2013. január 22., kedd
2013. január 21., hétfő
Csend.
Nem nagyon volt mit írnom az elmúlt héten, semmi említésre méltó dolog nem történt igazából, amiről beszámolhatnék egy hosszabb posztban... a munkakeresés tovább folytatódik, Graz végül nem jött össze, mert "azonnali hatállyal fel kellett venniük valakit" - mint arról értesítettek. Természetesen amint akad valami az interneten én pályázok, naponta figyelem a hirdetéseket. Meglátjuk, persze ez a furcsa tehetetlenség nem tesz túl jót a kedélyállapotomnak.
Aztán itt vannak most még egyéb gondok is, de majd minden megoldódik, legalábbis hiszek benne, hogy megoldódik. Most kicsit borúsabbnak tűnhet ez a bejegyzés, de reméljük minden téren a legjobbakat... Azoknak akikre mindig számíthatok innen is köszönöm, és a leveleket is igyekszem megválaszolni amint úgy alakulnak a dolgok. Velem szerencsére a munkakeresést, és az ebből fakadó néha rám törő depressziót leszámítva minden a legnagyobb rendben van... a kisebb rosszkedvet igyekszem feloldani olvasással és pozitív gondolatokkal, no meg isteni finom zöld teával... vagy Artúrral... :)
Mellesleg Artúrom szegényem kicsit megküzdött az elemekkel a hétvégén... pénteken lesántult szegényem egyik pillanatról a másikra, és igencsak rossz bőrben volt, de szerencsére rendbejön, biztosan csak megrándult a lába, vagy túl gyorsan nő... nem tudom. De kapott csonterősítőt, mi meg bekötözgettük, gondoztuk, most már nagyon hangosan tud ugatni hátul ismét, igaz két napig csak feküdt szegényem.
A többi dologról meg most nem is írok, majd legközelebb, most inkább itt van pár kép hétfőre... :) Csak gondoltam bejelentkezek, hogy élek a hó pedig a zord és hideg napok után ma tavasziasan olvad... nálatok is?
2013. január 14., hétfő
2013. január 13., vasárnap
Don't stop me now - Part III.
Utolsó bejegyzés a vezetésről... miközben Anya aktívan függ a Trónok Harcán, amire persze én vettem rá, és ő ezt szemrehányóan meg is köszönte amikor Boromir elveszítette a fejét... nos én gondoltam gyorsan megosztom veletek az újabb sikerélményt vezetés terén, és egyben megígérem többet erről nem írok. Tudom sokak számára ez megint csak nem nagy dolog, de nekem az: ma ugyanis először vezettem: HÓBAN!! Igen igen. Merthogy én délben igazából úgy gondoltam, esik, sőt konkrétan szakad a hó, hát ma biztosan nem én fogok vezetni a papámhoz és a boltokba sem, úgy ahogy azt előre megbeszéltük. El is indultunk úgy, hogy én beültem hátra, de Apa három perc vezetés után úgy döntött hát olyan nagyon nem is csúszik az út, úgyhogy hajrá... eleinte tényleg nem csúszott vészesen, de aztán rázendített alaposan, de még így is sikerült minden... sőt abszolút jól ment, azt leszámítva, hogy volt olyan szakasz ahol harminccal mentem és Apa még így is azt harsogta mellettem hogy menjek lassabban!!! Erre nekem kicsit bevöröslött a fejem... :) De igaza van, lassan járj - tovább érsz.
Parkoltam is, háromszor is, két vonal közé, tökéletesen! Egy kis hiba se csúszott a dologba, és abszolút nem éreztem semmi félelmet, bár furcsa volt, hogy vízszintesen esik a hó, ha autóban ülsz... izgalmas volt, új, meg kell tanulni hóban és síkos időben is vezetni, de örülök, hogy ma is bevállaltam... hamarosan talán egyedül is bevállalom.
Most pedig visszatérek szeretett kutyás könyvemhez, amiből rengeteget, de rengeteget tanultam, odakint ugyanis gyönyörűen esik a hó, én pedig ehhez főztem egy nagyon finom meleg teát (Még mindig küzdök a megfázás ellen, minden este és reggel fáj a torkom és majdnem megfagyok, de a hőemelkedésen kívül nagyobb baj nincs, és bár Apa beteg, úgy tűnik a sok tea és méz engem megerősített)...
Azért ahogy kinézek az ablakon azt mondom, bárcsak karácsony előtt lennénk, olyan hangulatos lenne. Nekem ilyenkor már nem hiányzik a hó, sőt kifejezetten tudok haragudni rá... főleg nem hiányzik 30-40 cm. De ha már így van... akkor legyen így, és megpróbálok ennek is örülni! :) Mert azért még így is hangulatos... holnap viszont amikor megyek a városba, és épp beázik a csizmám, vagy csúszik mindenhol, és átkozódok, biztosan nem leszek már ennyire boldog amiatt, hogy szépen esik a hó. Szerencsére van nem beázós csizmám és frankó meleg usankám... :) azt hiszem hozok egy kis tortát is, aki lemaradt volna fészen az Anyukám kreálta lepkés-virágos tortáról, íme itt van... három réteges, tejszínes-gesztenyés torta amúgy... nagyon finom!
2013. január 11., péntek
Dont stop me now - Part II.
Szóval.
Vezetési idő: több mint egy óra a mai napon, Devecser város, Padragkút, Kolontár és Ajka megtekintésével.
Lefulladások száma: kettő, irtó gyors korrigálással, egyik nem is az én hibám volt. A másodikra meg nem is emlékszem már, ilyenekkel nem kell foglalkozni.
Sárga lámpán való átmenések száma: 1 db. Miután édesapád üvölt melletted: menj menj menj!!! Persze én meg akartam állni, ő azt hitte már nem tudnék lefékezni (heh??), félreértések következtében szerencsére nem látott minket egy rendőr sem.
Vicces mellékapcsolások száma, és bizonygatás, hogy nem ez egyes és nem hármas: 1 db. - Persze nem nekem lett igazam.
Összességében: frenetikusan tudok veszélyeztetni mindenkit lakott területen belül, de baromira élvezem. Végre rájöttem arra, hogy a saját magam biztonsága sokkal fontosabb, mint az hogy mások mit gondolnak rólam. Ergo: ha lassan megyek, az csak az én dolgom, ahogy az is, hogy (most még ugye) minden zebrán átengedek mindenkit, mert Apa ezt tanítja.
Holnapután: már parkolni is fogunk. (ez nagyon valószínű mivel bevásárolni is fogunk)...
2013. január 10., csütörtök
Don't stop me now!
Kisebb önsajnálatom közepette, mivel még mindig nem kaptam választ Grazból (annak ellenére, hogy decemberben állásinterjúra hívtak, most eltűntek a világ színéről és sehogysem válaszolnak), apukám kitalálta, mi lenne a tökéletes kikapcsolódás a számomra. Ez pedig az egyik új évi fogadalmam beteljesítése: gyakorolni a vezetést.
Na nem mondom, hogy el voltam ragadtatva az ötlettől. Mert ez mindig olyan nehéz. Annyiszor ültem már vissza a volán mögé, úgy hogy huzamosabb időt kihagytam, és mindig de mindig az elejéről kellett kezdenem. Hát ma sem volt ez másképp, de ma valahogy kivételesen nem kellett unszolnia. Tudtam, hogy ezt a fogadalmam be fogom tartani és tudtam, hogy teljesen mindegy mikor fogja megkérdezni, megyek vele vezetni. Ha esik, ha fúj, ha szép az idő. Persze ma jó volt, mert viszonylag szép volt az idő... ő meg annyira jó tanár. Az egy dolog, hogy a foglalkozása sofőr... de tényleg mindenre odafigyel, mindent elmagyaráz közben, például azt, hogy ma miért pördültem volna meg a körforgalomban, ha síkosabb lett volna az út.
Az egész úgy kezdődött, hogy még elindulni se nagyon tudtam. A legnehezebb számomra, egyesben érezni a gázt és kuplungot. Vagy kevés a gáz és hamar felengedem a kuplungot = lefulladok, vagy túl nagy a gáz = mindenki rajtam röhög, mert azt hiszik el akarok szállni. De ezt leküzdve elindultunk. Apa persze úgy gondolta, mindjárt be is kell menni a dolog sűrűjébe, irány a város, lámpák, körforgalmak. Nos az első körforgalmat kicsit nehezebben vettem, de csak a gyalogosok miatt. A másodikat nagy forgalom miatt... a harmadiktól viszont simán ment minden. A lámpáknál nem volt gond, ellenben a mérlegállás még mindig nem megy. Nemhogy nem megy, vissza is sikerült gurulni, szerencsére senki se állt mögöttem. Valahogy a berakom sebességbe, engedem a kuplungot, gázt adok és kiengedem a kéziféket - túl sok egyszerre. Ha meg csak fékkel fogom meg, nagyobb lejtőn ugye elgurul az ember...
De jelentem, lefulladás mentesen, a végére teljes élvezetben telt el az első vezetés órám. Merthogy most már nem állunk meg. Megyünk holnap is, ha esik ha fúj... valószínűleg mire az első munkahelyemhez érek, már nem lesz gond felelni arra a válaszra, hogy vezetek-e. Legalábbis ez a cél. Kis lépésekben haladni, de ügyesen előre. Merthogy ma nagyon jól ment. És mert sok hirdetésben azt írják: előny a jogosítvány. Ezen ne múljon, attól hogy van, vezetni is tudni kell. És ki tudja... talán még egy kis olcsó autót is veszek... előbb vagy utóbb biztosan. De ahhoz bizony ezt most le kell küzdeni, azonban most tényleg nem bánom. Szívesen megyek, megyünk majd vásárolni stb. és én örülök, hogy mehetek... közelebb kerülök a célom eléréséhez. Ennyi minden után ez már ne fogjon ki rajtam.
Amúgy minden rendben, tegnap volt egy kisebb idegösszeomlásom, ugyanis még mindig nem küldték ki a német diplomámat. Kiderült hiába is várom... ugyanis le kell adnom egy kérvényt, bizonyos szerződésbeli kavarodások miatt, amit még most sem értek teljesen. Erről határozatot hoztak december 12-én. Csak nekem erről elfejetettek szólni. KÖSZI. Ha én tegnap nem kérdezek rá e-mailben, hogy hol van már a diplomám és az angol nyelvvizsgám EZT sosem TUDOM MEG. Felháborítónak tartom... lehet, hogy nekik ez csak egy darab papír, nekem viszont sokat jelent. Elfelejtenek szólni... a mai napig elfelejtették... köszi. Szerencsére mindenki akit riasztottam - kinti és itthoni professzorok - egyaránt azonnal a rendelkezésemre álltak, az egyik kinti pedig konkrétan megírta helyettem a kérvényt, amit ma leadtam és elküldtem. Innen már nem lehet gond... csak ne felejtsék el majd elbírálni.
Munka téren tehát nincs válasz, sem behívás, nem értem pontosan miért. Aznap amikor behívtak, kétszer felhívtak és e-maileket is írtak... most pedig nemhogy telefonon, e-mailen sem tudom elérni őket. Ez van. Lehet, hogy nem Graz volt nekem kitalálva... de azért még nem adom fel, és egyben keresek tovább.
Címkék:
2013,
bakancslista,
január,
vezetés
2013. január 9., szerda
May your dreams come true, dreamer...
Sergio Bambarén rövid, ámde annál jelentősebb műve, a Delfínálom. Számomra ez most az egyik legtökéletesebb könyv a világon, egyszerűen mintha nekem írták volna. Ezt jelzi talán az is, hogy egymás után kétszer is elolvastam. Nem volt nehéz persze, mivel nem hosszú, ám annál varázslatosabb... Persze, lehetséges, hogy csak "jókor jó helyen" talált meg a könyv, a lehető legjobb időpontban, vagy csak a hangulat volt meg hozzá, vagy egyszerűen csak nem rontotta el a magyar fordítás, lehet úgy kevésbé tetszett volna mint németül... de nekem nagyon tetszett, és bár több kritika hasonlítja A kis herceghez, azért azt a történetet természetesen nem veri le a toplista éléről a maga mesés bájával... ennek ellenére fantasztikus hatással volt rám, még olvastam volna tovább is... mese ide, mese oda... akkor is igaz!
Egy-két rövid szösszenet, hátha valaki kedvet kap hozzá, ha valakit pedig érdekel, ugyancsak németül, de ITT ELOLVASHATJA - és én mondom, németül is nagyon jó, valamint kicsit sem nehéz...
"Az életben eljön az idő, amikor nem marad más hátra, mint hogy a saját utunkat járjuk. Az az idő, amikor meg kell valósítanunk álmainkat. Az az idő, amikor végre ki kell állnunk a saját meggyőződéseinkért."
"A legtöbben nem tudnak túljutni a kudarcaikon, ezért is nem sikerül beteljesíteniük a küldetésüket. Könnyű olyasmi mellé állni, ami nem rejt magában semmilyen kockázatot."
"Ha új világot fedezel fel, az nemcsak boldogságot és megismerést jelent majd számodra, hanem félelmet és bánatot is. De hogyan akarod megbecsülni a boldogságot, ha azt sem tudod, mi a bánat? Hogyan akarsz megismerni valamit, ha nem szállsz szembe a félelmeiddel? Az élet nagy kihívása végül is az, hogy átlépjük önmagunk korlátait, és oly messzire jussunk, amiről álmodni se mertünk volna."
"Lehet, hogy az álmodozás kemény munkát jelent. Ám ha megpróbálunk kitérni előle, szem elől veszíthetjük az okot, amiért álmodozni kezdtünk, és a végén azt vesszük észre, hogy az álom már nem is a miénk. Ha egyszerűen csak a szívünk bölcsességére hallgatunk, talán az idő majd gondoskodik róla, hogy betölthessük a hivatásunkat."
"Épp a legnagyobb kétségek között van esélyed arra, hogy megtaláld igazi önmagadat. Ahogy az álmok akkor lesznek valósággá, amikor a legkevésbé sem számítasz rá, úgy adódnak válaszok azokra a kérdésekre is, melyeket nem tudsz megoldani. Kövesd a bölcsesség ösvényét – az ösztönödet, és hagyd, hadd űzze el a reménység
a félelmeidet."
"Néhány dolog mindig erősebb lesz, mint az idő és a tér, fontosabb, mint a nyelv és az, ahogyan élsz. Például, hogy kövesd az álmaidat és tanuld meg, hogy önmagad legyél. Hogy oszd meg másokkal a csodálatos titkot, amit felfedeztél."
"A boldog, beteljesült lét titka, hogy megtanuljunk különbséget tenni a valódi és a hamis gazdagság között. A tenger, amely körülvesz bennünket, a nap, amely élettel ajándékoz meg, a hold és az égen világító csillagok - ez az igazi gazdagság. Ezek időtlen dolgok, amiket azért kaptunk, hogy soha ne felejtsük el, micsoda varázslat vesz körül bennünket; hogy mindig gondoljunk arra, a világunk tele van csodával, amelyekre rá kellene csodálkoznunk, és hogy ezek segítsenek valóra váltani az álmainkat."
"A szeretet talán tanulást is jelent, azt hogy valakit menni hagyjunk, hogy tudjuk mikor kell búcsút venni tőle. Nem engedni, hogy érzéseink az útjába álljanak, ami feltehetően jobb is annak végül, akit szeretünk."
Címkék:
2013,
álmok,
könyv,
sergio bambarén
2013. január 8., kedd
Gondolatok...
Címkék:
2013,
álmok,
élet,
gondolatok
2013. január 4., péntek
2013. január 3., csütörtök
4 könyvek éjszakája...
A következő poszt némiképp kapcsolódik ahhoz a listához, amely kivételesen nem a bakancslistám, hanem a "20 dolog amit el kell kezdeni csinálni, illetve aktívabban csinálni 2013-ban" listám. A listát, mielőtt beraktam volna a a "mindent-tároló kis dobozkámba" (erről később) kiegészítettem még két fontos dologgal. Az első pontot azzal, hogy igyak kevesebb kávét, több teát! Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy ha kávét iszok az legyen különleges és kellemes rituálé reggelente... illetve kiegészítettem még azzal a fontos ponttal, hogy töltsek minél több időt a családoddal és a barátaiddal (mert ez bizony tényleg fontos, noha nem szorul arra, hogy listára vegyem a dolgot, amúgy sem hiszem, hogy ezt képes lennék elfelejteni). Szóval ezen a listán szerepel többek között az a pont is, hogy olvass könyveket! Hát igen, mint tudjuk az elmúlt egy évben majdnem mindenre volt időm, csak az olvasásra nem igazán, utoljára júliusban fejeztem be egy könyvet, előtte pedig január és március között volt egy aktívabb időszakom... aztán igazából semmi különös, bár előszeretettel vásároltam könyveket, illetve kaptam is szeretteimtől egy párat.
Most, hogy még csak a munkakeresési illetve állásinterjúra járós korszakomat élem, van időm esténként a televízió helyett az olvasásra. A sorozatokat, amelyekkel elmaradtam már bőven behoztam, illetve amik most is futnak éppen szünetelnek -amit én nem is bánok, sőt... De most több olyan sorozatom is van, ahol nagyon kerülöm a spoilereket, mert gyűjtögetem a részeket, hogy megnézzem majd őket egyben! :) Na de térjünk vissza a könyvekhez. Megfogadtam, hogy többet fogok olvasni, mert nagyon hiányoztak nekem a könyvek, illetve most az időm is engedi, hogy most olvassak, emiatt éppen négy könyvet olvasok egyszerre. Sőt elkezdtem egy ötödiket is, de nem ment öt könyv párhuzamban, úgyhogy Coelho Zahír című művét most félretettem.
Viszont ez a négy könyv egész napos programot adhatna, ha úgy akarnám, annyira jók.
Először is, még ősszel vettem Ausztriában egy klassz könyvet, amit sokan ajánlottak... a címe: Heute ist mein bester Tag - és egy kicsit ilyen önbizalom növelő, saját utadat megtaláló, pozitív gondolatokra nevelő könyv. Egyszerűen fantasztikus, és napi szinten képes vagyok olvasni belőle csak pár oldalt... sajnos az ember hajlamos elfelejteni pozitívan gondolkodni, illetve képtelen legyőzni különféle félelmeit, vagy éppen annyira bizonytalan, hogy nem találja meg a saját útját. Én nem vagyok a híve ezeknek a könyveknek. Amikor tesóméknál voltam, egy nap lementem kipróbálni a szaunát (ami igencsak fantasztikus dolog, na nem a 300 fokban ülni, utána lezuhanyozni és befeküdni a hintaágyba, ami előtt egy hatalmas ablakfal van, és csak a hegyeket látod) ... és előtte a főnököm a kezembe nyomta a könyvet, hogy olvasgassam. Ő nagyon jól tudta, milyen dilemmáim vannak/voltak Görlitz után és a munkakereséssel kapcsolatban és mondanom sem kell a tökéletes könyvet adta a kezembe... A könyvhöz készült telefonos alkalmazás illetve naptár is, amely mind egy-egy Tagespruch-ot tartalmaz, a telefonodra reggel küldik, a naptárban pedig mindennap olvashatsz egy kis okosságot - ami sokszor klisé - sokszor viszont figyelemfelkeltő és igencsak igaz. Ez a könyv tehát tökéletes életvezető, persze csak annak aki elhiszi, hogy a gondolataink kihatnak az életünkre. Ha negatívan gondolkozunk, negatív lavina indul meg, ha viszont pozitívan, akkor minden szebb lesz... persze ez csak egy nagyon nagy ívű klisé, ennél a könyv sokkal mélyebb és összetettebb, én nagyon élvezem, mindig jó kedvre derít, feltölt energiával, önbizalommal legyen bármennyire is rossz a kedvem...
Második könyvem, amit éppen olvasok egy magyar zenész igen fantasztikus könyve, Kiss Tibor: Neonradír című könyvéről van szó. Na ez a könyv sem olyan, hogy leülsz és órákon át olvasod (így azért könnyebb négy könyvet olvasni párhuzamosan)... a könyv annak aki szereti a Quimby-t kötelező, aki ismeri Kiss Tibi életét és mögé lát a dalszövegeinek még jobb, és aki a művészetért is rajong, egyszerűen tökéletes választás. Kiss Tibi képei számomra Tim Burton-t idézik, akit mint tudjuk szintén imádok. Ez a képeskönyv hamar nagy kedvencem lett, csak azt sajnáltam, hogy egy héttel a Quimby koncertem után kaptam meg, akkor azt írattam volna alá Tibivel, nem pedig a dallistát... de azért a közös fotó így is épp elég kárpótlás, no meg majd legközelebb.
A harmadik könyv egy régóta áhított remekmű. Persze akit nem érdekel a téma, annak nem jelent semmit, nekem annál többet. A könyv szerzője Csányi Vilmos, a könyv címe pedig: A kutyák szőrös gyerekek. Az etológus által megírt könyv, emberi nyelven, azaz érthetően magyarázza azokat a tudományos bizonyítékokat, amelyek azt hivatottak bebizonyítani, hogy a kutyák kommunikálnak velünk és érzelmekre képesek. Az akinek nincs kutyája, vagy nem kutyarajongó, sok mindent nem fog tudni kezdeni ezzel a könyvvel. Az azonban, akit kicsit is érdekel, miért néz rá néha furán a kutyája, vagy éppen mire képes még a házikedvenc azon túl, hogy leül és fekszik, annak érdemes elolvasnia ezt a könyvet. Hiszen mi lenne ékesebb bizonyítéka a kutyák zsenialitásának, mint a vakvezető kutyák, kereső-kutyák és mentő kutyák? Hogyan nevelhető beléjük mindaz, amire ők képesek? Illetve miért képes egy arra kiképzett kutya 10-15 perccel az előtt jelezni gazdájának, hogy epilepsziás rohama lesz, mielőtt ez konkrétan bekövetkezne? Remek történetek, tudományos bizonyítékokkal, én pedig csak olvasom és ámulok és olvasom és bámulok... fantasztikus, mindig is tudtam, hogy a kutyákban sokkal több rejlik, mint az, hogy aranyosak.
A negyedik könyvet pedig tegnap hozta a postás, előszülinapi ajándékként a legjobb német barátnőmtől. A könyv címe: Der träumende Delphin, magyarul: Delfinálom. Készült belőle mese, film én egyiket sem láttam, sőt a könyvről sem hallottam korábban. A barátnőm nagyon jól ismer és azt hiszem tökéletes könyvet választott nekem, amikor megvette Sergio Bambaren könyvét... bár még csak éppen elkezdtem a könyvet olvasni, ha valakinek tökéletes lehet ez a mű, az én vagyok, az örök álmodozó, aki sosem adja fel az álmait, és hiszi, hogy több a világ annál, mint amit éppen lát... nagyon várom, hogy elolvassam ezt a történetet, csakis jó lehet...
Ezek a könyvek töltik ki tehát a szabad estéimet... ha valamelyikhez kedvet kaptatok, hajrá, igazán remek művek... :) mert olvasni jó! ... :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



















































