Február

Hát eljött az év második hónapja is. Ez sok szempontból jó... először is, észrevettétek, hogy sokkal hosszabbak a nappalok? Tegnap észrevettem, hogy fél hathoz közelítve is viszonylag világos volt még odakint. Igazán biztató  :) Az embernek szerintem mindig jobb a kedve ha közeledik a tavasz. Én legalábbis inkább januárban vagyok lemerülve, a sötét, a hideg és az ünnepek utáni plusz kilók miatt. De februárra általában helyrejön az egyensúly és most volt egy-két igazán szép, tavaszias napunk is. Azt olvastam, már csak egy hét hidegre lehet számítani és utána a márciusba már tavasziasan fogunk átlépni. Nagyon jó lenne.

Aztán a február több szempontból is változásokat hoz majd úgy érzem. Egy viszonylag nehéz, átszenvedett január után, végre látni a fényt az alagút végén. Na nem akarok elkiabálni semmit, de annyi biztos, hogy az elmúlt héten az álláshirdetések száma folyamatosan szaporodott az interneten, ma reggel pedig négy teljesen új hirdetéssel találtam szembe magam, amelyek szakmailag testhezállóak lennének, és amelyeket meg is fogok pályázni. Az egyikhez a könyvtár végzettségem lenne jó, a másikhoz a német kultúra menedzser. Szóval ez a hét aktív pályázatírással fog telni, ugyanis ezek a helyek megkövetelik a szép motivációs levelet, amit én szeretek gondos alapossággal elkészíteni. Utánaolvasok és járok az adott intézmény működésének, és a lehető legjobbat írom meg, szeretném ugyanis ha legalább interjúra behívnának. A január elkeserítő volt, ugyanis nem nagyon találtam új hirdetéseket a Graz-i csalódás után. Már mindenfélére gondoltam, amiről persze Ti általában lebeszéltetek, hiszen nem a legjobb ötletek voltak, ezért hálás is vagyok mindenkinek. Talán tényleg csak várni kell egy kicsit. Lényeg a lényeg, van B terv is, ha semmi se jönne be, de erről még ne is beszéljünk. Két dolog fontos: a türelem és az elszántság. :)

Aztán persze azon kívül, hogy általában nem úgy jöttek össze a dolgok az elmúlt hetekben ahogy szerettem volna, még történt egysmás. Többek között apukám betegsége, amin remélem minél előbb túljutunk, ha meglesz a műtét én is sokkal nyugodtabb leszek. Egy biztos, talán nem véletlen, hogy nem mentem még el külföldre. Valószínűleg egy-két állásinterjú így is bele fog esni a felépülési stádiumába, és majd egyedül megyek, nem pedig vele kocsival, ahogy azt terveztük, de most az a fontos, hogy ő meggyógyuljon, én meg amiben tudok segítsek. A műtét időpontját elvileg holnap tudjuk meg... hát hiába kisműtét, nagyműtét, én félek, egyrészről még sosem láttam őt betegnek, másrészről pedig ha műtét, az műtét mégha nem is komoly műtét... mindenesetre abban is bízom, hogy a három hetes felépülési szakasz nem lesz hatással a munkahelyére sem, bár ő inkább azon aggódik, hogy hogyan lesz felásva a kert márciusban, ami engem pont egyáltalán nem érdekel, és azt hiszem anyukám is meglesz a félig kukacok által megevett, száraz összefonnyadt sárgarépái nélkül is - amit minden évben előszeretettel termesztünk (de hogy minek??)... na de a lényeg a gyógyulás.

Amúgy minden rendben van, beléptem egy könyvklubba, igaz amerikai, szóval csak online működik a dolog, de legalább gyakorlom a nyelvet amikor az adott online találkozón megbeszéljük a részleteket és olvasok sokat. Másrészt olyan aktív szakács lettem, hogy már én is alig hiszem el miket tudok produkálni, igazi gasztroangyal vagyok, hát hiába az időtenger ami rám szakadt csodákra képes. Ezt persze a családom élvezi elsősorban, én ugyanis odafigyelek arra, hogy mit eszek, de hát apukám már kicsit ki is kerekedett a sok finomság ellenére, nem baj, mondtam neki, hogy kell az erő.

Artúr amúgy jól van, még mindig sántít, de igazi nagyfiú és már borzalmasan okos... egyre komolyabb, egyre okosabb, egyre jobban kötődik, és én ilyenkor mindig arra gondolok milyen rossz lesz majd itt hagyni... de hát ilyen az élet, ezt tudtuk, hogy így lesz... és azért ő a legjobb gyógyír jelenleg mindenre, ezt mondanom sem kell, ha rossz a kedvem, csak kimegyek hozzá és játszunk, vagy sétálunk egyet és azonnal minden jobb. :) 

Ennyit mára, csak gondoltam adok életjelet. :)