmat beváltottam. Igazán vidám és pozitív évet tudhatok magaménak, bár azért még van mit csiszolni, de valójában úgy gondolom, mindig nem lehet az ember 100%-osan pozitív.

2. Megpróbálok egy kicsit lazábban állni a dolgokhoz, úgy tenni mindent ahogy nekem jól esik. (kicsit merev vagyok...)
  • Ez a fogadalmam, mint később kiderült igencsak fontos lett az életemben. Pontosan erre törekedtem, és van egy ember, név szerint igen Te, drága Vilja (akivel az elmúl egy évből több, mint felet szinte naponta együtt töltöttünk Görlitzben) aki bizonyíthatja, hogy nagyon igyekeztem levetkőzni és elhagyni a merevségemet, és próbáltam egy kicsit lazábbra venni a figurát. Nem mondom, hogy mindig minden körülmények között sikerült, de sokat fejlődtem.

3. Nagyon sokat, még többet fogok nevetni.
  • Tartom magam, erre mindig is törekedtem és törekedni is fogok. Check.

4. Megpróbálok nem túllépni a saját határaimon, annyit csinálni amennyi jól esik, nem belebetegedni az erőfeszítésekbe, nem tönkretenni magam idegileg, hiszen minden okkal történik úgy, ahogy az történni fog... --> ez elsősorban a tanulmányaimra vonatkozik. Ezt fontos leszögeznem, különben át fogok esni a ló túloldalára.
  • Szerencsére nem lettem se beteg, se idegösszeomlásos, de ez többnyire Nektek is köszönhető. Sokszor álltatok mellettem, vigasztaltatok, vagy éppenséggel bátorítottatok arra, hogy nincs semmi akkor, ha valami nem sikerül elsőre, és fél év múlva is jó lesz majd. Szerencsére semmit sem kellett tolni sehová, de ezt nektek köszönhetem, hiszen sokszor táncoltak az idegeim a határokon, néha egy kicsit meg is bomlott az elmém, amikor már annyira túlhajtottam magam, hogy éjszaka alvajártam és kinyitottam az ablakot a harmadik emeleti kollégium szobámban, hogy fényképezzek az éjszakába à már csak az hiányzott, hogy leugorjak. De igazából sikerült helyére rakni a dolgokat, és ami a legfontosabb az egészségem nem ment rá a dologra. Ha már túlfeszült a húr, akkor vagy Ti, vagy a sport segített, még olyan is volt, hogy elmentem futni.

5. Sokkal sokkal türelmesebb leszek...
  • Hááát, a türelem. Azt azért nem mondanám, hogy olyan sokkal-sokkal türelmesebb lettem volna. Talán… egy kicsit, de ez tuti felkerül a következő évi listámra is.

„…és a konkrét tervek...”
7. Ki fogom hozni a legjobbat és a legtöbbet önmagamból... (ezt csak így árnyaltan én tudom mire értem...)
  • Most már elmondhatom, hogy ezt arra értettem: megszerezzek két diplomát egy azon évben, lehetőleg csak pár hónap különbséggel, egy középfokú angol nyelvvizsgát és egy felsőfokú német nyelvvizsgát, illetve letegyem a vizsgáimat itt és ott is, illetve megírjam (befejezzem) a magyar nyelvű diplomamunkámat és az összegzését németre fordítsam. Sikerült. Még néha magam sem tudom elhinni hogyan, de sikerült. Volt, ahol segítettek nekem, volt ahol csak magamra számíthattam, volt ahol a tanulótársaimra, egy remek németül tudó emberre, vagy a könyveimre… esetleg a szerencsehozó kis apróságaimra. De sikerült és ez bizony mindennél fontosabb. Ezer százalékosan kijelenthetem: az amit egy évre elterveztem: az valósággá vált. Boldog vagyok, hogy így sikerült az évem, fantasztikus évet tudhatok magam mögött.

8. Megtanulok végre rendesen angolul.
  • Hát hát… az egy dolog, hogy: értek mindent. Szóban írásban. De azok a rohadt igeidők… azok nem mennek a mai napig sem. Csak a múlt időről beszélek, valaki megtaníthatná már őket, mert nem mennek. Egyszerűen nem tudom megjegyezni mikor, melyiket kell használni, és borzasztóan bele tudok kavarodni… ezt leszámítva nem panaszkodok, nincs olyan film, szöveg, amit ma angolul nem értenék meg, és ez jó. Az írást azonban még gyakorolni kell, és persze a szaknyelvet is el kell valamikor sajátítanom. (Következő évi Bakancslista, második pont?) Azonban ha az igeidőkhöz bárkinek van használható, érthető anyaga: tudja az e-mailcímemet!

9. Elkezdem végre a spanyolt, mert nagyon nagyon régóta akarok spanyolul tanulni!
  • Nem kezdtem el spanyolul tanulni. Ugyanis. Február környékén úgy döntöttem hollandul akarok megtanulni… aztán júliusban úgy, inkább oroszul. Aztán egy hónapja megint úgy: a spanyolt választom. Aztán bele se fért egyik sem az időmbe. Még most sem tudom, melyik nyelv legyen a harmadik, de azt hiszem, marad a spanyol.

10. Elmegyek Berlinbe!
  • Igen, igen és igen! Már januárban valóra vált az álom, és elmentem Berlinbe! A bejegyzésemet erről olvashattátok a Görlitz blogban, aki lemaradt volna, az ITT megtalálja. Fantasztikus hétvége volt, a lehető legjobb emberekkel mentem, és annyit nevettem, mint még soha életemben. Imádtam a várost, mégha nem is laknék ott, bár ki tudja. Mindenesetre nagy örömmel gondolok vissza: Berlinre.

11. A spórolt pénzem egy részéből: utazni fogok (rengeteg város van a listámon, amit évek, évtizedek óta látni szeretnék: Madrid, Barcelona, London, Birmingham, Berlin, Lipcse, München, Párizs...), a másik részéből: Tim Burton ereklyéket gyűjtök, a harmadik részt: félreteszem a jövőre.
  • Nos. Vettem Tim Burton ereklyéket igen, bár most már Tim Burton mellett új kedvencem van, mégpedig Jack Nicholson, akinek elkezdtem mániákusan gyűjteni a filmjeit, és még nagyon sok hiányzik, szóval aki leértékelve látja valahol a Szelíd motorosok című filmet, azonnal vegye meg nekem és kifizetem. Ugyanez igaz a következő két filmre Jacktől: Lesz ez még így se! és a Becéző szavak… őket is megvásárolnám kedvező áron. Na de menjünk tovább. Tim Burton filmeket is vásárolnék, de azok még mind nagyon drágák, van egy kollekció amit kinéztem, összesen 9 film van a DVD gyűjteményben, egy csomagban, 80 euro-ért, és a bátyámra már rá is bíztam a beszerzését, aki majd olcsóbban megvásárolja nekem az olasz amazon-on. Továbbá mániákus The Walking Dead rajongó lettem… ennyit a gyűjtőszenvedélyemről.
  • A városok. Utazás. Utazni utaztam rengeteget. Igaz csak egy országot jártam be keresztbe-kasba, de azt jó alaposan. Voltam Lipcsében, Weimarban, Hamburgban, Frankfurtban, Wroclaw-ban, Berlinben, Kasselban, Drezdában … (aki hiányolná a részleteket, katt) és nem is tudom még hol, Németországon belül. Nem voltam Münchenben, ebben az egyben biztos vagyok, de ami késik, az nem múlik. Az, hogy ezekre a helyekre eljuthattam, már önmagában rengeteget jelentenek nekem. Hiába, minden jel arra mutat, borzasztóan megérte kimenni Németországba tanulni, hiszen minden utazásom ennek köszönhető. Ami még fontos, voltam Bécsben újra, illetve Vorarlbergbe is ellátogattam egy hónapra, aminek eredménye egy fantasztikus, munkával teli hónap volt, szeretett hegyeim társaságában, valamint egy felejthetetlen, mesés vonatút, zürichi Martinnal, akiről sokan nem tudtok, annál többen viszont igen, és aki december 23 óta újra lelkesen irogat nekem, noha mint kiderült, a frenetikus megismerkedés, a tíz órás együtt vonatozás, és a szerelem első látásra álomképét az elmúlt napokban úgy rombolta és bombázta le a hülye dumájával, ahogy annak rendje és módja van. Ami csak annyit jelent lányok, nem kell bevenni a rózsaszín köd okozta kamu dumát, hiába borzasztó jóképű a srác, és elhitetheti veled, hogy a másik feled, két pillanat alatt ki lehet ábrándulni… hiába: túl szép volt, hogy igaz legyen, és most már ha meglátom a telefonomon az üzenetét jelző kis zöld ikont, csak mosolygok, és áldom az égieket, akik úgy alakították, hogy nem találkozzunk abban az egy hónapban odakint többet. Erről megígérem még mesélek, az biztos, hogy az én hercegem nem fehér lovon fog megérkezni, ugyanis ezek után tuti nem fogok neki hinni.

12. Amint végzek, munkát szerzek --> nagy valószínűséggel külföldön.
  • November 19-én végeztem, és január második hetében állásinterjúm lesz Grazban. Ezen a projekten tehát elkezdtem dolgozni, de mivel év vége volt és én nem siettem karácsony előtt sehova, csoda, hogy a két beadott pályázatomból egy helyre azonnal behívtak. Örülök és nagyon várom, hiszen tudom: ha másra nem tapasztalatnak ez tökéletes lesz, én pedig állok elébe az új kihívásoknak! Azt hiszem, egy-két hiszti, sírás és a hatalmas ijedtség után: végre elmondhatom: felkészültem. Erről is írok majd valamelyik posztomban (hamarosan) bővebben.

13. Amint lakásba költözöm, beszerzek egy kiskutyát vagy egy kiscicát... mivel kutyából a vágyam egy ilyen:   ---> valószínűleg az olcsóbb megoldás egy cica lesz egyelőre.
  • Itt a képen egy francia bulldogot láthattatok. Mint tudjátok, mára nekem lett egy csodaszép kutyám, Artúr, akit semmi pénzért nem cserélnék el egy másik kutyára sem. Tisztában vagyok vele, mennyire fog fájni, ha itt kell hagynom őt, főleg most, amikor minden nap együtt vagyunk, játszunk és nagyokat sétálunk. De ez az élet rendje. Ő ide a szülői házba lett hozva, itt neveljük fel és nem vihetem el magammal egy kis lakásba, nem vagyok állatkínzó. Nem vetem el más állat lehetőségét a lakásomba, de nem szeretnék új kutyát, a macskák meg valahogy nem az én barátaim, bár tetszenek… utálom, hogy hullik a szőrük. Lehet, hogy majd veszek egy aranyhalat, és megoldom a dolgot ennyivel. Meglátjuk. Mindenesetre az egyik legboldogabb nap volt az életemben, amikor Artúrt hazahoztuk…




14. Folytatom a saját könyvem írását - vagy teljesen újat kezdek még nem tudom.
  • Ez a könyv téma időhiány miatt olyannyira stagnál, hogy felkerül az új listámra is. Írtam, mégpedig új fejezeteket, de még nem tökéletes az irányvonal és tavasz óta nem volt időm írni sem. Marad hát a listámon jövőre is.

15. El fogok jutni egy nagy kedvencem koncertjére: a legjobban egy Coldplay-nek örülnék.
  • Csak éppen a Coldplay nem jött arra, amerre én voltam éppen. Sebaj,még nem oszlanak fel. Helyette életem élménye volt az a Quimby koncert, ahol hét év Quimby koncert járás után végre személyesen beszélgethettem, találkozhattam a tagokkal (újra, egyszer volt ilyen, amikor interjút csináltam velük, de ez teljesen más volt) csináltunk közös fotókat, aláírattunk és annyira jól éreztem magam, hogy az elmondhatatlan. Most, azaz pontosabban holnap este jubileumi Omega koncertre megyek, ismét apukámmal, nagybátyámmal és nagynénémmel, és ennek bizony külön története van… csak a sors hozhatta így, hogy újra akkor menjek Omegára apával, amikor lezárult egy korszak. Háromszor voltunk együtt, egyszer vesekővel a derekamban ültem végig, másodszor az érettségim után, egy koncertet kaptam ajándékba, igen emlékezetes volt, harmadszor pedig Keszthelyre mentünk valahol az első BA-s diplomám megszerzése környékén. Mindenesetre alig várom!! Ezt csak az értheti, akinek a szülője rajongott fiatal korában egy nagy zenekarért, és jó 25 év múlva a saját gyerekét vihette el magával egy koncertre… legyen az ILLÉS, vagy LGT… az enyém az Omegárért rajongott, mi arra megyünk…

16. Elmegyek újra szívszerelmem városába: Bécsbe (jó oda már vasárnap megyek de csak átutazok rajt) és eltöltök ott egy hosszú hétvégét... 
  • Elmentem, bár nem hosszú hétvégére, de imádtam. Vettem magamnak szép kis dolgokat.

17. Továbbra is sokat fogok fotózni, sokat leszek a barátaimmal, megpróbálok többet olvasni, megpróbálok boldog lenni, kreatív lenni és minden körülmények között megpróbálom megállni a helyem... és még bátrabb leszek, mint eddig, mert bátorságból: sosem elég.
  • Idén anyukáménak egy olyan asztali naptárt készítettem karácsonyra, amiben csak a saját képeim szerepelnek, minden hónapnál egy általam készített természetfotót tettem. Nagyon szép lett, és még mindig imádok fotózni, legyen az hobby vagy épp egy fantasztikus élmény, város, vagy baráti összejövetel. Ezt mások is értékelik, vagy így naptár formájában, vagy előhívatott poszterként (kérdezzétek a tesómat az ő karácsonyi békájáról), esetleg egy csodálatos évet összefoglaló videó formájában… hiába a fényképek fontosak.
  • Olvasni annyit olvastam tanulás mellett amennyit csak tudtam, immáron németül is szereztem be jó kis regényeket. Az abszolút favoritom továbbra is Coelho művei, hiszen még mindig megvan minden könyve… kivéve a naptár, a 2013-as naptár, idén ugyanis nem kértem karácsonyra, és most hosszú évek után ez lesz az első év, hogy nem is kaptam meg… talán meg kellene vennem, már csak babonából is?
  • Boldognak boldog voltam, kreatívnak szerintem elég kreatív, a helyemet megálltam, talán bátrabb is lettem, bár azt néha elfelejtem milyen is még bátrabbnak lenni, és a barátaimat nagyon szeretem, főként azt a párat akik a legközelebb állnak hozzám. A barátaim közül párat ki is emelhetnék… hiszen idén volt akivel életemben először találkoztam, jó pár év levelezés után, végre, végre végre, volt akinek az esküvőjére mentem, végre végre és végre, volt aki a semmiből pottyant mellém, hogy együtt mehessünk kosármeccsekre, volt aki hosszú idő után lett az emberem, úgy, hogy nem is számítottam rá, volt, hogy egy utazás csiszolt minket össze igazi barátokká, volt akit nagyon hiányoltam, mert messze volt és van is, volt aki eltévedt félúton, de visszahoztam magam mellé, volt hogy én tévedtem el, de visszavitt maga mellé, volt aki megfeledkezett rólam és én is róla, volt aki mindig minden körülmények között mellettem állt, ha éjjel kettőkor írtam neki akkor is, ha nem írtam neki akkor is, és volt olyan is, akit sajnos elvesztettem, kölcsönös okokból kifolyólag. Azonban azok akik igazán fontosak sosem szűnnek meg létezni az életünkben, maximum csak időszakosan, de mindig visszatérnek. Hálás vagyok a barátaimért! Fantasztikus emberek, mind borzasztóan különbözőek, de pont ezért egészítik ki az életem, és köszönöm nekik, hogy mellettem állnak! Mindig, minden körülmények között… remélem, méltó vagyok és maradok a barátságotokra.

18. ...azért vannak titkos álmaim is ám... :) de azok nem véletlen titkosak! ;-)
  • Na ez. Ez Maradjon is titok. Majd felírom a következő évi listámra is. HA-HA! Mert mindenkinek kell, hogy legyenek titkai!

És itt a végére is értem a múlt évi Bakancslistám elemzésének. Összességében ennél jobb évet senkinek sem kívánhatnék, hiszen mi más lehetne az ember vágya, mint hogy az amit eltervez és elképzel és kíván, nos, mindaz teljesül... tényleg csak úgy értékelhetem az évemet, hogy bár még türelmesnek türelmesebbnek kell lennem (ez az egyik legnagyobb hibám), minden de minden álmom valóra vált, amit valóra szerettem volna váltani 12 hónap alatt, fantasztikus élményekkel gazdagodtam, remek barátokkal élhettem át csodás dolgokat, új és régi barátokkal, és sikeres, boldog, szeretetben gazdag évem volt, melyet kiegészített egy fantasztikus család… amivel én bizony szerencsés ember révén: rendelkezem. Imádom a családomat, az anyukámat, az apukámat a testvéremet és a papámat. Sokat segítettek nekem és büszke vagyok rájuk, hogy néha képesek kibírni a hóbortjaimat.

Remélem nem untátok halálra magatokat. Annyi mindent mesélhetnék még, de majd a következő posztban folytatom inkább… Most posztolok egyet, aztán kinézek Artúrhoz, és talán még ma folytatom az írást, folytatva az elmélkedést az évről vagy éppen az idei szilveszterről… és persze a feledhetetlen kihívásokról, azaz a jövőről! 




2012. december 27., csütörtök

Újra itt...


Drága Barátaim!

Akik most ezt a posztot olvassák, azért vannak itt, mert küldtem nekik egy üzenetet arról, hogy újra blogolásba kezdtem. Azonnal mondom ennek indokát, bár be kell vallanom nagyon, de nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy tényleg újra írni kezdjek.

Az indok pedig a következő. Egyrészről mindannyian tudjátok, hogy amikor kimentem tanulni Németországba már feleannyi időm sem volt arra, hogy levelet írjak Nektek, úgyhogy vezettem egy blogot Görlitzről is. Így nagyjából azért követni tudtátok odakinti pályafutásomat. :) Másrészről pedig amióta hazajöttem, hát még úgy sincs időm levelet írni, azaz be kell valljam ebben van egy kis lustaság is a részemről.  Bizonyára megváltoztam, az biztos, hogy a szabadidőmet sokféle képpen el tudom tölteni, de nem szívesen töltöm levélírással. Azaz nem mindig töltöm szívesen azzal... Tudjátok, hogy nagyon hosszú leveleket tudok írni, és bizony mire egyet megírok lemegy a nap. Mindenkinek nem írhatom ugyanazt, bekopizni más leveléből pedig nem szeretek részleteket, mindig attól félek, hogy benne marad valami nem oda illő dolog. Szóval egyesével hosszú leveleket írni egyszerűen nincs időm, sem kedvem, mert ehelyett Ti is tudjátok mennyi mindent lehet csinálni: enni, inni, aludni, főzni, gyereket vagy éppen kutyát nevelni. Aztán az is egy indok, hogy most már németül is írok leveleket, rendszeresen német barátaimnak. Azokat megírni helyesen pedig majdnem kétszer annyi időbe telik, és bár csak három embernek írok rendszeresen, nekik is szeretek hosszú leveleket írni.

Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy az emberrel mennyi minden történik akár egy nap, akár egy hét alatt. Sokszor nincs energiám leírni mindent az elejétől, mert már ezer lépéssel odébb vagyok… így viszont sok a lyuk a történetekben, tudom.

Szóval úgy döntöttem visszatérek a blog íráshoz. Azonban az indokok sorolásának itt még nincs vége. :)
Az is egy indok, hogy többen írtátok és mondtátok nekem, mennyire szerettétek olvasni a soraimat és tudni, mi van velem, egyszerűen hiányzik. Íme: itt a megoldás.

További indok, hogy mostanában hobbi szakács és cukrász lett belőlem, és köztudottam imádom lefotózni a remekműveimet. Ideje hát egy kis gasztro-kuriózumot is belekeverni a dologba, ugyancsak külön kérésre.
A blog emiatt illetve más okból sem lesz titkos. Egyrészt miért lenne, nem írok személyekről, nem vagyunk már gyerekek, maximum csak rólatok írok, a családomról, illetve ha valakiről konkrétan majd megváltoztatom a nevét. Ha-ha. :) Azért sem lesz titkos, mert a meghívók fele havonta lejárt valamiért, és mindig kérnetek kellett újítást, illetve nekem küldenem kellett meghívót. Ezt a problémát is elkerüljük ezután. Továbbá az fog idetalálni, aki akar, olvashatja a receptjeimet, hozzászólhat egy lány kalandos életéhez, ha éppen kedve tartja. Természetesen nem tartok tőle, hogy ezer idegen fog majd megrohamozni, aggodalomra tehát semmi pánik, kommenteljetek csak nyugodtan és úgy ahogy eddig személyesen. Ha valaki nem szereti a kommenteket, akkor ajánlom neki az emailt, továbbra is várom a leveleiteket és persze válaszolok is rájuk, csak maximum néhol tudok utalni a blogomban megírt bejegyzésre.

Emellett tudjátok, hogy felnőtté válásom következő lépcsőfokához értünk, egy igazán nagy kaland kezdődik most az életemben (tudom már megint), hiszen a munkakeresés és interjúk kellős közepén vagyok éppen... emellett most még van időm minderről írni, valószínűleg ha majd megtalálom az álommunkahelyemet és elkezdek dolgozni ez megint kicsit megváltozik majd, de igyekezni fogok... minderről azonban majd csak később. Annyit viszont elmondhatok, örülök, ha megoszthatom Veletek az élményeimet, benyomásaimat… örömöt és bánatot. Remélem, szívesen olvassátok majd a gondolataimat a nagybetűs ÉLETRŐL!

Igyekszem hozni a formám és olyan stílusban írni, hogy ne aludjatok el két sor között… remélem, örültök Nekem, én örülök annak, hogy itt vagytok velem!

Most pedig utólag is nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, előre pedig sikerekben, szeretetben és boldogságban gazdag új évet… de hamarosan újra jelentkezem!
xxx