Drága Barátaim!
Akik most ezt a posztot olvassák, azért vannak itt, mert
küldtem nekik egy üzenetet arról, hogy újra blogolásba kezdtem. Azonnal mondom
ennek indokát, bár be kell vallanom nagyon, de nagyon sokat gondolkodtam azon,
hogy tényleg újra írni kezdjek.
Az indok pedig a következő. Egyrészről mindannyian tudjátok, hogy amikor kimentem tanulni Németországba már feleannyi időm sem volt arra, hogy levelet írjak Nektek, úgyhogy vezettem egy
blogot Görlitzről is. Így nagyjából azért követni tudtátok odakinti pályafutásomat. :) Másrészről pedig amióta hazajöttem, hát még úgy sincs időm levelet írni, azaz be kell
valljam ebben van egy kis lustaság is a részemről. Bizonyára megváltoztam, az biztos, hogy a szabadidőmet sokféle képpen el tudom tölteni, de nem szívesen töltöm levélírással. Azaz nem mindig töltöm szívesen azzal... Tudjátok, hogy nagyon hosszú leveleket
tudok írni, és bizony mire egyet megírok lemegy a nap. Mindenkinek nem írhatom
ugyanazt, bekopizni más leveléből pedig nem szeretek részleteket, mindig attól
félek, hogy benne marad valami nem oda illő dolog. Szóval egyesével hosszú
leveleket írni egyszerűen nincs időm, sem kedvem, mert ehelyett Ti is tudjátok
mennyi mindent lehet csinálni: enni, inni, aludni, főzni, gyereket vagy éppen
kutyát nevelni. Aztán az is egy indok, hogy most már németül is írok leveleket,
rendszeresen német barátaimnak. Azokat megírni helyesen pedig majdnem kétszer
annyi időbe telik, és bár csak három embernek írok rendszeresen, nekik is
szeretek hosszú leveleket írni.
Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy az emberrel
mennyi minden történik akár egy nap, akár egy hét alatt. Sokszor nincs energiám
leírni mindent az elejétől, mert már ezer lépéssel odébb vagyok… így viszont
sok a lyuk a történetekben, tudom.
Szóval úgy döntöttem visszatérek a blog íráshoz. Azonban az
indokok sorolásának itt még nincs vége. :)
Az is egy indok, hogy többen írtátok és mondtátok nekem,
mennyire szerettétek olvasni a soraimat és tudni, mi van velem, egyszerűen
hiányzik. Íme: itt a megoldás.
További indok, hogy mostanában hobbi szakács és cukrász lett
belőlem, és köztudottam imádom lefotózni a remekműveimet. Ideje hát egy kis
gasztro-kuriózumot is belekeverni a dologba, ugyancsak külön kérésre.
A blog emiatt illetve más okból sem lesz titkos. Egyrészt
miért lenne, nem írok személyekről, nem vagyunk már gyerekek, maximum csak
rólatok írok, a családomról, illetve ha valakiről konkrétan majd megváltoztatom
a nevét. Ha-ha. :) Azért sem lesz titkos, mert a meghívók fele havonta lejárt
valamiért, és mindig kérnetek kellett újítást, illetve nekem küldenem kellett
meghívót. Ezt a problémát is elkerüljük ezután. Továbbá az fog idetalálni, aki
akar, olvashatja a receptjeimet, hozzászólhat egy lány kalandos életéhez, ha
éppen kedve tartja. Természetesen nem tartok tőle, hogy ezer idegen fog majd
megrohamozni, aggodalomra tehát semmi pánik, kommenteljetek csak nyugodtan és
úgy ahogy eddig személyesen. Ha valaki nem szereti a kommenteket, akkor ajánlom
neki az emailt, továbbra is várom a leveleiteket és persze válaszolok is rájuk,
csak maximum néhol tudok utalni a blogomban megírt bejegyzésre.
Emellett tudjátok, hogy felnőtté válásom következő
lépcsőfokához értünk, egy igazán nagy kaland kezdődik most az életemben (tudom már megint),
hiszen a munkakeresés és interjúk kellős közepén vagyok éppen... emellett most még van időm minderről írni, valószínűleg ha majd megtalálom az álommunkahelyemet és elkezdek dolgozni ez megint kicsit megváltozik majd, de igyekezni fogok... minderről azonban majd
csak később. Annyit viszont elmondhatok, örülök, ha megoszthatom Veletek az
élményeimet, benyomásaimat… örömöt és bánatot. Remélem, szívesen olvassátok
majd a gondolataimat a nagybetűs ÉLETRŐL!
Igyekszem hozni a formám és olyan stílusban írni, hogy ne
aludjatok el két sor között… remélem, örültök Nekem, én örülök annak, hogy itt
vagytok velem!
Most pedig utólag is nagyon boldog karácsonyt kívánok
mindenkinek, előre pedig sikerekben, szeretetben és boldogságban gazdag új évet…
de hamarosan újra jelentkezem!
xxx



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése